Picik & kicsik

20 ok, amiért imádom a totyogó korszakot

A totyogók speciális kis teremtmények. Cukik, kíváncsiak és úgy tűnik, non-stop elszántak a világ felfedezésére. Mindezt tapasztalatból mondom, ugyanis nálunk épp kettő is akad belőle. Bár a nagyfiam lassan 4 éves, a kicsi pont 2, de a 20 hónap korkülönbségnek köszönhetően, a két halmaz közös metszetét véve, most egy kalap alatt összegyűjtöm, miért is csodálatos ez a korszak (is).

Nincs babakocsi. Minek? Illetve kinek? Akik már tudnak járni, szaladni…
Nem kell cipekedni. Ez a korosztály mindenfelé a saját lábán akar közlekedni. Nagy fáradtság, elkeseredés, esetleg fájdalom kell ahhoz, hogy újra felkapaszkodjanak anyára.
Kézfogással sétálunk. No, nem minden alkalommal, kizárólag csak akkor, ha a fiatalurak éppen olyan kedvükben vannak, hogy megengednek maguknak ennyi érzelgősséget! Vagy ha kötelező persze, például, amikor átkelünk az úttesten. Imádom, amikor kézen fogva sétálok velük!
„Anya!” Végre a nevemen szólít mindkettő! Nem csak az vagyok, aki a hangos sírásra egyszer csak ott terem, és nem vagyok már szókezdemény sem. (Pl. Aua!)

Kezdetét veszi az önállósodás! Jelszó: egyedül! Ez az, ami most nálunk abszolút beválik, ha netán elsőre falba ütközik a kérésem. Ilyenkor csak kimondom a varázsmondatot: „jó, akkor próbáld meg egyedül!” és tádááám, máris sikerül felhúzni a zoknit, megenni az ebédet, megmosni a nyakat-fület. Ezt kihasználva, egyre többször kérek tőlük segítséget is, például, „Kérlek, dobd ezt ki a kukába!”, „Hozzál magadnak játékot a doktor nénihez!”, „Marci, segítsd fel Ádinak a szandiját!” Boldogan teljesítik.
„Miért?”, „Ez mi?” Manapság ez az a két mondat, amit naponta számtalanszor hallok. A nagyfiam elérkezett a miért-korszakhoz, a kicsi pedig a miez-korszakhoz… Persze ez tökjó, mert nyitottak, érdeklődőek, kíváncsiak, és igyekszem is minden, minimum 4-5 körös kérdéssorozatra kielégítően válaszolni, így legalább az én fantáziám is tornáztatva van.
„Ezt nem szeretem” időszak. Alapjában véve óriási szerencsém van a gyerekeimmel, mert mindkettő mindent megeszik. Szeretik a zöldségeket, gyümölcsöket, nem válogatósak. Az ovis Marcim kezdte el mostanság, hogy némely dolgot kitol a tányér szélére, „Ó, karfiol, ezt nem szeretem” címszóval, de pár meggyőző mondat után egyelőre még szépen-lassan elfogyasztja.
Született technológia zsenik! A kezükben van, így születnek, nincs mese. Mindig lenyűgöz, hogy jön ez nekik zsigerből. Persze még tiltott eszközök ezek nálunk, de mivel azért nagyjából kéznél vannak, főleg a felnőtt kezeknél, azért egy-egy „véletlen” gombnyomás, képernyő érintés valahogy mindig megesik.
Szólásszabadság van, kérem szépen! És valószínűleg az én totyogóim pontosan tisztában vannak azzal, hogy a szólásszabadság a véleménynyilvánítás szabadságának a része, merthogy ők élnek is ezzel a jogukkal. Véleményük van, amit mesteri mód közölnek… és ami számít is, persze!
„Nem!”, „Semmi!”, „Mert azért!”, „Csak!” – a kedvenc szavak tárháza… Még akkor is, ha teljesen képben vannak az „igen”, „persze”, „rendben” stb. jelentésével, akkor is sokkal viccesebb mindenre nemmel válaszolni. Hello, dackorszak!
És akkor hello, hiszti! Nyugtassatok meg, hogy ez MINDEN gyereknél előjön! Előbb vagy utóbb. Szépen csiszolgatják a hiszti művészetét… én pedig kénytelen-kelletlen tökéletesítem ennek kezelését.
Pukkancs-korszak. Családon belül mi csak így hívjuk azt, amikor megsértődnek, idegesek vagy mérgesek lesznek, csapkodnak, eltolnak és semmi sem jó: „Nem szeretlek!”, „Hagyjál békén!”, „Ne adjál puszit!”. De ezt mondjuk akkor is, amikor csak a leesett vércukorszintet kell helyreállítani, mondjuk egy alvás utáni uzsonnával.
És persze nem hiányozhat az utánozós korszak sem! A kicsi a nagyot, a nagy minket kopíroz: mondatot, mozdulatot, mindent.
Napi bókok - „Szeretlek”, „Anya, de szép vagy!”, Anya, te egy tündér vagy!” és hasonló jelzőkkel kényeztetnek minden nap, a legváratlanabb helyzetekben.
A „kék” popsikenőcs helyére a „piros” hámosítást, bőrregenerálódást elősegítő krém; a fogzáskönnyítő gél helyett pedig köhögéscsillapító, köptető kerül a gyógyszeres dobozba. (Főleg, hogy 1-2 gyerek konkrétan folyamatosan köhög az oviban… de erről majd máskor.)
A drogériák kuponjai a tisztítószerekre korlátozódnak, a pelusokra vonatkozó akciókat most már nem kell vadászni.
Végre az egész tested egységesen szép barna színt kap a strandon, nem hagy rajtad nyomot sehol sem az 50-es védőfaktor. Maximum térdig maradsz fehér, merthogy egész nap a gyerekmedencében, a vízipókok után sétálva felügyelsz.
Aranyköpések: jelenleg mindkét oldalról el vagyok kényeztetve. A kicsi most tanul beszélni, könnycsorgatós szavakat, mondatokat hallunk tőle. A nagy pedig olyan okosakat és jókat mond, hogy néha csak ámulunk-bámulunk, milyen szépen fogalmazza meg mi is jár az ő kis fejében.
Alapjában véve rendrakósak a fiúk, de valahogy nap végére minden szobában nyomot hagynak maguk után. Volt olyan, hogy az édesapjuk elutazott és hívott a szállodai szobából, hogy egy kisautó volt belecsempészve a bőröndjébe. De találtunk már autót cipőben is…
Egyszerűen csodálatosak… Ha lehetne, egy kicsit most lelassítanám az időt. A rötyögős kacajuk, a pici ragadós ujjaik a nyakam körül, a kissé nyálas cuppanós puszi az arcomon, a csilingelő hangjuk, mind-mind melegséggel, boldogsággal, szeretettel töltenek el és fel…