Jó példakép-e Ön gyermeke számára?

Emlékszem, kisfiú koromban elnézegettem az iskolaigazgatót, ahogy leveszi a szemüvegét, és miközben valamin tûnõdik, a szájába veszi az egyik szárát; valahogy úgy, mintha nyalóka lenne. Ez nekem nagyon felnõttesnek tûnt, így hát elkezdtem utánozni. Sajnos az utánzás ebben az esetben nem bizonyult valami jó ötletnek: miután már jó ideje rágcsáltam a mûanyag keretemet, az elkezdett valami olyan vegyi anyagot kibocsátani, amitõl egy kelés keletkezett a fülem mögött.

De még ez sem tántorított el attól, hogy felnõttként akarjak viselkedni. Mint sok szülõ tudja, ez egy olyan csábítás, aminek nagyon kevés gyerek tud ellenállni. A kisgyerekek a világ legjobb utánzói. Tulajdonképpen a szocializáció legnagyobb része pont ezáltal zajlik. A gyerekek figyelik a szüleiket, és leutánozzák, amit csinálnak.

Íme egy jó példát arra, mire gondolok. Nemrégiben a négyéves unokámmal és hároméves barátjával voltam valahol. Valami titokzatos oknál fogva a kisebbik lány elkezdett sírni. A kisunokám erre megkérdezte "Mi a baj?" A szobában lévõ többi felnõttnek elakadt a szava ettõl a látszólag oly felnõttes reakciótól; pedig csupán azt utánozta, ahogy édesanyja szól hozzá, amikor neki van valami problémája. 

A gond az, hogy a gyerekek válogatás nélkül utánoznak. Mindenféle viselkedésmintát megfigyelnek, függetlenül attól, hogy az ideális-e vagy sem. Ez azt jelenti, hogy a szülõknek, függetlenül attól, mennyire elfoglaltak vagy elfogultak, fel kell ismerniük, hogy minden cselekedetük példát mutat a gyerek számára.

Hány szülõ panaszkodik, hogy a gyerekeik szanaszét hagynak mindent? A panaszok ellenére sokszor azt tapasztalom, hogy õk is pont ilyen hanyagok. A következõ példa jól illusztrálja, hogy mire gondoltam.

Néhány éve felkérést kaptam, hogy a Sesame Street szereplõit mutassam be 2.600 szülõ és gyerek elõtt egy "Játsszunk iskolásat" címû program keretében. A program New York egyik régi mozihálózata, a Buffalo egyik épületében került megrendezésre; egy olyan épületben, amely története még a varieté-színházak korába nyúlik vissza. 

A színházhoz oly sok emlékem fûzõdik, hogy az elsõ elõadás után nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy körbejárjam, mielõtt megérkezne a második elõadás közönsége. Beléptem és elnéztem a többezer szék fölött, és csodáltam a mennyezet gyönyörû faborítását. Aztán hirtelen megtört a varázs, és szomorúság töltött el. A tekintetemet magára vonta a sok szemét, amit a szülõk a színházban hagytak. A jegyszedõk gereblyével húzták össze és hatamas kukazsákokba gyûjtötték a padlóról a sok szemetet. Egyes helyeken nem is látszott ki a szõnyeg a pattogatott kukorica, papírdoboz, szívószál, zacskó, pohár, szalvéta és csomagolópapír kupac alól.

Alig néhány másodperce még a színház elõtt néztem a fellelkesült szülõk és gyerekek ezreit. Ahogy elnéztem õket, meghatott, hogy hány szülõ tette félre a munkáját és hozta el szórakozni gyermekét. Viszont amint beléptem a színházba, elszomorított, hogy hány szülõ feledkezett meg arról, hogy milyen példát mutat gyermekének. Nyilvánvaló, hogy ezek a szülõk szeretik gyerekeiket és azt akarták, hogy jól szórakozzanak. De úgy gondolom, közülük alig néhánynak jutott eszébe, hogy a hátrahagyott rendetlenség milyen rossz üzenetet hordoz a gyerekek számára. 

Például:

• Nem kell tisztelnünk mások tulajdonát.
• Nem számít, hogy ha elmegyünk egy különleges helyre, és összeszemeteljük.
• Nem számít, hogy a viselkedésünkkel másoknak kényelmetlenséget okozunk és munkát adunk.
• Egyáltalán nem fontos, hogy tisztaságszeretõk legyünk és rendet hagyjunk magunk után.

Hát nem érdekes, hogy milyen sok rossz üzenetet közvetíthet egyetélen cselekedet? A szülõknek tehát úgy kell elképzelni magukat, mintha a színpadon szereplõ színészek lennének. Természetresen mindenki tudja, hogy ki ül a nézõtéren az elsõ sorban: a gyerekek. Ezért rajta, kezdõdjön az életre szóló elõadás! Még véletlenül se káromkodjon. Ne beszéljen házastársával csúnyán vagy gúnyosan. És a legjobb, ha nem is panaszkodik.

Mit számít, ha nem lesz Oscar-díjas az alakítása? Hosszútávon a jó példakép szerepe sokkal jobban kifizetõdik.

Dr. Kenneth N. Condrell, Ph.D., Gyermekpszichológus