Anya hirtelen elköltözött a kicsivel – a szívem hasad meg a kisunokámértMegbirkózik-e a majd ezzel a traumával? Egy nagymama kérdései.

A szakítás okát nem értjük, mert nagyon szépen élhettek volna. Reggelenként a fiam vitte először bölcsődébe, majd óvodába a kicsit, délután az anyja hozta el. Ha beteg volt, általában nem az anyja maradt otthon. Hol apja, vagy én, esetleg a volt férjemék vigyáztak rá. Szerintem a jövőben is így lesz, hiszen egy városban élünk. A fiamat nem uszítottam a párja ellen, viszont a másik édesanya folyton ezt tette. Az unokám talán 3 hónapos volt, amikor felhívott, hogy beszéljek a fiammal, mert nem jól bánik a párjával és a kisfiával, sőt már akkor mondta, hogy hazaviszi a lányát és a babát. Nem értettem, hogy mi a problémája. Ezt az áskálódást most sikerre vitte. Úgy látom, hogy nagy szerepe van benne, hogy szakítás lett a vége a kapcsolatuknak.
A fiatalok mindketten elvált szülők gyermekei, nem értem, hogy miért ezt a példát követik.
Mi lesz ezután? Mi biztonságot adunk neki, talán az anyja is, de hogy fogja feldolgozni, hogy itt is, meg ott is van. Anyuka átadja a gyermeket, azon egyelőre nincs vita. Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy nem csak egy napra, órákra, hanem egy hétvégére mikortól lehetne az apánál. Mikor sérülne kevésbé a kicsi lelke? Maradhat-e éjszakára is? Szabad-e rákérdezni, hogy mit szeretne? El tudja dönteni? Nagy zűrzavar lehet a kis fejében, mert eddig szinte mindenhol együtt voltak. Amennyiben az alvásproblémái megmaradnak, komolyabb következménye is lehet a kialvatlanságnak?  Mi lesz, ha újra mehet óvodába? Ismét egy elszakadás.
Bocsánat, hogy ennyit írok. Ha netán újra összeköltöznének a szülők, akkor megnyugodna a gyermekük, vagy netán állandóan attól rettegne, hogy mindez újra bekövetkezik? Ön szerint képes megbirkózni ezzel a traumával? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel, B. Anna 

Kedves Anna, 

köszönöm megtisztelő bizalmát, hogy hozzám fordult kérdésével. Nagyon sajnálom, hogy ez a krízishelyzet kialakult, és nagyon megértem, hogy mennyire el lehet keseredve, és kétségbe lehet esve, s félti az unokáját. Jó, hogy Ön ilyen gondos, törődő, figyelmes nagymama. 

Nem tudom, jól értem-e, de az a benyomásom, hogy az édesanya hirtelen hozta meg ezt a döntését, és szinte egyik napról a másikra elvitte magával a gyermeket az anyai nagymamához. Nem írta, ez pontosan mikor történt, és mióta van ott már a kisfiú, és a tünetei, a nyugtalanság, újbóli bepisilés mióta vannak. Az a benyomásom továbbá, hogy ezt a döntését az anyuka nem beszélte meg a párjával, és nem is készítették jól elő a változást. Mindenképpen az lett volna szerencsés – és talán még nem késő, hogy üljenek le a fiatalok, beszéljék meg egymás között a helyzetet. Egyrészt, hogy mit lehetne tenni, hogy a kettejük közti problémákat enyhítsék, megoldják, vagy ha kibékíthetetlen ellentét van már, akkor alaposan átbeszéljék, a gyermek érdekét tartva elsődlegesen szem előtt, hogy a különválás és a gyermek elhelyezése, ellátása hogyan valósuljon meg, minden apró részletét átgondolva és egyeztetve. És amikor már mindezeket egyeztették, akkor kellene a gyermekkel közösen! beszélniük, és az ő életkorának megfelelő szinten, egyszerűen és érthetően elmondani neki, mi történt, milyen változásokra számíthat. 

