Hiperrealisztikus mindennapok anyákkal, babákkal és kismamákkal
A Londonban élő ausztrál szobrász, Ron Mueck, miután megunta a modellkészítést és azt, hogy gyerekeknek szóló tévéműsorokhoz és filmekhez bábokat készítsen, 1996-ban úgy döntött, valami egészen új dologba vág bele. Művészetét innentől kezdve gyantával, üvegszállal, szilikonnal és még számtalan más alapanyaggal kezdte kifejezni, méghozzá egészen brutális módon életszerű szobrok készítésével.
Művein a mindennapi emberek mindennapi élete jelenik meg, nem mindennapi részletességgel, és sokszor egyáltalán nem mindennapos méretben – merthogy Mueck a méretekkel szeret még egyet csavarni alkotásainak megjelenésén.
Például egészen meglepő ebből a perspektívából egy élethű újszülött még vértől és magzatvíztől ragacsos testére és a külvilágra vezető út viszontagságaitól gyűrött, öregemberes arcára ránézni, ahogy a világra érkezés utáni első percek is sokkal feszítettebbnek tűnnek kicsiben. De nézzétek meg a vajúdást óriásira növelve, vagy a gyermekét hordozó és bevásárlást cipelő anya életnagyságúnál kicsit kisebb elgyötörtségét.
A szobrok láttán felmerül az emberben: vajon a magunk kis világában melyik pillanatok kapnak indokolt vagy indokolatlan felnagyítást vagy lekicsinyítést? És az arra érdemes dolgoknak megadjuk-e vajon a megérdemelt figyelmet? Vajon észrevesszük a szépséget a kis és nagyobb, hétköznapi dolgokban?
Szilágyi Diána, 2013. november 14.
