Éneklõ olvasók
A minap találkoztam egy olyan tanulmánnyal, amely azt próbálta megfejteni, hogy mi magyarok, vagyis a mi iskolás gyermekeink miért teljesítenek viszonylag gyengén, de legalábbis átlagon alul a PISA (Programme for International Student Assessment, azaz a Program a tanulók tudásának nemzetközi felmérésére című nemzetközi vizsgálat) felmérés mindhárom szegmensében - szövegértés, matematika és természettudományok.
Elgondolkodtatóak az eredményeink, főként a szövegértés terén. Sok múlik az óvodákon, az iskolákon is, ez egyértelmű, de azt gondolom, hogy nekünk szülőknek is nagy a felelősségünk abban, hogy gyermekünk hányszor vesz a kezébe könyvet vagy bármilyen írásos anyagot, és érti-e, amit abban írnak. De nemcsak az fontos, hogy mennyit olvas, hanem az is, hogy mit. Ebben pedig nagy szerepe van annak, hogy mit hoz otthonról. Ha kisgyerekként sok mesét hallott, olvasott, sok játékot játszott együtt azokkal, akik számára a legfontosabbak, akkor egészen más eséllyel kerül az iskolapadba, egészen másképpen válogat, sőt másképpen tölti a kikapcsolódás perceit is.
Azon kell elgondolkodnunk tehát, hogy a kezdetektől fogva hogyan tudunk tartalmas, minőségi időt a gyermekeinkkel közösen eltölteni. Ennek alapja egy szoros anya-gyerek illetve apa-gyerek kapcsolat kiépítése és megtartása. Hogyan is építsünk ki bizalmi kapcsolatot gyermekünkkel? Kezdjük az egészen kicsikkel. Mire van szükségük? Elsősorban ránk: a közelségünkre, a hangunkra, a simogató kezünkre egyszóval a szeretetünkre. Olyan együtt töltött percekre, amikor együtt, önfeledten játszunk, énekelünk, hintáztatunk, mesélünk, höcögtetünk, kacagunk. Ez az igazi játék, hallgatni apa-anya hangját – nem baj, ha nem tiszta, nem az a fő. Felfedezzük a legfontosabb hangszerünket, a hangunkat, mindig kéznél lévő játékszereinket, a kezünket, a lábunkat, a fülünket, a pocakunkat…. Egy ilyen környezetben a gyerekek „maguktól” fejlődnek, mi csak körbevesszük őket a szeretetünkkel, a mondókáinkkal, a dalainkkal.
Nem könnyű azonban ezeket a játékokat előszedni, könyvek lapjairól „feltámasztani”, ebben segíthetnek a mondókás-énekes foglalkozások. Mi a Ringató foglalkozásokon Kodály útmutatásait követve élő énekszóval, hangszerjátékkal, nagyrészt a magyar néphagyományból merített zenei anyaggal adunk a szülőknek a családban történő zenei nevelésre.
Ha a kicsiny gyermeket rendszeresen visszük ilyen foglalkozásra és hazavisszük a tarisznyánkban a sok-sok játékot, éneket, amit aztán rendszeresen előveszünk otthon is, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a gyermek zenei képességein kívül számos más terület fejlődését is segítjük észrevétlenül. Hiszen a zenei képességek fejlődése hat az érzelmi intelligenciára, az értelmi képességek fejlődésére, sőt még a beszéd- és a mozgásfejlődésre is. (A játékoktól elválaszthatatlan a mozgás, pl. a höcögtetés, lovagoltatás…) A dalok, a mondókák szövegének megtanulásával pedig fejlődik a memória. Mindez játékosan, észrevétlenül. A gyerekek ugyanis nem kapnak semmilyen feladatot, a tanítás a szülőknek szól, akik szívesen, örömmel énekelnek, játszanak és ezt haza is viszik – és ez a legfontosabb.
Messszire mentünk az olvasástól, de azt gondolom, hogy ezen a korai időszakon sok múlik. A sok ének, zenei anyanyelvünk ismerete, mondókáink verseink megtanulása ízlést formál. Azok a gyerekek, akikkel sokat játszottak, verseltek, később is szívesen vesznek a kezükbe könyvet, szívesen olvasnak, kiváncsiak, nyitottak lesznek a világra, érzékenyek a szépségre. Akik maguk is örömmel énekelnek, mert ezt hallották otthon, ezt fogják továbbadni a gyermekeiknek. Kodály szavait idézem: „Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!” Így legyen!
Fiskus Olga
Ringató-foglalkozásvezető
www.fiskus.hu
A RINGATÓ zenei nevelési program foglalkozásai országszerte megtalálhatók.
A program vezetője: Gállné Gróh Ilona, Forrai Katalin-díjas énektanár
www.ringato.hu