A kisfiú még kicsi ahhoz, hogy átlásson és megértsen egy ilyen, ráadásul teljesen váratlan helyzetet, ezért biztosan nagyon megijedt, nem valószínű, hogy érti, ami történt, és valószínűleg szorong, mert nem tudja, mi várható, miért kellett elmenni, hová lett apa, hová lettek a dolgai, a megszokott életrendje, és kiszámíthatatlan számára az egész helyzet. 

Nem tudom, mit jelenthet az, amit a másik nagymama mond, hogy a fia nem bánik jól a párjával és a kisfiúval. Talán bántalmazta őket, fizikailag vagy szóban? Vagy nem törődött velük, esetleg sokat dolgozott, keveset volt otthon? A fia érti pontosan, hogy mi a párja baja vele? Van esély arra, hogy még tudjanak egymással beszélgetni? 

Egy anyának azért általában nyomós ok kell ahhoz, hogy így kiszakítsa a megszokott környezetéből, a családjából a kisgyermekét, és elköltözzön vele, esetleg Ön nem tudna vele bizalmasan beszélni erről? Megkérdezhetné, hogy segíthet-e valamiben, vagy együttérzőnek mutatkozhatna, s kipuhatolhatná, mi a baj.

Úgy tűnik a leveléből, mintha a másik nagymama még gyerekként bánna a lányával, aki felett ő rendelkezik, és úgy is védi, mintha még gyerek szerepben lenne, holott már nem az, egy önálló, felnőtt nő. Nem írja, van-e önálló jövedelme, dolgozik-e, miből fognak megélni, hogyan fogja a fia őket támogatni?

A szülőknek kell eldönteni, hogy kinél lesz a gyermek elhelyezve, és hogyan alakul a láthatás. Mindkét szülőnek azonos jogai vannak, és a gyermeknek szüksége van anyára is, apára is. Minél előbb egyeztetniük kell a részleteket egymással, hogy a gyermeknek biztonságot és kiszámíthatóságot adjanak, ez fontos a lelki fejlődéséhez. Ha nem tudnak megegyezni, akkor először mediátorhoz, ha az sem segít, bírósághoz kell fordulni. Esetleg érdemes konzultációt kérni családjogi ügyvédtől, erre gondolt már a fia? A megállapodásukat írásban kellene rögzíteni, és minden fontos részletről megegyezni, főleg arról, hogy mikor, hol, mennyi időt és milyen körülmények között tölt a gyermek. Sok változat van az elhelyezésnél, manapság elég gyakori, hogy egy hét anyánál, egy hét apánál van, de ezen kívül rengeteg más lehetőség is van, a szokásos még a kéthetente péntektől hétfőig apánál, és a másik héten egy vagy két hétköznap délután, este, de alapvetően az állandó otthona, bázisa az anyánál lenne. 

Személyesen kellene ismernem a családot, hogy arra válaszolhassak, hogy mi lenne legjobb a kicsinek, és mikor sérülne kevésbé. Nem az ő feladata, hogy döntést hozzon, ezzel nem szabad megterhelni, ezt a felnőtteknek kell felelősen eldönteniük, az ő érdekét maximálisan figyelembe véve. Az alvásproblémák és az újbóli bepisilés lehet csak átmeneti zavar, de ha tartósan fennmarad, akkor szorongásos tünetként értelmezhető, és ebben az esetben érdemes szakember segítségét kérni, feltárni, mi az, ami leginkább megviseli a gyermeket. 

Jó lenne, ha a szülők felelős felnőttekként először átbeszélnének minden lehetséges forgatókönyvet, főleg a család egyben tartását szem előtt tartva első körben – kinek, miben kellene változnia, nem kellene-e esetleg párterapeutához fordulni a kapcsolat megmentése érdekében, és nem ilyen gyors, egyoldalú döntést és hirtelen cselekvést véghez vinni, hanem nagyon alaposan mindent kitalálni, és már a megegyezés alapján kialakított információkat jó alaposan elmagyarázva a gyermeknek, előkészíteni a költözést, és biztosítani arról, hogy nem veszíti el az édesapját. 

