Én biztos, hogy nem fogok okostelefont vagy tabletet adni a kisbabám kezébe!

… Hiszen az agyunk kapacitása véges. Az emberi egyedfejlődés mértéke képtelen tartani az iramot a technikai fejlődéssel! És mivel folyamatosan jönnek és jönnek az újfajta ingerek, egyszerre mindig 2-3 dolgot csinálunk, a memóriánk szelektál. Én szeretnék változtatni ezen; persze nem arra gondoltam, hogy elvonulok a modern világ elől, de megpróbálhatom tudatosan „lelassítani” az életem: kiszűrni, kizárni dolgokat.

És ha majd anya leszek, a gyermekemet is úgy szeretném nevelni, ahogy engem neveltek; akkor is voltak kütyük (nyilván a ’80-as években kevésbé modernek, mint most), de a szüleim mégis képesek voltak meghúzni egy határt, mind a kor, mind a gép előtt eltöltött időmennyiség tekintetében.

A legtöbb szülő azért ad tabletet vagy okostelefont a gyermeke kezébe, hogy lekösse azt. Hogy „boldognak”, elégedettnek lássa a gyerkőcöt, elcsitítsa, miközben Ő a temérdek teendőjét intézi. Félre értés ne essék, ez nem vádaskodás, vagy hibáztatás, de vajon belegondoltak azok az anyukák és apukák, akik egy alig kétéves kezébe tabletet nyomnak, hogy milyen hatással van az a kicsire?! Az e fajta eszközhasználatot 3 éves kor alatt betiltanám. (Utána is csak szigorúan szülői jelenléttel engedném, napi 30-60 percben maximalizálva annak nézését, nyomkodását.)

Tudtátok, hogy az első Iphone-t 2007-ben, az első Ipad-et pedig 2010-ben gyártották? Ami azt is jelenti, hogy édesanyák milliói, évszázadokon keresztül jól megvoltak ezek nélkül a masinák nélkül, és valahogy mindig el tudták érni, hogy a háztartás vezetését, a bevásárlást, és az egyéb teendőket meg tudják oldani a pici mellett is. (Tudom-tudom, akkor a világ is egészen más volt, mégsem látom okát, miért ne lehetne kellő kreativitással, energiával most is megoldani a figyelem lekötését más módon.)

Igen, az biztos, hogy sokkal nehezebb úgy végig haladni a sorok között a szupermarketben, hogy figyelni kell a lurkóra, hogy mit vesz le a polcról, hogy mi után sír éppen, hogy az most azonnal kell Neki, de azt hiszem, ez is egy természetes folyamat, és a nevelés része.  Eközben is ismerkedik a világgal, szocializálódik, feszegeti a határait, és nem egy pár colos képernyőt bámul néhány centiről. Azt nem hinném, hogy unatkoznának közben a totyogósok, hiszen számukra még annyi a valóság, a világ, amit mi biztosítunk Nekik! Meg kell tanulniuk azt is elfogadni, hogy az élet nem állandó történések folyamata, hanem bizony vannak „üres járatok” is, amikor csönd van, és az ember tud végre a saját gondolataival foglalkozni, ilyenkor raktározódnak el az emlékek és a megtanult dolgok is.

A kütyük helyett viszont minél több olyan helyre szeretném majd vinni, ahol könyvekkel, képekkel ismerkedik, és amik kérdések feltevésére, valamint fizikai aktivitásra késztetik: könyves bolt, játszóház, kültéri események, vagy csak egy szomszédos építkezés (a kisfiúkat borzasztóan lekötik a hatalmas munkagépek!), erdő, park, játszótér. Azt szeretném, hogy minél jobban használja az agyát, a képzeletét, eljátsszon akár egyedül is a kis játékbábuival, belső monológokat, történteket kitalálva.

Nem beszélve arról, hogy bár sok szülő azt gondolja, hogy a tableten látottakból rengeteget tanulhat a gyerkőc (a mesékből megismerheti az állatokat például), mindeközben a szülőkkel való fontos beszélgetési időből vesz el ez a tevékenység! A gyerkőc mindent „készen” kap, nem kérdez; nem tudhatjuk, jól értelmezi-e a látottakat, mit fog fel belőle. Az én gyerkőcöm inkább az állatkertből ismerje meg az élővilágot!