Amerikai napló folyt.

Amit ugyanolyan furcsának találtam, mint a "természetes szülés" újdonságát, az a szoptatáshoz való viszonyulás volt. Ugyanaz az ismerősöm mondta, aki 1971-ben szült, hogy akkor ő volt az egyetlen anyuka a kórházban, aki szoptatni akarta a kisbabáját. Kezdetben nehézségei voltak és nem volt egy nővér sem az osztályon, aki segíteni tudott volna neki. Nagy nehezen egy másik osztályról átjött egy idős nővérke, aki segített rajta.

Nem tudom, hogy mikor kezdték kizárólag tápszerezni a kisbabákat és miért. Mostanra azért már "felfedezték" a szoptatás előnyeit és próbálják bátorítani az anyukákat erre. Egyszer olvastam egy felmérést, miszerint többen szoptatják a kisbabájukat azok az anyukák, aki tanultabbak, egyetemet végeztek.

Bár az igaz, hogy sok esetben a társadalom nem is teszi könnyen lehetővé, hogy a kisbabák anyatejhez jussanak. Ezt úgy értem, hogy itt nincs se gyed, se gyes, mindenki, aki kisbabát vállal, saját maga kell gondoskodjon az ellátásáról. A legtöbb munkahely nem családbarát, a  szülés utáni hat hét leteltével az anyukáknak vissza kell menni dolgozni vagy különben elveszíthetik a munkájukat. Előfordulnak, főként az igazán nagy cégeknél, hogy a munkahely előnyöket is biztosít. Például, hogy a munkahelynek van saját gyermekvigyázója, úgyhogy az anyuka közel lehet a kisbabához, az ebédszünetben meg is tudja szoptatni. De ez sajnos ritka.

Lehet szülés előtt mindenféle (persze nem ingyenes) tanfolyamokra járni, mint például a Lamaze-órák, amik felkészítenek a szülésre, arra, hogyan kell a kisbabát pelenkázni, lehet szoptatási szakemberekkel is találkozni. Én a terhesség alatt iskolába jártam, meg dolgoztam, úgyhogy ezek kimaradtak. Aztán, amikor gondjaim voltak a szoptatással, nem tudtunk mit csinálni, mintsem felhívni a gyermekorvost. Persze, vele nem beszélhettünk csak egy nővérrel, aki azt mondta, hogy a szoptatásos problémákkal forduljak a nőgyógyászomhoz. A nőgyógyásznál a nővérke azt mondta, hogy ez nem rájuk tartozik, hívjam a gyermekorvost. Visszahívtuk a gyermekorvost és nagy nehezen meggyőztük a nővérkét, hogy adja át az üzenetet az orvosnak. Aki aztán visszahívott és elmondta, hogy mit csináljak. Édesanyám itt volt és az ő segítségével is aztán minden helyrejött.

Amennyire a tápszerezés el van terjedve, annyira vannak használatban a konzerves bébiételek. Valószínűleg az időhiány és a szokás miatt is, nem főznek külön a kisbabáknak, csak amikor már a felnőtt ennivalót ehet, olyan 10 hónapos kor körül. Az orvosok azt tanácsolják, hogy a bébiételekkel is várjanak legalább 4 hónapot, de a legjobb, ha 6 hónapos korban kezdik el. Amikor Noémi 3 és fél hónapos volt, anyukám mondta, hogy nyugodtan adjak neki főtt krumplit anyatejjel keverve. Elkezdtem neki adni a pépes ételt és a kislányom ette is szépen, de a gyerekorvosnak nem mertem megmondani. A 6 hónapos vizsgálatnál kérdezett rá, hogy adom-e neki a bébikonzervet. Rábólintottam, mert nem akartam magyarázni, hogy én főzök neki. 

Abban, hogy mit és mikor adhatok neki, megint anyukám volt az egyetlen forrásom. Akkor már nézegettem az itteni internetes babaoldalakat, de nem tudtam ott tanácsot kérni, hiszen senki sem foglalkozott a babáknak való főzés témakörével. De hogy teljesen őszinte legyek, egy időben rászoktam a bébikonzervekre én is. Egyszerűbb volt, könnyebb volt, nem járt semmi munkával. Talán egy hónapig adtam neki őket, de Noémi súlyában változás állt be, nem gyarapodott úgy, mint azelőtt. Ekkor volt, hogy hazalátogattunk Magyarországra, ahol anyukám főzött Noémire, én pedig ellestem a trükköket. Utána már nem kapott semmi konzervet.

Ami viszont nagyon tetszik, hogy nagy hangsúlyt helyeznek a kisgyermekek biztonságára. A kórházból addig nem engedik ki a babát, amíg a szülő meg nem mutatja a kisbaba autóülését. Valószínűleg attól függetlenül, hogy a családnak van-e autója vagy nincs. A lakásokat teljesen bababiztossá lehet tenni, a sütőgombvédőtől kezdve a fürdőkád csapjára szerelhető gumis micsodáig, így a gyerek nem veri be a fejét, ami szerintem azért már túlzás. Aminek mi jó hasznát vettük, azok az átlátszó dugók, amiket az üres konnektorokba raktunk. A másik pedig az úgynevezett babagát, egy 70 cm-es magas, nyitható kerítés, amit bárhová, a lépcső aljára, tetejére, a kandalló elé, a konyha bejáratába, lehet rakni. Felszereltünk még egy fogantyút is a szekrénybe, ahol a videokazetták vannak, mert Noémi imádja őket kiszedni a dobozukból, de sajnos nem ért semmit, mert a kislány ráött, hogyan kell szétszedni.

Ami miatt igazán aggódok, az az, hogy Noémit tudjam úgy nevelni, hogy benne legyen a magyar öntudat, hogy beszéljen magyarul, hogy megőrizzük az otthoni ünnepnapokat, szokásokat. Látom az itt élő magyar családokon, hogy ez nem egy könnyű feladat. És sajnos az igazán sikeres esetekben a gyerekek otthon születtek, mikor idejöttek, már beszéltek magyarul. Az itt született gyerekeknél sajnos nagyon ritka, hogy megtanulnak és meg is maradnak a magyar tudásnál.

Toroczkai Ágnes