Baby blues az apáknál
„Az apukáknál diagnosztizált szülés utáni depresszió nem valamiféle mítosz. Legutóbbi kutatásaink során megállapítottuk, hogy a kispapák körében 10,4 százalékos arányban fordul elő a betegség. Ez pedig pontosan a kétszerese annak, mint amire előzetesen számítottunk” - mondta James Paulson professzor.
A kutatás eredményeit a Journal of American Medical Asociation című folyóiratban publikálták - írja az Orientpress. A tanulmány szerint a kismamáknak körülbelül 10-30 százalékát érinti a baba születését követő depresszió, a férfiak mentális egészségét azonban csak ritkán veszik figyelembe a szülés utáni lelkiállapottal foglalkozó kutatások.
Bár a babavárás és a kicsi megérkezése összességében örömteli folyamat, ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy mekkora stresszel és változásokkal jár - mondta Shona Vas. A napi rutin felborulása, az alváshiány és a háztartás átszervezése - ez mind olyasmi, ami az apát is érinti, és okkal alakulhat ki nála is depresszió.