5 beszólás, ami a fiús anyákat az őrületbe kergeti!
Van (jó) néhány dolog, amit egyik szülő sem hall szívesen, ilyenek azok a bizonyos meghatározott hangsúllyal feltett kérdések (például: „miért hagytad, hogy ennyi édességet egyen a fiad?!”), amiket legfőképpen idegenek tesznek fel, és amikkel burkoltan (vagy nyíltan) megkérdőjelezik, hogy jól neveljük-e a csemeténket.
Persze a kért (!) és hasznos tanácsok, a visszajelzések az élet minden területén fontosak, és nincs ez másképpen a gyermeknevelést illetően sem, de az okoskodó, felsőbbrendű kommentelők vészhelyzetben odaszúrt megjegyzéseire, köszönjük, de semmi szükségünk!
Hogy mire gondolunk? Fiús anyukaként tele a padlásunk az alábbi néhány kérdésnek álcázott beszólással:
„Szegénykém, két fiad van?! Legközelebb inkább próbáljatok meg egy lányt összehozni…”
Hát igen, a gyermeknemzés pontosan így működik: létezik egy olyan katalógus, amit csak felcsapunk és kiválasztjuk, milyen csemetét szeretnénk, amikor elhatározzuk, hogy szülővé szeretnénk válni. Ebből a magazinból leadjuk a megrendelést és pontosan azt kapjuk, amit/akit megálmodtunk… Viccet fére téve: lehet, hogy olykor kicsit nehezebb a fiúkkal, mert elevenebbek, többet rosszalkodnak, de én személy szerint, soha semmiért nem cserélném el őket és mérhetetlenül hálás vagyok, hogy makkegészségesek és életvidámak! Vannak, akiknek nem adatik meg sem kisfiút, sem kislányt szülni…
„A fiúk olyan rosszcsontok! Hogy bírod?!”
Igen, tényleg azok! Köszönöm, hogy megfogalmaztad a nyilvánvalót. Egyébként pedig minden gyerkőc rosszcsont a maga módján, nem igaz?! A kislányok érzékenyebbek, nyafogósabbak (ha már ennyire ragaszkodunk az általánosítgatásokhoz), a fiúk harsányabbak, balhésabbak. De hiszen a gyerekek már csak ilyenek. Egy bizonyos szintig pedig igenis hagyni kell őket, kiélni a bennük rejlő kisördögöt, hiszen egyelőre így tudják kitombolni a felgyülemlett frusztrációkat, fáradtságot, stb. Majd megkomolyodnak.
„Ugye tudod, hogy egy szép napon majd kirepülnek a családi fészekből, társra találnak, és elhagyják az anyjukat?”
Hála Istennek! Ez azt jelenti, hogy teljesen épek pszichésen és követik az élet rendjét. Szerencsére én is ép vagyok, ezért ezt nem elhagyásként élem majd meg. Örökre az anyjuk maradok, csak a szerepem és a feladatom változik meg, amit a minden napjaikban betöltök. De ugyanez igaz a lányokra is. Kollégiumba mennek, megházasodnak, elköltöznek, saját családot alapítanak.
„A kisfiúk büdösek, koszosak!”
Most mondj olyat, amit eddig nem tudtam… De ez megint nem csak a fiúkra igaz, hiszen minden kölyök szeret játszani a sárban, pocsolyában, hóban. Minden kicsi leeszi magát, és egyiküket sem érdekli, nem is tudnak önállóan tisztálkodni. Te naponta hányszor öltözteted át a gyereked? Minden apró kosz vagy folt után szaladsz új ruhát húzni?!
„Nem vagy szomorú, hogy soha nem fonhatod be a gyerkőc haját vagy nem foghatod copfba?”
Ezen sosem gondolkodtam. Egész egyszerűen annyi minden mást lehet csinálni egy kisfiúval és különben is annyi dolgom van, hogy eszem ágában sincs azon morfondírozni, hogy mennyire más lenne, ha kislányom lenne… Ugyanúgy meg tudom fésülni a fiaimat is, együtt mosunk fogat, és együtt fürdetjük őket a férjemmel.
Minden kisember más és más. A maga nemében mind egyedi! Megtanítanak élvezni az élet apró örömeit, rengeteget játszunk, mókázunk – teljesen függetlenül attól, hogy épp fiú-e vagy lány a csemeténk!
Panna, 2018. január 25.
