6 JELE ANNAK, HOGY NARCISZTIKUS SZÜLŐ NEVELT

A kívülállók számára idillinek tűnhet egy család, ám a narcisztikus szülők gyerekei jól tudják, milyen érzés, hogy folyamatosan irreális, a koruknak nem megfelelő elvárásoknak kell megfelelniük, vagy amikor egy kisebb baki miatt is napokig neheztelnek rájuk. Sokszor azonban ők maguk is csak akkor szembesülnek az igazsággal – vagyis azzal, hogy anyjuk vagy apjuk narcisztikus –, amikor saját kínjaik miatt fordulnak szakemberhez. A Huffington Post nyomán összeszedtük azokat a jeleket, amik arra utalnak, hogy valakit narcisztikus szülő nevelt fel.

„A narcizmus sokszínű rendellenesség, hiszen a tünetek igen széles spektrumon mozognak, saját tulajdonságaink és viselkedésünk alapján azonban viszonylag könnyen meg tudjuk állapítani, hogy valamelyik (vagy mindkét) szülőnk narcisztikus -e” – nyilatkozta Wendy Behary, a New Jersey-i Kognitív Terápiás Központ alapítója és a Disarming the Narcissist: Surviving and Thriving with the Self-Absorbed című könyv szerzője a Huffington Postnak. Íme, azok a jelek, amik gyanakvásra adnak okot.

1. Lábtörlőnek használnak

Egy narcisztikus szülő képes az egész családot „elnyomni”, hogy érvényesítse saját akaratát, arra pedig aligha gondol, hogy szerettei mire vágynak. Ezt a gyerekek igyekeznek minél jobban kompenzálni, vagyis minden erejükkel arra törekednek, hogy környezetük ne ilyennek lássa őket. Másrészt a narcisztikus emberek gyerekei úgy nőnek fel, hogy saját igényeik nem számítottak, és mivel nincsenek tisztában azzal, hogy mire is vágynak vagy hogyan fejezzék ki vágyaikat, hagyják, hogy mások „átgázoljanak” rajtuk.

„Ezek a gyerekek képtelenek azt mondani, hogy számítok vagy hogy vannak igényeim, mert az olyan narcisztikusan hangzik. Több kliensem számolt be arról, hogy a szülők őrültnek, betegnek vagy önzőnek nyilvánították őket, amikor próbáltak hangot adni legalapvetőbb igényeiknek is. Miközben tehát azért harcolnak, hogy ne váljanak narcisztikus felnőtté, megtanulják elnyomni saját vágyaikat, emiatt azonban könnyen eltaposhatják őket, és nehezen érvényesülnek az élet valamennyi területén” – árulta el Craig Malkin pszichológus, a Rethinking Narcissism: The Bad – And Surprising Good – About Feeling Special című könyv szerzője.

 

Mi a teendő?

Érdemes minél többet olvasni a narcizmusról ahhoz, hogy azonosítani tudjuk azokat a diszfunkcionális üzeneteket, amikkel felnőttünk. A felismerés az első és legfontosabb lépés, de szükség lehet szakember segítségére is ahhoz, hogy meg tudjunk szabadulni ezektől az ártalmas téveszméktől. „A terápiákon először kiderítjük, hogy a szülő a narcizmusnak mely típusába sorolható, de a lényeg, hogy kiderítsük, a kliens az évek során hol is vesztette el saját akaratát és céljait” – magyarázza Behary.

2. Attól tartasz, hogy te is narcisztikus leszel

Nem minden gyerek reagál túlkompenzálással a narcizmusra. Egyesek úgy próbálják elkerülni a bántalmazást és a megaláztatásokat, hogy ők maguk is olyanokká válnak, mint a szüleik. Az évek során pedig ez a túlélési stratégia a sajátjukká válik. A pszichológusok szerint azok a (felnőtt) gyerekek, akik ezt a megküzdési mechanizmust „választották”, hajlamosak lenézni másokat, ez pedig arra a gyerekkorban gyökerező félelemre vezethető vissza, hogy ha nem mutatják erősnek magukat, akkor eltiporhatják őket. Ez leginkább a nagy akaraterővel rendelkező extrovertált gyerekekre jellemző – mondja Malkin.

Mi a teendő?

„Szakértő segíthet abban, hogy kitörjünk a visszaélésszerű magatartásminták fogságából – ami különösen fontos, ha párkapcsolatban élünk és/vagy gyerekeink vannak. Ki kell fejeznünk olyan érzelmeket is, mint a szomorúság, a magány, a félelem vagy a túlterheltség; és fontos, hogy őszintén tudjunk ezekről beszélni szeretteinkkel” – tette hozzá a szakember.

3. Kényszeresen versenyzel másokkal/irigy vagy a testvéredre

A narcisztikus embereknek olyan értelemben is problémáik vannak személyes határaikkal, hogy sokszor saját „kiegészítőjükként” tekintenek másokra. A többgyermekes családokban például az egyik gyerek kiválasztott lehet, aki a narcisztikus szülő tulajdonságait tükrözi, ezért ő kapja a legtöbb figyelmet, dicséretet és támogatást. Ugyanakkor emiatt rajtuk van a nyomás, hogy folyamatosan jól teljesítsenek és megfeleljenek a szülők elvárásainak. Velük ellentétben pedig egy testvér éppen a szülők szégyene lehet, aki haszontalan és mindent rosszul csinál, és szülők még a saját bántalmazó viselkedésük miatt is a szégyengyereket okolhatják. Mindkét fajta projekció a narcisztikus személy egy-egy oldalát mutatja meg, de a „kiválasztott” gyereknek és a bűnbaknak egyáltalán nem ugyanolyan a gyerekkora – ami miatt még egymás ellen is fordulhatnak és felnőttként sem értik meg egymást.

Mi a teendő?

A testvérek konfliktusa mögött mindig a szülőket vagy a körülményeket kell keresni. A kiválasztott gyerek azért neheztelhet a testvérére, mert az kisebb nyomás alatt áll, míg a bűnbak a dicsőséget és a sok pozitív szülői visszajelzést irigyli testvérétől. A narcisztikus személyek egyébként önös érdekekből szeretik összeugrasztani a környezetükben élőket, ezért fontos, hogy ne saját magunkat hibáztassuk a testvérféltékenység miatt. A szélsőségesen narcisztikus emberek ráadásul majdnem annyira szeretnek másokat piedesztálra helyezni, mint amennyire megalázni és lelökni őket onnan. Szerencsére van remény a testvérek számára, még akkor is, hogy ha csak egyetlen dolog tartja őket össze: az, hogy ugyanannak a narcisztikus személynek a gyerekei.

A cikk további folytatása: Divány.hu