A konzultációk végére általában kiderül, hogy az anya még nem akarja befejezni a szoptatást

Minden gyerekemnél az egy éves kort lőttem be, addig szerettem volna szoptatni őket. Az első gyerekemet gyakorlatilag napra pontosan addig tápláltam anyatejjel. A második fél éves korára minden igyekezetem ellenére leválasztotta magát. A harmadik gyermekem 27. hónapja szopizik. Igen, ezt bárhogy is számolod, több mint 2 év, tehát (több mint) dupla annyi idő, mint amennyit terveztem. De hát most szoptatok utoljára. Most van szopizós babám/gyerekem utoljára. Aztán minden (szó szerint) átszoptatott éjszaka után úgy kelek fel, hogy na most már tényleg leválasztom. Aztán megint jön az este (mert most már legalább odáig sikerült eljutnunk, hogy már csak altatáshoz szopizik, napközben pedig bölcsiben van), és a kérdés: „Anya, cicizhetek?” Megvan a Shrekből a Csizmás kandúr kérlelő tekintete? Na az én kislányom is olyan szemekkel teszi fel a kérdést, amire természetesen nem tudok nemet mondani. Pedig jó lenne már elválasztani. Sírás nélkül. Gyengéden. Ahogy anno a szoptatás beindításához, úgy az elválasztáshoz is az ország szerintem egyik legjobb szoptatási tanácsadójához, Bocskainé Ircihez fordultam segítségért, hogyan válasszam le a kislányomat, gyengéden?
Zubor ’IgenAnya’ Rozi interjúja.

Köszönöm Ircikém ismét, hogy segítesz, és hogy ebben a formában nem csak nekem, de talán másoknak is, akik épp hasonló cipőben járnak – vagy fognak járni. Kezdjük azzal, hogy egyáltalán mikor jön el az elválasztás ideje? Honnan tudom, hogy itt az idő?

Itt nagyon fontos a baba, illetve a gyermek kora és habitusa. De amit még az elején szeretnék elmondani és kiemelni: egyszer minden gyermek elválasztódik! :) Tényleg! De ilyenkor mindig felteszem a kérdést: anya mit gondol erről? Anya mit szeretne? És mit vár el a környezet? Tapasztalatom szerint még mindig nagyon sok esetben az van, hogy egy környezeti elvárás, például bölcsikezdés vagy munkába állás miatt gondolja úgy a környezet, és általában ennek hatására néha az anya is, hogy itt a vége, DE!!! Amikor a személyre szabott tanácsadás során mindent átbeszélünk, általában elég hamar kiderül, hogy még az anya sem kész az elvásztásra. Lehet ez furán hangozhat, de van ilyen... Számos esetben volt rá példa, hogy felhívott az anya, mert szeretné elválasztani a gyereket. Amikor viszont megtörtént a személyes konzultáció, már azt mesélte, hogy már csak gondolkodik az elválasztáson. A konzultációk végére általában kiderül, hogy az anya még nem akarja befejezni a szoptatást, a legtöbb anya úgy dönt, hogy inkább még egy kicsit szoptatja a csemetéjét. Aztán 1 évre rá jön az üzenet, hogy „elválasztódott”. Addigra értek be. Mindketten. És ez teljesen rendben is van. Én természetesen senkit nem beszélek rá a szoptatásra, még mielőtt ezzel megváldolna valaki. De mivel tudom, hogy mindenki számokat szeretne hallani erre a kérdésre válaszként, így azt mondom, hogy a természetese elválasztódás nagyjából 2-5 éves kor között szokott megtörténni. De itt is plusz/mínusz egy és csúszás lehet. Sokan vágynak a háborítatlan leválásra, hogy a gyermek saját magától elválasztódik. Van ilyen is. De ahhoz türelmesnek kell lenni.

Tegyük fel, hogy az anya úgy érzi, hogy ő már tényleg szeretné elválasztani a gyerekét, de azon még nem látni, hogy ő is így gondolja. De erről is sokat beszélsz te is, hogy fontos, hogy mindkét félnek komfortos legyen. Szóval ha az anyának már mégsem az, mégis úgy dönt, hogy le akarja választani, akkor mit tegyen? Hogy vágjon bele? Milyen konkrét tanácsokat tudnál adni, vagy esetleg mondani pár olyan dolgot, amit biztosan NE csináljunk?

A nulladik pont még minden előtt, hogy határozzuk el magunkat! De tényleg. A gyermek ugyanis meg fogja rajtunk érezni, a hangsúlyunkból, a viselkedésünkből, ha nem vagyunk biztosak. A játszma, a becsapás, a mellbimbó csípőssel bekenése nem játszik!
1. Ami menni szokott elsőként, a ’nem kínálom, de nem is tiltom’.
2. Terelgetem. Életszerűen. Figyelemelterelés.
3. A fokozatosság nagyon fontos, hiszen a mellnek is fel kell vennie a ritmust. Egyik napról a másikra nem veszem ez az összes cicizést.
4. Érdemes először a napközbeni cicizéseket ritkítani. Határokat lehet szabni, ahogy az élet egyéb területén is! Itt lehet cicizni, itt meg nem.
5. A cicizések hosszát is lehet rövidíteni. Közben lehet visszaszámolni...
6. Sok-sok testkontaktussal, puszival és öleléssel, jelenléttel, minőségi idővel próbálom “helyettesíteni”.
7. A vége felé haladva már a cici simi is elég lehet.
8. Két év körüli gyerekkel már mindent megbeszélek, aki mindent meg is ért, tehát jól lehet haladni, szeparáció szorongáson is túl vagyunk.
9. Nehezebb időszak a szeparációs szorongás körüli időszakok, hiszen ekkor a gyerekek alapból is éjszaka sokat ébrednek, nem a cici miatt! Semmi garancia nincs, hogy ha nem cicizik, akkor ő nem fog felkelni éjszak, mert nagy valószínűséggel kelni fog. Viszont, cicivel gyorsabban visszaalszik!
10. Legfontosabb az önazonosság az anyuka részéről! Szerintem ez még a következetességtől is fontosabb!

Segítség lehet ilyenkor egyébként például, ha mondjuk anya elutazik, nem alszik otthon 1-2 napig? Vagy ha a (már nagyobb) gyerek elmegy a mamához 1-2 éjszakára? Ezzel lehet segíteni a leszoktatás folyamatát?

A saját praxisom alatt is volt hasonlóra precedens, amikor már nagyon a végén tartott a dolog. Hiszen az elválasztódás egy folyamat, mindenki más ütemben halad. De alapjáraton azt gondolnám, hogy nem az lenne a megoldás, hogy anya elmegy, kivonódik.

Egyébként járhat mindezek ellenére kicsi sírással a gyengéd elválasztás? Vagy ha sír, az már nem számít gyengédnek?

A gyengéd elválsztás nem azt jelenti, hogy a gyerek nem sírhat! A sírás nem feltétlen negatív, Nyilván, nem hagyjuk magára a gyermeket, ha sír. A legfontosabb, hogy próbáljuk megvigasztalni, és legyünk ott mellette mindig.

És ha nem megy, kérjünk bátran segítséget!

Bizony, ha nem boldogulunk, akkor természetesen érdemes szoptatási tanácsadóhoz fordulni, hogy konkrétan az adott élethelyzetre, személyre szabottan segítsen.