Egy apa naplójából

Kedves Barátaink!

A nagy érdeklődésre való tekintettel, megosztok veletek néhány gondolatot.

Augusztus 18-a óta hallgatom a nagy tudású, tapasztalt hölgyeket, hogy pár nap és Apuka leszek. Mindenkinek van egy kis hozzáfűznivalója:

• Holnap jön a hidegfront.
• Holnap jön a melegfront
• Vigyázz, ma telihold lesz!
• Már nagyon lent van a hasa.
• Már az arca is, nézd, hogy eltorzult!

Szóval halottam már nyákdugóról, jóslófájásról, de semmi extra nem történt. Közelgett a nagy nap, szépen, ólomlábakon: 2009.09.09.

2009.09.09, szerda

Persze, hogy nagyon ne legyen unalmas, kipróbáltuk milyen, ha mondjuk, 140 km-re töltöm az estét. Vajon úgy is hazaérnék? Mikor induljak el?

• Ha fájdogál?
• Ha már 5 perces fájások jönnek?
• Ha elmegy a magzatvíz?

Nem bíztam a véletlenre, inkább megbeszéltem Szaffival, hogy ne kapkodjon! Várja meg Apát, amíg hazaér neves fővárosunkból. Szófogadó lány lesz, gondoltam akkor.

Este összepakoltam: videó, fényképező, túrabakancs, olvasnivaló, bőrönd, feleség+gyerek, 2in1 - csak a helytakarékosság miatt. Szóltam Szaffinak, hogy már nem szívatjuk Anyát tovább, se munka, se milliók nem számítanak, szülinapot ünnepelünk holnap!

Minden ideális, Veszprémben vagyok, a fogadott orvos éppen ügyel, meg amúgy is, a kilences a szerencseszámom, és már annyira kíváncsi vagyok!

2009.09.10, csütörtök

Ma tizedike van és még semmi! Méhszájon még mindig a zárva tábla lóg. NST vizsgálat, terhelés péntektől.

Csak egy dolog nyugtat repülőgép fent, baba bent még nem maradt!

Kérem a Jóistent, hogy egészséges, okos, szép babánk szülessen! Csak ennyi!

2009.09.11, péntek

Hihetetlen, milyen lassan megy az idő. Igyekszem az egész napomat teljesen betáblázni, tenisz reggel, délután judo vagy MMA edzés. Próbálom fizikailag lemeríteni a testemet, hátha nyugalom lesz a fejemben is. Amíg nagy koncentrációt igénylő dolgokat csinálok, távol tudom tartani a negatív gondolatokat.

Az edzés hihetetlen jól sikerült. Feladási pozíciókból indultunk! A feladat rém egyszerű: vagy túlélni addig, amíg a másik ereje elfogy és szorítása gyengül, aztán szabadulás és válasz, vagy csak szorítani, tartani, tartani, tartani a pozíciót, míg a partnernél elfogy az oxigén, lekapcsolódna a villany és lekopog. Hihetetlen, mit ki nem bír a test. Azt hiszem, a határokat döntögettük aznap mindannyian.

De este hiába az ima, a koncentráció, a végletekig elfárasztott test, nagyon sok vért látok. Nem merem lecsukni a szemem. Megpróbálok aludni, de megint minden csupa vér, alig látom lelki szemeimmel a kis Szaffi arcát a sok vértől. Hajnali 3 óra és a fáradtságtól végre elalszom.

2009.09.12, szombat

Danival megreggeliztünk. Leültünk WII-zni, de a Mario Cart és Mortal Combat se kötött le, ki is kaptam rendesen.

Utána lementünk a teniszpályákra, egy órát ütögettünk. Rájöttem, hogyan kell – kellene - szerválni. Kör alul, kör felül, láb berogyaszt, ütő hát mögé esik, labdára mutatás, karkörzés előre, tenyér kifordít.

A feladat bonyolultsága minden porcikám tökéletes összehangolt mozgását kívánta. A gondolatok újra rendezettek. Hurrá!

Megebédeltünk. Sült kacsa, imádom!

Nem bírtam ülni, egyszerűen fájt! Gyorsan leszerveztem egy kosármeccset, amivel 16 óráig ki is húztam valahogy. Utána bementem Dettihez, estig beszélgettünk. Elmondtam az álmomat, aztán persze felváltva próbáltuk megnyugtatni egymást.

Imádom a bőrét, az illatát!

2009.09.13, vasárnap

Hihetetlenül szarul ébredtem. Gyengének éreztem magam, a torkom fájt.

5.00-kor beöntés – Dettinek. MA SZÜLÜNK, AZ BIZTOS!

8.00 – Méhszáj-vizsgálat - Zárva tábla.

