#baba#anya

Vakáció, skarlát, fosós-hányós, kéz-láb-száj - avagy bakker, a gyerekbetegségek miért nem mennek szabadságra?

Háromgyerekes anyukaként nagyjából hozzászoktam, hogy ősztől tavaszig egy gyerekem szinte mindig beteg. Aztán pár nap elteltével lassan az összes... De hogy nyáron is!?

Vitaminok minden formában a rágótablettán át a gumicukron keresztül a kanalas-kristályokig, mindent esznek már az én gyerekeim, csak hogy felkészítsem/erősítsem/szinten tartsam az immunrendszerüket. A legkisebb gyerekem 26 hónaposan is még mindig szopizik, szóval ő VIP-s szolgáltatásban is részesül. Ezen kívül megy a diffúzorban a szintén immunerősítő olaj, kenem a testüket is ezzel, rendesen fel is öltöztetem őket - amikor hűvösebb idő van persze, éjjelente pedig rituális táncot járok az ágyaik körül, csak hogy elűzzem a vírusokat. Kézfertőtlenítőzünk, kezet mosunk, inkább nem használunk légkondit, kerüljük a beteg közösséget...

Szóval tényleg mindent megteszek annak érdekében, hogy ne legyen valaki állandóan beteg.

Talán idén március környékén volt úgy négy hét, amikor mind a hárman folyamatosan élvezték, ki-ki a maga intézménye vendégszeretetét. A második hét hétfőjén már vártam, melyik gyerek köhögése kelt, vagy ki lázasodik be még éjjel. De nem volt senkinek semmi baja. A harmadik hétfőn már szinte reflexszerűen elkezdtem írni az pedagógusoknak és kisgyermek gondozóknak, hogy a gyerekek ismét betegek. De végül nem lettek. A negyedik héten viszont, amikor még mindig nem volt senki beteg, elkezdtem nagyon izgulni. Normális ez, hogy négy hete senki nem beteg!?

Mondtam is a férjemnek, hogy meglesz ennek a böjtje... Meg is lett.

Na nem az ötödik héten, amikor végül valaki tényleg lebetegedett, és aztán követte őt a másik kettő, plusz én is... Hanem most, a nyári szünet kezdetével. Illetve már a közeledtével is, ugyanis már június elején 3 hetet voltak itthon betegen a gyerekek, a legkisebbem legalábbis, akinek az istenért nem akart elmúlni a köhögése. Aztán azóta volt itt hányás, hasmenés (a fosós-hányós vírus légyszi mondjon le!) a semmiből belázasodás, megint köhögés és taknyosság.

De mi még egész jól jártunk, az egyik ismerősöm gyerekének az iskolájában az utolsó héten skarlát ütötte fel a fejét. Aztán egy kifejezetten anyukáknak és gyermekeiknek szervezett sajtótájékoztatón rengeteg család azért nem jött el, mert kéz-láb-szájjal szenvedtek otthon. Nem tudom máshogy írni: mi is túlestünk ezen mindegyik gyerekkel és az tényleg szenvedés, mindenkinek. És akkor nem is említettem még a „kedvencemet” a kötőhártyagyulladást, ami nálunk volt, hogy 2 hónapig ping-pongozott a család egyik tagjáról a másikra, majd a harmadikra, majd vissza a kezdő emberhez...

 

Szóval én most nyomatékosan megkérnék minden vírust, bacilust, baktériumot, járványt… MINDENT, hogy vegyék ki a jól megérdemelt nyári szabadságaikat ők is, bőven elég, ha ősszel visszatérnek. És ha lehet, akkor sem kell túlzásba vinni a „munkájukat”!!!

 

Nálatok egészségesek a gyerekek? Ha nem, ti éppen miből próbáltok kigyógyulni?

 

Zubor Rozi 'IgenAnya', 2023. június 25.

Forrás: Nyitókép: a szerző sajátja

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?