Hogyan tedd vagy ne tedd! - Gyereknevelési tippek

Nincs olyan, hogy „…mert én azt mondtam!”

Már gyerekként is rendelkeznek döntési és választási joggal pici termetük ellenére, így amikor egy konfliktusos helyzetben érvként csak azt tudjuk felhozni, hogy „Mert én vagyok az anyád/apád és azt mondtam.”, az nem állja meg a helyét a vita során. Ilyen „leütések” mellett a gyermek szabad akarata elnyomásra kerül és a későbbiekben sem lesz meg a képessége arra, hogy megfelelően tudja kezelni az érveléseken alapuló konfrontálódást.

„Háromig számolok.” – kicsit másképp.

Szülőként kötelességünk terelgetni a kis emberpalántákat a helyes úton, de nem szabad helyettük kitaposni az útjukat és az anyós ülésre szorítani őket, ahol sosem lehet övéké a kontroll. „A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.” - kijelentés ismerősen csenghet, gyakran megkongatják ezt a harangot, ha úgy vélik, ez mentség lehet a cselekvésre. A szabályok beiktatása és a határok meghúzása éppúgy lehet építőjellegű, mintsem romboló. Ahogy minden esetnek legalább két szemszöge van, így a szabályokat is két vállfajra lehet osztani. Az egyik, mely során a szabályok progresszívek, támogató jelleggel hozza a szülő és kizárólag a gyermek jövőjéért szól. Az ennek ellentétes műfaja, amikor a szabály a szülői kontroll fokozott gyakorlása, ami a döntés szabadságának megvonásával jár.

Időzíteni tudni kell

A szülő-gyermek kommunikáció nem mindig egyértelmű, hiába vagyunk gyakorlatilag összezárva éjt-nappal át és gondoljuk úgy, hogy a kötődés kialakulásával együtt, ez is kéznél lesz. Ha például szülőként szeretnénk a szándékunkat minden erőltetés és retorzió pedzegetése nélkül „véghez vinni”, érdemes ezt időben közölni a gyermekkel. Ennek legfőbb indoka, hogy fel tudjon rá készülni, tervezni tudjon vele és ne érje váratlanul az új helyzet. Így nem fogja ráerőltetésnek érezni a beiktatott programot. 

A nemleges válasz az új „Igen.”

Amikor beüt a rettegett dackorszak, amikor már a „Hogy hívnak?” kérdésre is „Nem.” a válasz, mi, szülők kétségbeesünk és keressük a megoldást, miként tudnánk megoldani a helyzetet. Ilyenkor nem elhagyni kell a süllyedő hajót, hanem megtalálni a léket és betapasztani azt. Azaz törekedni kell a megoldásra. Ebben a korszakban ez pedig nem más, mint megadni az önkontroll lehetőségét a gyermeknek. Ha éreztetjük velük szülői fennhatóságunkat, azzal alá-fölérendeltséget generálunk, elnyomásként éli meg, amivel csak fokozódik benne az ellenállás érzése. Maga akar dönteni és ezt a szabad teret meg kell számára adnunk.

Séta, mint stresszlevezetés

Főleg a dackorszak beköszöntekor szaporodhatnak meg azok az érzelmi kirohanások, amikor azt az apró termetet rázza a düh és követelőzik, sírba fullad. Egy bevált módszer lehet ilyenkor, ha mozgásteret biztosítunk neki és a szó szoros értelemben engedi levegőhöz jutni és kivinni őt a természetbe. Így le tudja vezetni a belső stresszt, figyelemelterelő impulzusokban részesül és megtanul továbblépni.

Két lépcsőfok egy új szint

Na és hogyan tudjuk elérni, hogy ténylegesen kezelhetőbb legyen gyermekünk? Meg kell teremtenünk személyiségfejlődésének az alapfeltételét, amit ebben az esetben két összetevő tesz ki. Az első, hogy engedjük, segítsen nekünk. Ez miért elhagyhatatlan? Azért, mert gyermekünk érzékeli azt a sok szeretetet és jót, amit feléjük táplálunk és már ebben a korban megvan benne a késztetést, hogy viszonozza felénk azt. Meg kell adni a lehetőséget annak, hogy ezeket a szándékokat megvalósíthassa. Másik feltétel pedig, hogy a segítés terén adj neki célt és szabadságot, így fejleszthetjük kreativitását és cselekvési ösztöneit.