A mi történetünk
Közel 16 év és sok-sok orvoshoz járás után, végül is természetes módon terhes lett a feleségem. Természetesen nagyon boldogok voltunk és örömmel készültünk a baba jövetelére. Mint minden leendő szülőnek nekünk is csak az volt a fontos, hogy a baba egészséges legyen.
Minden vizsgálat rendben volt, és boldogan néztük a videóra készített ultrahang felvételeket. Az első, ha jól emlékszem, 6 vagy 7 hetes korában készült, már jól lehetett látni a szívműködését és már nagyon aktívan mozgott. Ilyen felvételeket kellene megmutatni az abortuszra jelentkező nőknek, mert szerintem nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy milyen fejlettségi állapotban vannak azok a gyerekek, akiket elvetetnek.
A 30.hétnél jártunk, amikor is terhesrendelésre mentünk a Margit kórházba. Útközben már a Feleségem érezte, hogy folyik valami . Mire oda értünk és mire az orvos megvizsgálta a feleségem már két ujjnyira ki volt tágulva. Kijött a feleségem a rendelőből és csak annyit mondott, hogy még ma megszülünk. Majdnem elájultam, mert azért erre nem számítottam.
Felmentünk gyalog az emeletre és jelentkeztünk a szülészeten. Megvizsgálták és készítettek ultrahangot is, hogy kiderítsék kb. mekkora lehet a baba, mert ha túl kicsi, azt nem vállalják, mondván nincs hozzá felszereltségük. 1600 gramm-ra becsülték és ezért hívtak mentőt, aki átviszi a feleségemet a Baross utcai női klinikára. Kocsival rohantam a mentő után és rövid várakozás után beengedtek a szülőszobába.
Nem tudom máshol milyenek az állapotok, de itt olyan volt, mint az amerikai filmekben lehet néha látni. Mindenki külön szobában volt, ami úgy volt berendezve, mint az otthoniak közül egy: lágy zene, virágok, képek a falon, nagyon kellemes meglepetés volt. Az orvosokra és az ápolószemélyzetre se lehetett panasz, mindenki nagyon segítőkész volt.
Este 3/4 11-kor gond nélkül megszületett Sámuel névre hallgató fiú gyermekünk 1810 grammal, ami a korához képest egy jó súly. A babát egy nagyon rövid időre odaadták, de azután elvitték a csecsemő intenzív osztályra, ahol, mint minden koraszülött babát, Őt is a lélegeztető gépre kapcsolták, mert a tüdő fejlődik ki a legkésőbb és ezért ezeknél a babáknál az önálló légzés az alapprobléma.
Két órai pihenő után a feleségem is felmehetett az osztályra, ami nem a rendes szülészeti rész, hanem ez egy külső osztály az intenzíven lévő babák anyukáinak. Éjjel kettőkor még megnéztük mielőtt hazaindultam volna, és minden rendben volt.
Még aznap éjjel romlott az állapota, mint kiderült, valószínűleg már a méhben kaphatott egy fertőzést, ahogy a orvosnő mondta és valószínűleg ez indította el a korai szülést is. Teljesen leállt a vérkeringése, gépre kellet kapcsolni. Tele volt a kis teste csövekkel, külön ellenőrizték a testhőmérsékletét, a vérében lévő oxigén mennyiségét , a pulzusát, a szívverését, megkatéterezték, s mivel a lélegeztetés nagyon fájdalmas, még altatták is.
Az állapota olyan rossz lett, hogy egyből a legerősebb és legnagyobb adag gyógyszert kapta, ami lehetséges volt. Az orvosnő nem biztatott minket semmi jóval, azt mondta, talán ha lány lenne, azok szívósabbak.
Három hét telt el mire először megengedték, hogy az inkubátorban megfelelően bemosakodva és beöltözve megérintsük gyermekünket. Borzasztó érzés volt úgy eljárni dolgozni, hogy mikor telefonál a feleségem a rossz hírrel, és bent meg csak áll az ember és nézi a csövekkel teleaggatott gyerekét és tehetetlen. Mivel hívő emberek vagyunk, sohasem adtuk fel igazából a reményt.
A harmadik hét végére lassú javulás mutatkozott, vissza lehetet venni egy keveset a lélegeztetőből s ezt mi pozitív jelnek vettük. Ettől az időtől kezdve a fiúnk állapota rohamosan javult oly annyira, hogy rá három héttel, elérve a kétkilós súlyt haza is engedtek minket.
Ma már 20 hónapos gyönyörű nagy fiú, és egy-egy megfázást leszámítva azóta sincs semmi baja. Számunkra jó belegondolni, hogy a Teremtő egy újabb csodájának a részesei lehettünk, ami csak megerősítette a hitünket. Hát ez a Mi történetünk.
Szabó Tibor
