9 gyerekbarát szilveszteri buliötlet
A szilveszter elsősorban a felnőttek ünnepe, hiszen éjfél után már a legtöbb gyerek ágyban van, és nem vesznek részt a pezsgős őrületben. A gyerekekkel ettől függetlenül sokféleképp ünnepelhetjük az ó és az újévet.
Íme néhány jópofa ötlet, hogyan legyen vidám emlék a szilveszter a gyerekeknek számára is.
Csalj egy kicsit az éjféllel
Ha tudod, hogy gyermekeid éjfélig nem tudnak fent maradni, játssz kicsit az idővel. Ahelyett, hogy arra várnál, hogy az órák éjfélt üssenek, néhány órával korábban játsszátok el a visszaszámlálást. Ezután a gyerekek boldogan fognak lefeküdni, hogy részt vehettek a hagyományban, a felnőttek pedig fennmaradhatnak, hogy megünnepeljék az igazi éjfélt, ha akarják. Akár egy különleges, január 1-jei hagyományt is létrehozhattok egy közös újévi reggelivel a korán fekvő, korán kelő gyerekekkel.
Éjféli zenebona
Kérd meg vendégeidet, hogy vigyenek magukkal annyi ébresztőórát, amennyit csak tudnak, és állítsák be mindet éjfélre (vagy korábban, ha a gyerekek miatt előbbre hozzuk az ünneplést). Amikor az órák elkezdenek csörögni, dobokkal és serpenyőkkel is kísérjük azokat, teljes hangzavart okozva, miközben átöleljük, pusziljuk egymást és mindenkinek boldog új évet kívánunk. Ezután kérd meg a gyerekeket, hogy csendesítsék el az órákat.
Csináljatok piñata-t
Gyerekbarát bulihoz készítsetek egy gömb alakú piñata-t (Amely hasonlít a New Yorkban lévő nagyhoz). Akár arra is megkérheted a srácokat, hogy festékkel, csillogó gyöngyökkel és csillámokkal díszítsék. Éjfélkor pedig hagyd, hogy ők nyissák ki, cukorkát és csecsebecséket találva benne.
Lufizás
A léggömbök mindig hatalmas izgalmat jelentenek a gyermekbulikban, tehát tökéletesen megfelel szilveszterkor is. Függessz fel egy csomó léggömböt a vendégek fölött egy hálóban, majd éjfélkor engedd le őket. Alternatív megoldásként töltsd fel a léggömböket konfettivel, majd a gyerekeket kérd meg, éjfélkor pukkasszák ki őket.
Pohárköszöntő gyerek módra
Az, hogy a gyerekek nem ihatnak alkoholtartalmú italokat, még nem jelenti azt, hogy nem élvezhetik a pohárköszöntőt. Tölts a poharakba gyerekpezsgőt, alkoholmentes almabort vagy más pezsgő italt, majd kérd meg a srácokat, hogy felváltva köszöntsék egymást dicséretekkel, ügyelve arra, hogy senki se maradjon ki. Minden köszöntés után igyatok egy kortyot az italotokból.
Emlékkönyv az év eseményeiből
A szilveszteri parti részeként készítsetek emlékkönyvet a gyerekekkel. A vendégek hozzanak néhány fotót az előző év számukra kedves emlékeiből, majd mindenki egy üres oldalra ragassza be a fényképeit és írjon is mellé néhány gondolatot a következő évre vonatkozó kívánságokkal együtt. Végül mindenki mutassa meg egymásnak, mit készített.
Pizsama parti
Alakítsd szilveszteri bulidat ottalvós partivá. Valójában kezdhetitek a bulit úgy is, hogy megkéred a vendégeket, hogy pizsamában érkezzenek. Állítsatok sátrat, vagy tegyetek ki hálózsákot, takarót és párnát a nappaliba, hogy mindenkinek legyen helye. Ügyelj arra, hogy reggelire tervezz valami finom ételt, amit közösen elfogyaszthattok.
Ötözzetek ki
Lehet, hogy a pizsamaparti nem éppen a te stílusod. Megkérheted a gyerekeket, hogy öltözködjenek szép ruhákba, de te is felajánlhatsz, beszerezhetsz csinos kiegészítőket, például koronát és tollboát. Ezután készítsetek fotókat, hogy mindenkit megörökítsetek és megmaradjon a vicces jelmezbe bújt önmaga emléke.
Játékmaraton
Ha vendégeid legalább éjfélig maradnak, mókás játékokra lesz szükséged, hogy elfoglaljátok magatokat a visszaszámlálás előtti órákban. A társasjáték remek lehetőség, mivel izgalmasak és általában jó darabig eltartanak. A karaoke is szórakoztató, ha elég bátrak egymás előtt énekelni, de a táncos mulatság is mindenkit ébren tart és jól átmozgat. Akár fénykardokat, világító eszközöket is kioszthatsz, és a lámpákat leoltva játszhatnak, viháncolhatnak egymással a gyerekek a sötétben.
B.Zs., 2020. december 31.