Hétvégi családi programajánló
Amilyen változatos volt a héten az időjárás, ugyanolyan változatos gyerekprogramokat válogattunk.
Büki Mesevonat a Szamóca Színházzal
A büki Hotel Pirosa elől indul a Büki Mesevonat a Szamóca Színházzal egész nyáron, minden pénteken. Indulás először: július 10-én 8 óra 30-kor. Akár pöttömökkel vagy nagyobbacska gyerekekkel jártok a környéken, ne hagyjátok ki. A szerelvényen a gyermekek együtt utaznak Csiperke és Csuporka bohóccal, a végállomáson pedig zenés mesejáték várja őket.
Gyulaffy Napok Csobáncért
Gyulakeszin és Csobáncon szombaton és vasárnap kézművesek vására, talpas és lovas vitézek felvonulása és erőpróbája vár benneteket látnivalókkal. Az állatsimogatás, lovaglás, lovaskocsizás mellett az ifjú sihedereknek palánkvár foglalót, a fehérnépnek játszóházat rendeznek.
Római Baba Mama klub
Óvodás korú gyerkőcöket és szüleiket várják kedden délelőtt egy aquincumi kalandozásra. Aquincumi csalafintaságok címmel furfangos római polgárok és vidám állattörténetek kelnek majd életre a Meseláda bábcsoport előadásban. Az előadás után, ha van kedvetek, bábfigurákat is készíthettek, vagy megismerkedhettek az aquincumi mitológiai játszótérrel.
Interaktív állatfarm
Július 26-ig egy kültéri interaktív Mesés Állatfarm várja a kicsiket a Pólus IV-es bejárata mellett. Az állatfarm szereplői élethű játékok: életre kel a háziállatok világa. A gyerekek találkozhatnak kacsákkal, disznókkal, bekukkanthatnak egy mini pajtába, és ismerkedhetnek a háztáji zöldségtermesztéssel is. Egy játékpóni hátán vagy mini traktoron körbe is mehetnek a farmon.
Ha jól éreztétek magatokat a hétvégi gyerekprogramokon, akkor oszd meg velünk is az élményeiteket.
A programajánló összeállításában segítségünkre volt az