Jól látja, ezek akár traumák is lehetnek, az óvodai elszakadás is, és az újbóli összeköltözésnél is ott maradhat a gyermek félelme a veszteségtől, hogy bármikor ismét szétszakadhat a család (nemrégen volt pont egy ilyen esetem, nem volt könnyű helyrehozni a kisfiú szorongásait, akit szintén elég hirtelen kapott fel az anyja, s költözött el a nagyihoz, majd később vissza). 

Önmagában a válás nem feltétlenül trauma, inkább a szülők közti feszültségek, veszekedések, stresszek, a kiszámíthatatlanság, a váratlan döntések, az információhiány és hasonlók, amik megterhelik, megzavarják a gyermeket. Figyelni kell a gyermeket, rendesen elmondani neki, őszintén, hogy mi a helyzet, és mi lesz a jövőben vele, hogyan tarthatja a kapcsolatot apával, mi lesz a holmijaival, hol lesz az otthona stb. Válás témában ajánlom, hogy olvassák el a blogbejegyzéseimet: https://kapcsolatszerviz.hu/blog/

Négy blogbejegyzésem is foglalkozik a válás témájával. A szülők megkereshetnek közvetlenül is, ha budapestiek. Üdvözlettel: Bernadett dr. 

Kedves Bernadett! 

Nagyon szépen köszönöm a válaszát, nem is számítottam rá, hogy szinte azonnal és ilyen mindenre kiterjedő választ kapok! A blogbejegyzését olvastam és feljött a kép, hogy kérdezzek, ezért bátorkodtam írni Önnek, első zaklatottságomban. Április 15-én közölte a fiammal a párja, hogy elköltözik és 19-én már el is ment. Próbáltam beszélni velük, a párterápiáról a fiam hallani sem akart, a párja meg azt mondta, hogy a kisfiú születése óta vannak problémák. A valódi ok talán később derül ki. Egymással még nem hajlandóak beszélni, viszont a gyermek láthatással talán nem lesznek problémák. Azért sem válaszoltam azonnal, mert vasárnap apukánál volt Máté. Mi egy vidéki kisvárosban egymás melletti lépcsőházban lakunk egy társasházban. Nálam ebédeltek, utána otthon játszottak. Természetesen viselkedik, talán egy kicsit visszafogottabb. Nem sírt akkor sem, amikor visszavitte a fiam az anyukához, csak szomorú volt. Bízom benne, hogy vidám, boldog gyermek marad továbbra is. 

Még egyszer köszönöm a kedvességét! A többi bejegyzését is elolvasom és a továbbiakban is figyelemmel kísérem a honlapot. Kár, hogy csak én figyelem.

Üdvözlettel, Anna 

Kérdezzen Ön is! Szülői tanácsadás, gyermekterápiák, segítségnyújtás a családnak. 

Kedves Szülőtársam! Segíteni szeretnék neked egy-egy jótanáccsal, kapaszkodóval. Dr. Eigner Bernadett vagyok, gyermekeim már felnőttek. Neveléstudományból és pszichológiából doktoráltam, gyermekterápiát tanultam, pszichopedagógusként játékterápiával és szülői tanácsadással segítek. Gyerekeknek érzelmi, viselkedési és beilleszkedési problémákban, szülőknek nevelésben, és abban, hogy ismét harmonikus legyen a szülő-gyerek kapcsolat. Megismerhetsz engem és módszeremet a www.kapcsolatszerviz.hu oldalon. Szeretettel: Bernadett dr. 

A Babanet.hu Pszichopedagógus, gyermekterapeuta szakértője.