Szoptatás terhesség alatt – egy korszak vége, egy másik kezdete...
Három hónapnyi küzdelem után a fiam végre rendesen szopizott. Bár az első időkben kicsit még stresszeltem, szép lassan kezdtem felengedni, igyekeztem csak a picire és a szopizásra koncentrálni. Már nem csak az evésről szólt, hanem egy sokkal erősebb és meghittebb kapocsról. Minden egyes szopiban benne volt a harc, amit vívtunk, és a győzelem. Élveztük, én legalábbis így éltem meg.
Ez a három hónap megváltoztatott, megerősített, mert olyan csatát vívtunk meg, amiben sokan nem hittek, amiért néha tényleg csak én harcoltam. Talán életemben először mondhattam el magamról, hogy igazán kitartottam a végsőkig, és győztem. Nagyon büszke voltam. A fiamra, mert partner volt, és akart, nem adta fel. Magamra, mert még sose küzdöttem korábban semmiért ennyire szívvel-lélekkel. A férjemre, mert támogatott hol biztatással, hol meg épp azzal, hogy csendben hagyta, hogy akkor is küzdjünk, amikor ő már feladta volna.
A fiam szépen nőtt, csak szopizott, egyedül az 5ml aloe vera ivólevet kapta a szopi előtt reggelente. Én meg a megjegyzéseket, hogy miért nem kezdem a hozzátáplálást már öt hónapos korától. De ekkor már nem hallgattam senkire, csak az ösztöneimre. A hetedik hónaptól kezdtük a hozzátáplálást gyümölccsel, zöldséggel, főleg párolva. Mindig szopi után. Nem erőltettem semmit, rábíztam a fiamra a dolgot. Pár hónap elteltével már szinte mindent evett, egy éves korától pedig azt ette, amit mi.
Ekkor merült fel, hogy esetleg jöhetne a második baba. Mindig tudtuk, hogy nem szeretnénk nagy korkülönbséget, két-három évben gondolkoztunk. Ahogy a fiam nőtt, úgy ritkult a szopik száma, fokozatosan elmaradtak az éjjeli evések, aztán már nappal is csak négy-öt alkalommal kérte a cicit. Nagyon szerettem volna, ha sokáig szopik, de teljes mértékben rá hagytam. Mindenesetre kezdtem készülni a terhességre, a terhesség alatti szoptatásra, illetve a tandem szoptatásra.
Aztán belevágtunk, hadd jöjjön a baba, ha jönni akar. Tisztában voltam vele, hogy mivel még szoptatok, megvan az esélye, hogy nem esek teherbe. A ciklusom is csak nemrég tért vissza és rendszeresnek még nem igazán volt mondható, mégis szíven ütött az első hónap sikertelensége. Persze tudta az eszem, hogy ez normális, hogyne tudta volna, de nagyon szerettem volna újra babát. Olyan ez, mint az a bolond tanács, hogy ha gyereket akarsz, ne görcsölj rá. Ha egy nő gyereket akar, akkor azt mindennél jobban akarja. Nem görcsölsz rá, de a tudatodban mindig ott van. Nem a gyerek miatt szeretkeztek a pároddal, de a remény akkor is benne lesz minden együttlétben...
Majd felötlött bennem, hogy vajon lehet-e egyáltalán peteérésem. Leültem hát a net elé, és rendeltem tíz darab ovulációs tesztet. A legegyszerűbbet, hisz nem azzal akartam teherbe esni, tényleg csak tudni akartam, hogy működik a testem. Sokat beszélgettünk a férjemmel, hogy bár nagyon szeretnénk második babát, de a szoptatást nem adnám fel, akkor inkább várunk, hisz a fiunkat erősítem és védem minden csepp anyatejjel.
A következő hónapban elkezdtem tesztelni. Három napig semmi, negyedik nap halvány csík, aztán még halványabb, aztán megint semmi. Nem lett egy pozitív sem, két tesztcsíkom meg is maradt. Úgy voltam vele, hogy a peteérés bármelyik hónapban megindulhat.
Ha megkérdeztem a fiamat, hogy honnan issza a tejecskét, rámutatott a cicimre. Ha nyűgös vagy szomjas volt, szintén. Kérte, ha szüksége volt rá, és ennél több nekem nem kellett ahhoz, hogy tudjam, minden nehézség ellenére megérte. A baba meg majd jön, ha eljön az ideje.
Pár héttel később jött egy gondolat. Olvastam, hogy az ovulációs teszt bizonyos esetekben hamarabb kimutathatja a terhességet, mint maga a terhességi teszt. Nem tudnám megmondani, miért, semmit különöset nem éreztem, nem volt rá okom, mégis csináltam egyet. Halvány pozitív. A terhességi teszt negatív. De én már tudtam! Azt mondtam, kihagyok egy napot, csak két nap múlva tesztelek. Na persze. Másnap reggel a terhességi teszt is pozitív lett. Jön a baba 
Persze később összeraktam, a szoptatás miatt nem voltak megbízhatóak az ovulációs tesztek.
Persze később összeraktam, a szoptatás miatt nem voltak megbízhatóak az ovulációs tesztek. Valóra válhat hát, amire annyira vágytam, szoptatni terhesség alatt, esetleg utána is! Az első pár hétben nem is volt semmi változás, a fiam nappal szopizott, én pedig tökéletesen éreztem magam. A második hónap környékén kezdődött a változás. Ahogy a fiam szopni kezdett, erős fájdalom nyilallt a melleimbe, ami csak hosszú percek után múlt el. Nem mondhatnám, hogy amúgy érzékenyek lettek volna a melleim, de a szoptatások fájdalmasak voltak. A harmadik hónap közepe táján a fájdalom enyhült, de azt vettem észre, hogy kevesebb a tejem. A fiam is érezte a változást, már csak reggel és este szopizott, néha még délután, de csak ha kínáltam, magától nem kérte.
Három és fél hónapos kismama voltam, mikor utaztunk haza két hétre. Már éreztem, hogy a szoptatás végéhez közeledünk. A tejem kevesebb lett és valószínűleg ízében is változott, egyre kevesebbet ivott a fiam. A hazamenetel napján még szopizott, de másnap este olyan fáradt volt, hogy fürdés után azonnal elaludt. Következő nap tartottuk a keresztelőjét, ekkor mondtuk el a családnak a gólyahírt. És ezen az estén fejeztük be a szopizást is. Pár kortyot szívott, aztán hozzám bújt. Pár napig még kínáltam, de nem kérte.
Fura érzések kavarogtak bennem, meg is lepődtem magamon. Volt egy kis csalódottság, hogy ennyi volt. Hiányérzet, bár továbbra is összebújva aludtunk el. Félelem, hogy a kapocs, ami köztünk volt, már nem lesz olyan erős. De mindenekelőtt büszkeség és hála. Tizenkilenc hónapig szopiztunk, ebből három és fél hónapot pocaklakóval. A fiam döntött úgy, hogy befejezzük, nem volt hát miért szomorkodnom. És ha esetleg úgy dönt majd, hogy újra cicit kér, ha látja, hogy a kistesó szopizik, én büszkén és örömmel szoptatom majd újra. Amíg igényli, és amíg mindenkinek megfelel. De akkor is az ő döntése lesz.
Andi M. , 2016. szeptember 01.
