Íme az eszköz, ami kihúzhatja a párkapcsolatodat a mélyvízből! – 5 érv, hogy megtanuljátok használni
Ezerszer hallottuk már, hogy egy párkapcsolatért meg kell dolgozni, és ez hatványozottan igaz, amikor gyerek érkezik a családba. Mert olyankor borul minden, ami addig megszokott volt. Jönnek az új szerepek, az új napirend és prioritások, az éjszakázások, a fáradtság, és mindez persze hatással van a párkapcsolatunkra is. Ha most nagyon dramatikus szeretnék lenni, azt mondanám, hogy minden megváltozik körülöttünk egy gyerek születésével (ami szerintem egyébként nem is olyan nagy túlzás), és lássuk be, ezekről a változásokról nem sokat beszélgetünk.
Részben azért, mert a mindennapos ügyes-bajos dolgok kiteszik a kommunikációnk nagy részét, részben pedig azért, mert estére általában annyira fáradtak vagyunk, hogy maximum egy filmre van erőnk, azon is bealszunk a 10. percben. Úgy gondolom, hogy teljesen rendben van, ha vannak ilyen időszakok egy párkapcsolatban, nem éghetünk folyton nagy lángon, néha kell egy kis pihenés.
Probléma inkább akkor van, amikor ez az állapot állandósul. Amikor annyira elkényelmesedünk a kapcsolatban, hogy már nem is teszünk erőfeszítéseket, hogy jobb legyen, hogy kikecmeregjünk ebből a helyzetből.
Pedig a megoldás nem is olyan bonyolult. Találjatok időt, hogy kettesben legyetek. Ha van rá lehetőségetek, menjetek el valahova csak ti. Sétálni, kávézni, üljetek be egy sütire. Vagy ha nem tudjátok megoldani, altatás után társasozzatok, jógázzatok együtt, masszírozzátok meg egymást. De ami a legfontosabb: beszélgessetek.
Mikor beszélgettetek utoljára úgy, ahogy a kapcsolatotok legelején? Tudjátok, amikor csak csüngtetek egymás szavain, és eszetekbe sem jutott a telefonotokra nézni, mindegy miről volt szó, filmekről, könyvekről, álmokról.
Tudom, hogy nagyon nehéz elkezdeni, és hogy sokszor azt se tudjátok, miről beszélgessetek. Erre a problémára adnak megoldást az egyre népszerűbb beszélgetős kártyajátékok, amelyek lehetővé teszik, hogy olyan témákról beszéljetek, amelyek talán máskülönben eszetekbe se jutnának. Ha még nincs ilyen játékotok, mindenképpen szerezzetek be egyet, mert nagyon sok előnye van egy párkapcsolatban.
1)) Jobban megismered önmagad
Igazi önismereti utazás egy ilyen játékkal játszani. Ezek a kérdések sokszor olyan gondolatokat, érzéseket hoznak elő, amelyeket korábban talán magatoknak sem tudtatok megfogalmazni. Egyszerűen azért, mert az adott téma nem került még elő, vagy azért, mert a pároddal való beszélgetés egy egészen új perspektívából világítja meg az adott kérdést, és így akár egy régi problémádra is megoldást találhatsz.
2)) Jobban megismeritek egymást
Ezek a kérdések lehetőséget teremtenek arra, hogy új dolgokat tudjatok meg egymásról, és higgyétek el, sok év párkapcsolat után is meg fogjátok lepni egymást. Ez pedig újabb szintre emelheti kapcsolatotokat, és izgalmasabbá teheti az együtt töltött pillanatokat.
3)) Újra közelebb kerülhettek egymáshoz
Amikor többet beszélgettek, és őszintén megosztjátok egymással az érzéseiteket, gondolataitokat, vágyaitokat, akkor erősödik köztetek a bizalom, és ez egy nagyon erős alapot teremt a kapcsolatotok számára. Képesek lesztek egymást érzelmileg támogatni, könnyebben meg tudjátok érteni, hogyan érez a másik, és hogyan tudtok egymásnak segíteni a nehéz szituációkban. Ez pedig újra közelebb hozhat titeket egymáshoz.
4)) Növeli az egymás iránti empátiát
Azzal, hogy beszéltek egymásnak az érzéseitekről és nehézségeitekről, képesek lesztek megérteni a másik viselkedését, és ezáltal egy későbbi nézeteltérésnél sokkal jobban figyelembe tudjátok venni a másik nézőpontját, és még ha nem is értetek egyet, elfogadjátok a másik véleményét.
5)) Szórakoztató
És nem utolsósorban, ez mégiscsak egy szórakoztató játék, amellyel igazán minőségi időt tudtok együtt tölteni.
WeTime önismereti kártyajáték szülőknek
A WeTime egy kifejezetten szülőknek szóló önismereti társasjáték, amely segítséget nyújt a pároknak a mélyebb kapcsolódáshoz. A kártyákon 70 darab beszélgetésindító kérdés szerepel, amelyek az apaságról, anyaságról, szexualitásról, álmokról, vágyakról és még sok minden másról szólnak. A játék lehetőséget teremt önmagunknak és a társunknak kimondani, végiggondolni azokat a dolgokat, amiket eddig talán magunknak sem tudtunk megfogalmazni.
A szerzőről: Lucz-Krajcsovics Szandra blogger, a Modern Mommy blog szerzője, a szülőknek készült WeTime kártyajáték megálmodója, az AnyaLatte podcast egyik házigazdája.
Lucz-Krajcsovics Szandra, 2023. május 20.
Forrás: Képek forrása: GettyImages.com, wetime