#baba#anya

Téli, filléres játék házilag: a hógyurma

A szülők egyik, talán legkomolyabb téli kihívása az állandó délutáni szórakoztatás: hiszen sötét van, játszótérre emiatt és a fagyközeli állapotok miatt sem igazán lehet menni, otthon egy idő után kissé megkopnak, unalmasak lesznek a játékok, minden egyes napra társaságot is bonyolult szervezni... Ismerős helyzet? 

Most egy olcsó, pár perc alatt összekutyulható, télhez kapcsolódó játékot ajánlok, ami nem más, mint a hógyurma. Házi gyurmára ezerféle recept található magyar nyelven is interneten, ebben a gyurmában az a különleges és egyben szülőbarát lehetőség is, hogy mindössze kettő darab alapanyagot igényel. Természetesen a kicsik is beszállhatnak a gyúrásba (persze csak ha már túl vannak azon a korszakon, amikor mindent a szájukba vesznek, nyilván nem lenne jó, ha borotvahab kerülne a szervezetükbe).

A két alapanyag bármely nagyobb abc-ben beszerezhető: keményítő és borotvahab lesznek az összetevők.

A következő videóban végig is nézhetjük, hogyan készül a gyurma, itt most némi csillámpor is került bele, fokozandó a hó-szerű jelleget. Az arányok tekintetében azt javaslom, amit a hölgy is jelez: a keményítőbe kisebb adag habokat fújva gyúrjuk össze a két anyagot és eljön a pillanat, amikor gyurmásodni kezd, ott már szabadon dönthetünk, mennyire legyen laza az állaga.

Hóemberkék, hóangyalkák, havas táj (pl. műanyag játékokra bátran rányomhatjuk, nem fog kárt tenni bennük), parányi hópelyhek készülése után indulhat a szerepjáték, történetmesélés, még a Holle anyó is könnyebben eljátszható lesz.

Jó szórakozást!

Bambina, 2016. január 14.

 
 
 
Címkék:  

kisgyerek

játék

X
EZT MÁR OLVASTAD?