Több mint egymillió babahordozót hívnak vissza
Magyarországon is kapható az a babahordozó, amelynek használata az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság szerint több halálesettel is összefüggésbe hozható. A kaliforniai Infantino cég több mint egymillió babaslinget hívott vissza az Egyesült Államokban és Kanadában.
Az amerikai Infantino cég Sling Rider és Wendy Bellissimo elnevezésű babahordozói két okból is veszélyesek a babák biztonságára: az élet első hónapjaiban a csecsemő nyakizmai még túl gyengék ahhoz, hogy képesek legyenek irányítani mozdulataikat, ezért ebben az időszakban a veszélyt a termék anyaga jelenti, amely ha hozzányomódik a kicsi szája és orra, fulladást okozhat. Ugyanakkor a szóban forgó hordozókban a csecsemő testhelyzete túlzottan görbült, a baba álla a mellkashoz nyomódik. Ez a pozíció a tüdő működését befolyásolja, így kevesebb oxigén felvételére képes, ami viszont ismét fulladáshoz vezethet.
Az amerikai Consumer Product Safety Commission (CPSC – Fogyasztóvédelmi Biztonsági Bizottság) szerint három halálesettel is kapcsolatba hozhatók a termékek. A CPSC azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy ne használják ezeket a hevedereket négy hónapos korúnál fiatalabb csecsemőknél fulladásveszély miatt, és keressék fel az Infantino céget egy ingyenes cseretermékért.
A cég honlapján az Infantino elnöke, Jack Vresics a visszahívást a CPSC aggályaival magyarázta. Nyilatkozatában azt írja: „Az Infantinónál a legfontosabb azoknak a csecsemőknek biztonsága, akiknek szülei vagy gondozói a termékeinket használják, és nagyra értékeljük azt a bizalmat, amit az édesanyák és a családok nap mint nap tanúsítanak a termékeink iránt.”
Vresics még hozzátette: „Cégünket is anyák, apák, testvérek, nagynénik, nagybácsik és nagyszülők alkotják, ezért nagy gondot fordítunk termékeink minőségére és biztonságosságára. A biztonság elsődleges szempont…”
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője hírügynökségi jelentések szerint azt mondta: már vizsgálják, hogy a babahordozókat mely vállalatok forgalmazzák Magyarországon. Kathy Attila hozzátette: egy-két napon belül értesítik az érintett cégeket, amelyek kötelesek visszahívni a balesetveszélyes termékeket.