Micónapló - Nem királylányoknak való...

Csütörtök, 20:47: Csanád kitalálja, hogy a kalózjelmez semmit nem ér szemkötő nélkül. SEMMIT! 20:48, kalapgumival és egy öreg fekete zoknival ülök a varrósdobozom felett, nem vagyok magabiztos, de nekilátok a lehetetlennek. 21:13, a végeredmény pont úgy is néz ki, ahogy elképzeltétek, és hozzávarrtam a blézeremhez, de Csanád boldog.  21:57: dobozos üdítő felkutatása a másnapi farsangra. Nincs. 21:59, zacskós csokis keksz, sós ropogós, burgonyaszirom, ropi, diákcsemege, áfonya, BÁRMI felkutatása a másnapi farsangra. Nincs. Semmi nincs. 22:01: tojások rezignált pofával történő feltörése műanyag tálba süteménysütés céljából. 22:22, hangos horkolás a konyhaszéken zakóban és ezüstszállal hímzett nadrágban.

8:17, lefotózom Csanit tökig kalózjelmezben. 8:26, tíz perc késésben vagyok, és fájdalommal konstatálom, hogy még vakarhatom a jeget az ablakról. 8:59, Szakmai konferenciára történő beesés főnököm helyettesítése céljából. 8:02, hangosan lihegve helyet foglalok az utolsó üres széken, és egy könnycseppet elmorzsolok, amiért nem tudtam Csanit elvinni a farsangra. Közben a szemem sarkából látom, hogy finomat reggeliztek azok, akik időben ideértek. 9:07, tejeskávé szürcsölése helyett küzdelem az életben maradásért.

9:13, a bölcsiből hívnak, nem tudom felvenni, intelligensen nézek ki a fejemből az értekezleten. 10:37 a férjem hív, kimegyek, felveszem, a jeges rémület a gyomromban, hogy valami gixer történt Micóval. A férjem tájékoztat, hogy a fiúnkat hazaküldte a bölcsiorvos a bölcsiből, amint tud, érte megy. 12:10, úton a szállodába, a férjem hív ismét, a gyereket azért küldték haza, mert folyt az orra és csipás volt a szeme. András elnézést kért, amiért nem törölte ki a gyerek szeméből a csipát, remélte, hogy a büdös hónalj nem probléma, és tajtékozva elviharzott, azon gondolkodva, hogy ha az összes orrfolyós gyereket hazaküldték, akkor ma nem maradt az intézményben senki.

16:40, iszonyú fontos és produktív vagyok. 16:43 túl első új munkahelyen történő lecseszésemen. Tök igazságtalanul. Olyasmi miatt szúrtak le, amiről azt se tudtam, hogy létezett. Nem jön jókor. 17:42, elmegyek haza, péntek van, a francba is. 17:55, kigyullad az üres tankot jelző lámpa. 18:03, befarolok a benzinkútra, és elkezdek szerencsétlenkedni, mert nem tudom, hogyan kell a tanksapkát kinyitni. 18:07: még mindig nem tudom, szerencsétlenkedek tovább. 18:10, ez már nagyon kínos. 18:11, egy fószer megsajnál, és röhögve a másik irányba fordítja a kallantyút. Méltóságom darabkáit összeszedve távozom. 18:13, nem találom a bekötőutat a szupermarketba, sebaj, megyek a plázába, van ott egy másik.

18:27 zokogva észlelem, hogy másnak is eszébe jutott a péntek esti bevásárlás, és kilométeres sorok kígyóznak a pénztáraknál, miközben férfiak verekszenek az utolsó szál kórók felett. Valentin nap van ezek szerint. 18:57 beállok a sorba 19:32, fizetek, mindjárt megszakadok a hatmázsás szatyrok alatt. 19:39, itthon vagyok, juhéj. 19:40, Micónak semmi baja, azon kívül, hogy meg van sértődve rám. Tüntetőleg a másik irányba néz, és nem vesz rólam tudomást. Nem érdekel, összecsókolgatom, mire vinnyogni kezd, mint a tüskébe lépett kutyakölyök. 19:43, elmegyek pisilni, aznap már harmadszor. 19:45, Hogy felviduljak, elkérem a fényképezőt és átfutom az András által készített farsangi fotókat. Kérdezem, hogy miért nincs a gyereken a véres verítékkel varrt szemkötő?! Hát, nem tudja, nem találták. Mindent odakészítettem a kilincsre akasztott szatyorba: kalózsapka, szemkötő, kincses láda, sütemény, váltópóló. Legszívesebben széttépnék valakit. 20:37: végérvényesen Valentin napi veszekedésbe torkollik az este, bánatomban befalom az ajándékba hozott csokit.

Hát, így vagyunk. De azért vannak királylányoknak való dolgok is. Voltunk például kettesben Morricone életmű koncertjén. Csodálatos élmény volt, százötven ember a színpadon, hatszólamú kórus, egy egész szimfonikus zenekar, és körülölel az élő zene. Volt az a pont, ahol konkrétan folyt a könnyem, vagy épp a vigyort nem tudtam letörölni a képemről. Az öreg csávó egyszerűen egy igazi géniusz, nem, erről nincs is mit beszélni.

Aztán ott volt Micó farsangja, arra el tudtam menni, sőt, még Csanit is vittük, olyan édesek voltak együtt. Egy kicsi dínó kölcsönkért jelmezben, meg a nagy tesója.

Tegnap pedig tizenöt év után először került a lábamra korcsolya. Kivittük Csanit a Városligetbe, csúszás helyett inkább topogott, mint egy kis pingvin, de önállóan közlekedett a jégen. Micót ezalatt a nagyszülők játszótérre vitték. Utána közös ebéd, Micó beül az ölembe, persze, hogy az én kajám sokkal finomabb, mint az övé. Egy tál hagymaleves és egy fél lasagne eltüntetése után paradicsomos-cuppanós puszit nyom a képemre hálája jeléül, és mind a tizenhat fogával vigyorog rám.

És vasárnap este együtt duplóztunk, mi négyen. Szuper volt, Andrással úgy építettünk, mint az ovisok. Aztán pároslábbal rátapostam egy dupló-lóakolra, ami millió darabra szétrobbanva állt bele a talpamba. Hát igen. Az élet nem kis királylányoknak való…

Szofi