Hétvégi programajánló: irány a bábszínház!
Ha nincs még programotok a hétvégére, itt az ideje elgondolkodni rajta, mihez is kezdjen a család – beltéri vagy kültéri program legyen? Nyilván függ az időjárástól is. De ha netán esővel-széllel köszöntene be az utolsó márciusi hétvége, senki se essen kétségbe.
Íme, néhány ötlet, hová érdemes elvinni a gyerekeket, hogy valóban értékes, szép élményeket szerezzenek – és közben élvezzék, hogy együtt vannak velünk.
A Müpában szombaton ismét ZENEBONA, vagyis kreatív, játékos foglalkozás lesz hangokkal és hangszerekkel. A Lépcsőteremben megtartott programon egyszerre 10-15 fő vehet részt, ahol a gyerekek és a szülők improvizációra, zenei kreativitásra épülő tevékenység közben fedezhetik fel, mekkora élmény is a „zenecsinálás”. Március 29-én, délelőtt 11-től az aerofon hangszerek kipróbálásán és megismerésén lesz a hangsúly két órán át. Érdeklődni, jelentkezni és regisztrálni a csip@mupa.hu e-mail címen lehet.
Remek programok várják a Marczibányi téren a családokat a Színes Falunap keretein belül! Mongol népmeséből és afrikai állatmesékből készült bábelőadások, kézműves foglalkozások – mindez azért, hogy a gyerekeket és szüleiket is megismertessék a magyarországi bevándorló közösségek tagjaival. Az ingyenes program március 29-én, szombaton 10 órakor kezdődik a Marczibányi téri Művelődési Házban.
Családi színházba invitálja az érdeklődőket a Bárka – a hétvégén egészen különleges adaptációban, háztartási eszközökkel és három színész közreműködésével tekinthetik meg a kicsik és a nagyok a Dugóhúzó Odüsszeusz kalandjai című előadást. A látványvilág és a gondolatiság miatt nemcsak a kicsiknek ajánljuk szívből ezt a programot, de akár a kamaszoknak, sőt az egyetemistáknak is. Akinek felkeltette érdeklődését a program, az március 29-én 19 órára írja be a naptárba, de nem árt előtte felkeresni a Bárka oldalát sem.
Tudtátok, hogy egy bevásárlóközpontban is lehet kulturális program? A Center Színház az Ázsia Centerben található, és szombat délelőtt a Mesekocsi Színház vidám, zenés-bábos előadását – Az állatok nyelvén tudó juhász címmel - izgulhatják végig náluk a gyerekek. A történet egy együgyű juhászról, Tibiről szól, aki jó ideje azon gondolkodik, vajon mit mond a cica, mikor nyávog, és miről beszélgethetnek a lovak, mikor egymásnak felelve nyerítenek? Persze, mire megtudja a választ, bajba kerül – jó komolyba -, de minden jó, ha a vége… Nem mondjuk el, tessék ellátogatni szombaton délelőtt 11-kor a Center Színházba!
Ti mit terveztek a hétvégére, hova megy a család?
A programajánló összeállításában segítségünkre volt az
Szilágyi Diána, 2014. március 27.