Féléves kor után nem elég az anyatej
Nem lesz védettebb a betegségektõl az a csecsemõ, amely féléves kora után is csak anyatejet kap - egyebek mellett az ezt igazoló tudományos eredményeket is bemutatták egy nemzetközi kongresszuson.
Nem lesz védettebb a betegségektől az a csecsemő, amely féléves kora után is csak anyatejet kap - egyebek mellett az ezt igazoló tudományos eredményeket is bemutatták azon a nemzetközi kongresszuson, amelyet az Európai Gyermek Gasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozástudományi Társaság 42. alkalommal rendezett meg, immár másodszor Budapesten.
Idén a konferenciának három fő témája van: a táplálás-táplálkozás - elsősorban a csecsemőtáplálás -, a gyomor- és bélbetegségek, valamint a májbetegségek.
A kutatások szerint a csecsemő hathónapos koráig indokolt, hogy csak anyatejjel táplálják, de ezután ez nem elég sem mennyiségi, sem minőségi szempontból – írja a Független Hírügynökség. A csecsemők étrendjébe viszont csak 17-26 hetes koruk körül lehet liszttartalmú táplálékot bevezetni.
A kongresszuson szó esett a világ gyermekeinek 2-3 százalékát érintő gyerekkori táplálékallergiáról is. Ez az arány egyébként inkább a fejlett országokra jellemző, a fejlődő országokban ez alacsonyabb. A fejlett országokban ugyanis nagyobb a higiénia és a fertőtlenítés, ezért a bélflórát kevesebb "inger" éri, így gyengébb lesz a védelmi képessége is. A betegség kialakulását elősegíti például, ha a gyermek erős antibiotikumokat szed.
A konferencia több mint 1400 résztvevője főként az európai országokból érkezett, de számos szakember képviseli az Egyesült Államokat és az ázsiai országokat, például Japánt is.