Intravénásan oxytocin, ami az utolsó mentsvárunk volt a természetes szülés érdekében. Ennek kellene a szabályozni a simaizmok működését, hogy megindulhasson a szülés. Bár az igazi csodaszerből Dettinek már 2 tablettát is felhelyeztek, így nem nagyon reménykedtem.

Az álmom beteljesült, császármetszést kell végre hajtani, éreztem.

9.30 – Méhszáj-vizsgálat, Zárva tábla

Konzultáció az orvosunkkal a megmaradt lehetőségekről.

11.30 - Császárra készülünk. Fájt, hogy nem tudjuk ketten végigcsinálni, Dettikém pityergett. Én kezdtem az indokokat keresni, miért is lesz ez így jó!

12.00 - A különböző osztályokról megérkeztek a műtétet lefolytató orvosi csapat tagjai. Az aneszteziológus, aki az epidurális érzéstelenítést szúrja, a gyerekorvos is lejött a gyerekosztályról, megérkezett a műtősfiú is. Álltam az ajtó előtt, csak vártam és rájöttem rólam megfeledkeztek.

12.15 - És megkezdődött a műtét. És nem volt steril ruhám, maszkom, meg semmi. Nem értettem semmit, csak túl akartam rajta lenni, szerencsésen. Nagyikámmal imádkoztunk folyamatosan.

12.17. - Az altató orvos kijön idegesen, kérdeztem: „MI VAN?” Elment az áram, így nem vállalja!

Hihetetlen mit kell szegény Dettinek még kibírnia, hiába hívom, már nem tudja felvenni.

Akadozik az áramellátás, fasza! Telefon Nagyinak, most áramért imádkozunk.

Közben megérdeklődtem, hogy mégis mi ez, tartalékgenerátor vagy valami ilyesmi…? Szóval, mivel nem életmentő műtétről volt szó, vártunk, amíg a körülmények ideálissá váltak.

Regővel lementünk a földszintre és megláttam a villanyszerelőket. Részükről kész volt minden. Abban a pillanatban Dani kiabált, hogy rohanjunk vissza, mert kezdődik!

Vissza a szülészetre, kaptam ruhát és bementem a folyosóra, ahonnan a műtők, szülőszobák, vajúdó-szobák nyíltak. A szülésznő egy székre mutatott, hogy üljek le, várjak. Vártam, de nem volt maszkom, és éreztem, hogy szarul vagyok. Pár perc múlva kinyílt a vajúdó-szoba ajtaja, és már tolták a műtőbe Dettit.

Nem mertem oda menni hozzá, úgy szólt rám a nővér: most még elköszönhetünk egymástól. Összeszorult a torkom, csak megsimogattam, ő meg bátran integetett. Össze kellett szedni magamat. Kb. tíz perc telt el, amikor a műtőből kiszűrődő hangokból kivettem, hogy sikerült az epidurális érzéstelenítés. Elkezdődött!

Közelebb merészkedtem a műtő ajtajához, de féltem benézni, csak álltam és képtelen voltam megmozdulni. Abban a pillanatban a világ legédesebb hangját hallottam meg: a mi kislányunk oázott! Nekem meg patakokban folyt a könnyem. Boldog születésnapot, Szaffikám! 4,15 kg és 58 cm lett a kislányom.

A műtőből a szülőszoba melletti helységbe mentünk, ahol Szaffikának kitisztították a légcsövét, letörölgették róla magzatmázat, kapott szemcseppet, megfürdették, lemérték, felöltöztették.

Közben csak néztem, és nem bírtam betelni a látványával, gyönyörű volt a bőre, a kis haja, a szája… Az én vérem. Borzongató érzés, aki ezt nem éli át, fontos dologról marad le az életben.

Nővérke mondta: „Fogja meg a kislányát, Apuka!” Mondtam, szó sem lehet róla, hogy közelebb menjek, mert valami csavarja az orromat.

Kaptam maszkot, meg egy babagyereket a kezembe! Először sírt, de ahogy meghallotta a hangomat, és a kis Szabó Lőrinc verset, elhallgatott és figyelmesen kereste a hang forrását. Óvatosan elkezdte nyitogatni a kis szemét. Bár tudom, még nem lát, bemutatkoztam neki.

A műtét is befejeződött Dettikét is kitolták, megmutattam neki a gyönyörű kislányunkat, és elmorzsoltunk még egy pár könnycseppet.

Ott volt az egész család: Anya, Regő, Viki, Éva néni, Dani, Laci bácsi. Családias volt a hangulat, megnézték a képeket, és a felvételt, amit csináltam. Szaffikát tíz perc múlva hozták ki megmutatni.

Elfáradtam. Én, aki nem csinált semmit. Nehéz ez a férfisors!