A feleségem soha nem szeretett volna gyereket, csak azért esett teherbe, hogy magához láncoljon
A férfi teljesen kiborult, amikor megtudta, hogy felesége csak azért akart gyereket, hogy nehogy elveszítse őt. A nő úgy állította be a terhességét, mintha ő maga is nagyon meglepődött volna, pedig az egészet jó előre kitervelte.
A férfi és a nő kapcsolata három éve tartott, de mivel úgy érezték, hogy nem mennek jól a dolgok, a szakítást fontolgatták. A nő azonban egy hónappal a szakítás után egy pozitív terhességi teszttel fogadta a férfit, és ő maga is teljesen le volt döbbenve a hírtől.
A gyanútlan férfi újra kibékült a nővel, a leendő gyermeke anyjával, akivel nem sokkal később össze is házasodott. Egy évvel a gyerek megszületése után a férfi felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha idővel még bővülne a család. A nő hevesen tiltakozott, és mint később kiderült, egyáltalán nem ok nélkül borult ki, ugyanis soha nem vágyott gyerekre.
Az egészet csak azért csinálta, hogy a férfit magához láncolja.
“Ma este a feleségem beismerte, hogy valójában megtervezte a terhességét, közben pedig egyáltalán nem akarta a gyereket. Maga mellett akart tartani, tudta, hogy ha terhes lesz, nem szakítok vele, és csak azért tervelte ki ezt az egészet, hogy ne hagyjam el” – mondta a férfi.
A férfi teljesen összetört, amikor a felesége bevallotta, hogy miért lett terhes. Nem gondolta, hogy ilyen messzire képes elmenni csak azért, hogy újra kibéküljön vele. Sőt, soha nem képzelte, hogy felesége nem akarta a babát.
“Soha nem kételkedtem abban, hogy a feleségem szereti-e a fiunkat. Mindig szerettem volna apa lenni, vágytam rá, hogy családom és gyerekem legyen. Amikor megszületett a fiunk, nem gondoltam, hogy a feleségem egyáltalán nem szereti, és számára teher anyának lenni. Úgy érzem, a feleségem elárult engem, és ez nagyon bánt. Mivel beismerte, hogy egyáltalán nem szeretett volna gyereket, úgy érzem, hogy évek óta átver, és tulajdonképpen hazudott végig nekem” – írta ki magából a történteket a Redditen, és megkérdezte az olvasókat, hogy ők mit tennének a helyében.
A Reddit felhasználók természetesen a kiábrándult férfi mellett álltak: “Ez az egyik legrosszabb dolog, amit tehetett. Egy ártatlan csecsemő életét használta arra, hogy manipuláljon téged ahelyett, hogy elfogadta volna, hogy nem neked szánta a sors, és elenged” – írta az egyik felhasználó.
“Anyukám is ezt tette apámmal. Miután megtudtam, életem végéig nem tudtam megbocsátani neki. Remélhetőleg a feleséged nem olyan szörnyű teremtés, mint anyám volt, és a történtek ellenére is tisztázni tudjátok a dolgokat, csak ez segít továbblépni (akár együtt, akár külön). Sok szerencsét” – mondta egy másik.
Forrás: Cafemom.com
Nyitókép és cikk forrása: filantropikum.com
Nem ellenőrzött tartalom.