A gyerekek a szülők adósai, mert felnevelték őket?
Minden szülő másképp gondolkodik, egyesek azt várják, hogy a gyerekeik visszaadjanak minden tartozást, mások szerint a gyerekek egy befektetést jelentenek a jövőbe, mások pedig csak szerényen egy pohár vizet várnak öregkorukban.
De vajon a család nem a szeretetre és a féltésre épül, hanem az adóságokra? Ma szeretnénk megosztani veletek azt, hogy hol rontottuk el, ki mivel és mennyivel tartozik, ha egyáltalán tartozik. Az ilyen felfogás nagyon sok problémát okoz a gyerekek és a szülők között.
Hogyan viszonyulnak a gyerekek a szülőkhöz?
A gyerekek első éveiben a szülők jelentik számukra az egész világot, a kedvességük, a szeretetük, a féltésük jelent mindent egy gyerek számára. A kisember ebben a csodás időszakban még nem tudja, hogy majd később mindenért meg kell fizetnie.
Hogyan jelenik meg a tartozás a kapcsolatokban? Néhány szülőnél ez azért lehetséges, mert ők felajánlanak valamit anélkül, hogy kapjanak valami értékeset cserébe, pénzt és időt fektetnek a gyerekekbe és majd amikor eljön az ideje, akkor valami értékeset akarnak kapni cserébe.
Telnek az évek, a felnőtt gyerektől pedig a szülők elvárnak több dolgot is, azért mert ő adós. Az adóság a szülők fejében születik meg. Amikor a szülők azt látják és érzik, hogy nem kapnak semmi örömöt a gyerektől cserébe, pedig ők menyire igyekeztek az alatt a 20 év alatt és semmit sem kapnak.
A probléma ott kezdődik, ahogyan az emberek vélekednek a szülői feladatról, ha az életük tele van problémával akkor később azt akarjál, hogy kárpótolva legyenek.
Vajon a gyerek nem tud felajánlani semmit cserébe már az első napokban, miután megszületett?
Az ölelések, az első szavak, a mosolyok, az első lépések, a kíváncsisága, az életöröme, mindez elég ahhoz, hogy a szülők elhalasszák a “nagyon fontos dolgaikat” és legalább befogadjanak egy keveset abból az örömből, amit a gyermekük nyújt nekik.
Amikor a szülők nagyon elfoglaltak, vagy a karrierüket építik, vagy állandóan a munka van az első helyen, akkor a gyerek nem tud felajánlani semmit. Ilyenkor a szülőknek kezdenek elvárásaik lenni a gyerekkel szemben. “Annyi mindent befektettünk és nem kapunk cserébe semmit”
Vajon, hány ilyen elfoglalt anya rohangál kővédermedt arccal, hogy elintézze a dolgait? Hova is rohannak? A legnagyobb csoda ott van mellettük, ő az aki mindig várja őket. Annyi melegséget, szeretetet és boldogságot adnak, ti pedig nem is figyeltek rájuk. Ti olyanok vagytok mint azok a gyerekek, akik homokvárat építenek anélkül, hogy észre vennék azt, hogy a homok tele van arannyal.
Számtalan esetben előfordul, hogy a szülők beletemetkeznek a munkába biztosítva a jólétet maguknak, a kicsinek és a dada fizetését. Így a dada kapja az örömöt a gyerektől, amit a szülők kaphatnának. Ha a szülőknek nincs szüksége erre a boldogságra akkor a gyerek elveszti a bizalmát és úgy fogja érezni, hogy neki nincs semmi különleges szerepe a családban.
A szülők, ha akarnak akkor örülhetnek az életnek, a gyerek nem teher lesz a számukra, hanem egy különleges ajándék, aki nem kér sokat, de sokat adhat. Ehhez nagyon fontos, hogy a szülők teljes életet éljenek, anélkül, hogy “eltemetnék” az ambíciójukat és csak halmoznák az idegességet egész életükben.
Nem hiába mondják azt, hogy a legboldogabb gyerekek, a boldog szülők gyerekei, ha a szülők egyensúlyt tudnak tartani a munkájuk és a a családi életükről szőtt álmok között akkor a gyerekek hálásak lesznek ezért. Ha pedig a szülők mindenüket a gyerekbe fektetik, egy kolosszális munkát ajánlanak a számára, akkor ő sohasem fogja tudni ezt visszaadni, mindig szenvedni fog és hibáztatni fogja magát, azért mert adósnak fogja érezni magát a szüleivel szemben.
A cikk forrása: ketkes.com
