#baba#anya

Gyakoribb a csecsemőgyilkosság, mint gondolnánk

Egy tanulmány eredményei szerint Franciaországban ötször több csecsemőt ölnek meg a születést követő 24 órán belül, mint azt a hivatalos kimutatások alapján hitték. A vizsgálat szerint az elmúlt 5 évben 1,3 millió kisbabából 27 halt erőszakos halált néhány órával azután, hogy a világra jött.
A francia Inserm kutatóintézet munkatársai elmondták: ezek az adatok nem csupán Franciaországra igazak - nagy valószínűség szerint minden országban alábecsülik az ilyen esetek előfordulásának gyakoriságát – írja az Orientpress. A helyzetet súlyosbítja, hogy a gyermeküket megölő anyák csak ritkán voltak mentálisan betegek, és a terhességüket is ritkán titkolták el.

Ami azonban általában jellemezte ezeket a kismamákat, az az alacsony önértékelés, az éretlenség, a félelem érzése, az elhagyatottság, és az, hogy képtelenek voltak felelősen ellenőrizni termékenységi ciklusukat.

Ha képesek lennénk egy általános képet kialakítani ezekről az anyákról, az nagy segítségünkre lehetne a megelőzésben, hiszen a legkisebb gyanús jelre is közbe avatkozhatnánk - mondta dr. Anne Tursz, az Inserm munkatársa és a kutatás egyik vezetője.

2010. december 14.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?