HÁROM ÉS FÉL MONDAT, AMIT NE MONDJ A GYEREKEMNEK! PLUSZ EGY KONSTRUKTÍV JAVASLAT

Vannak életkor és életszakasz szerint variálható indiszkrét, tapintatlan kérdések, amelyek gyakran befészkelik magukat a beszélgetésekbe. Olyanokba, ahol nem lenne helyük. Egyedülállók a „Mikor fogsz férjhez menni?” kérdést kapják, fiatal házasok a „Na, és mikor jön a baba?” témakört, negyven közeli nők pedig a „Ki fogsz csúszni az időből.” figyelmeztetést. Kis totyogókkal sétáló, fáradt szemű anyukák minden bizonnyal repesnek az örömtől, amikor a piacon két árus között távoli ismerősök a hálószoba-titkaikat és a lelkük mélyét feszegetik a „Mikor jön a következő baba?” kérdéssel. Tolakodó, általában a legbelsőbb szívügyeinket érintő témák ezek, amelyhez a kérdezőnek jó esetben vajmi kevés, de általában abszolúte semmi köze nincs. Rosszul becsípődött automatizmusból, a beszélgetésben beálló űr kitöltése céljából, s persze az is lehet, hogy őszinte érdeklődésből, de elhangzanak ezek a félig-meddig számon kérő mondatok.

Pedig akár mélyre is mehetnek ezek a kérdések, és a szívet mardossák akkor is, amikor az inkvizítor ismerős már messze jár a zöldséges cekkerrel. Mert ki tudja, hogy a szomszéd szingli lány valóban nem tartós kapcsolatra vágyik, és hogy a fiatal pár hőn áhított álma, a gyermekáldás esetleg régóta várat magára? Hasonló kérdéseket az elmúlt tíz-húsz évben kisebb-nagyobb sikerrel kezeltem, de vannak mondatok, amelyekre ugrok. Azért, mert az ötéves lányomat érintik, és szinte látom a szemében a teljes értetlenséget és tanácstalanságot, amikor furcsa kérdések és megjegyzések kereszttüzébe kerül. Íme, a három és fél kritikus, tolakodó mondat, és a konstruktív témajavaslatom.

1. „Szégyenlős vagy?” és a „Jaj, szégyenlős!” legyintéssel kísért párja

Mi az oka annak, hogy egy másik embernek így kerek-perec az arcába dobjuk a minősítést? Pláne egy gyereknek, aki reagálni sem tud, és pár évesen nem feltétlenül érti, de érzi, hogy most éppen nem életre szóló dicséretben részesült. A fenti kérdés analógiájára visszahúzódóbb embertársainknak egyszerűen csak nekiszegezhetnénk a kérdés: „Kedves Hölgyem/Uram, csak nem introvertált/zárkózott/csendes?” Egy feszengő apróság, aki éppen az anyja karjába kapaszkodik, mert nem érzi komfortosan magát akkor, amikor egy ismeretlen próbál meg vele szóba elegyedni, nem ettől a megjegyzéstől fog elkezdeni csacsogni. Van olyan gyerek, aki nem szégyenlős, de két-három perc kell ahhoz, hogy egy addig nem látott személy mellett felengedjen. Egy ilyen mondat biztos lépés ahhoz, hogy esze ágába ne jusson bármilyen kérdésre is válaszolni.

Számtalan oka lehet annak, hogy egy gyerek nem akar egy számára ismeretlennel szóba elegyedni: lehet életkori sajátosság, hogy éppen nehezebben oldódik idegen társaságában, vagy egyszerűen csak fáradt, mert éjjel ötször kelt fel, Petike elvette a kisautóját az oviban. Kinek nincs olyan napja, amikor elbújna a világ elől, és éppen kihagyná, hogy benne vájkáljanak? Ő egy másik emberi lény saját érzelmekkel – és a mindenkinek kijáró tiszteletet ő is megérdemli. És mi van, ha szégyenlős? Akkor sincs semmi gond. Akár szégyenlős egy gyerek, akár nem, csínján kell bánni az ilyen megjegyzésekkel.

2. „És mikor lesz kistesód?”

Hacsak nincsenek nagyon egyértelmű jelei a kistestvér érkezésének, az anyuka nem nagy hassal áll a gyerek mellett, vagy éppen nem a szülőszoba előtt játszik a kicsi, mégis milyen választ vár erre a kérdező

3. „Ki a szerelmed az oviban?”

Lehet, hogy nálunk és a környezetünkben késik ez az élmény, így a lányom négyévesen meglepetten állt a kérdés előtt – ahogy én is. Akár van szerelme, akár nincs, ez az ő intimszférájába tartozik, ahogy a férjhezmenetel, a nősülés vagy a családtervezés a felnőttekébe.

4. A félkérdés: „Kérsz egy csokit vagy cukorkát?”

Ez az a kérdés, amely előtt nem a lányom áll tanácstalanul, hanem én, miközben ő boldogan nyúl a felkínált édesség után. Körülbelül kétéves koráig nem adtam neki édességet, és utána is csak mértékkel. De galád csokináci anyukaként is tisztában vagyok vele, hogy valóban kedves gesztus örömet szerezni egy apróságnak, és belátom, kevésbé lenne sikeres és higiénikus mindez egy darab répával vagy angol zellerrel. Lágy szívem azt súgja, hogy a kérdés maradhat egy win-wint célzó kéréssel: lehetne először a szülő felé irányítani a kérdést? Nem kétlem, hogy egy három-négyéves gyerek is tud dönteni arról – nagy eséllyel igennel – , hogy szeretne-e nyalókát, de ételallergiára, étkezések időpontjára és szokásokra vonatkozó háttérinformációk birtokában én szívesen maradnék a döntési folyamaton belül – legalábbis, ami az időzítést illeti.

Konstruktív javaslatként pedig álljon itt néhány ötlet a hirtelen beálló csend feloldására

Célravezető a kérdésözön helyett dicsérni vagy mesélni; egy kedves megjegyzés a habos-babos csillámpónis pólóról vagy Villám McQueenes cipőről, gyerekbarátabb témák, saját unokáról vagy házi kedvencekről szóló történetek könnyebben utat találhatnak egy aprósághoz. Ha pedig a gyerek nem vonható be a beszélgetésbe, érdemes az anyukával társalogni – persze, a „mikor jön a következő baba?” kérdés nélkül.

Van olyan tapintatlan megjegyzés, tolakodó kérdés, amit gyakran feltesznek neked? Írd meg nekünk!

Ha kíváncsi vagy, hogyan látja Éva a világot, kattints ide, ha pedig többet olvasnál arról, milyen az élet Kínában, ahol a családjával él, akkor nézd meg Éva Facebook-oldalát.

A cikk forrása: wmn.hu