Koppi-napló: affektív apnoé és agyrázkódás gyanúja, de végül minden rendben

Kb. másfél hete elkezdett begyulladni a torkom és fájni mindenem, fogam, fülem, szemeim. Tipikus taknyom-nyálam egybefolyik típusú kór, hú, erről jut eszembe, a cégnek tartozom egy csomag zsepivel… Mikor én a döglődés legmélyebb poklait jártam meg, de már úgy döntöttünk, hogy nem lehetek fertőző, felvonultunk Pestre dédizni. Az egész nap nagyon jól telt, dédiék teljesen odavoltak Koppiért, egész nap vele játszottak.

Délutánra beidőzítettünk egy svéd boltolást és egy gusztustalanul nagy fagyiadag megevését, a Csumpici név kiagyalójával. A svéd boltot Koppi teljes térben elfoglalta az első tíz percben. Az én idei első gyors gyalogló-, futóedzésemet is megalapozta ezzel, mert ő kézben vagy kosárban nincs ám el. Illetve nagyon barátkozós gyerek, ha elfáradt, az éppen arra járó úriemberre pillantott és ha szimpatikus volt, jelentőségteljesen felkéredzkedett hozzá, volt pár vicces jelenet. Az egyik kis lakás berendezésénél kokettált egy szép, hosszú göndör hajjal rendelkező hölggyel, még pacsit is adott neki, de a papa méretű szakállas párjával már nem kötött barátságot. A vásárlás után átvonultunk fagyizni.

Egy vagyont költöttünk Koppinak tárolókra, játékos kosárra és hasonlókra, mert mindenhol játék van: a szobámban, a mamáék szobájában, az előtérben, a fürdőben. Szerintem, ha jól megnéznénk, a garázsban is lenne.

A fagyizásra én papával érkeztem kocsival, akkor szembesültem a fél óra alatt kókadozóvá vált, sápadt piciny fiammal, aki már csak fetrengett a fagylaltozóban. Közel 10 perc alatt felszökött a testhője, így a beszélgetés helyett irány a kocsi, a lázcsillapító beadása (még jó hogy volt nálunk), ahogy tudtunk, hasítottunk haza. A magas láz 4 nap alatt elmúlt, sem a vizeletében nem találtak semmi különöset, sem a torka nem volt nagyon piros. A láz utolsó napján, hazaérvén a munkahelyemről, aput láttam kirohanni és jelezte SOS indulás a kórházba. Hurrá, gondoltam,a gyermek belázasodott, de nem! Koppi a dokinénitől hazajövet erős futkározásba kezdett és lefejelte a kisszekrényt, majd az eddig nála szokásos lilulós, levegő nem vevős sírást, hisztit adta elő. Majd mikor levegőhöz jutott, elájult.

Háziorvosunk tanácsára azonnal kórházba vittük, a baleseti sebészetre, ahol nem találtak fizikai tapintással törést, így hazaküldtek minket, hogy figyeljük meg Koppányt és ha az agyrázkódás jeleit észleljük, sos vigyük be. Szerencsére nem történt baj és számunkra is egyértelművé vált: a hiszti volt az oka, a baj okozóját affektív apnoe-nak hívják. Koppinál ezt már a szoptatós időszakában is tapasztaltuk: ha valami nem tetszett neki, megijedt és sírás közben elfelejtett levegőt venni. Eddig ráfújással orvosoltuk, de most az ájulásig is eljutott!

Egy gyermekes családban ezek a dolgok csak az „unalmas” hétköznapok, gyermektelenek, például a kollégáim szerint, ilyen nincs és nem is lehetséges! Hát, majd ők is megtudják…