Szuperhősök lesznek a művégtagokkal a gyerekek!
A 3D nyomtatás technológiáját egyébként is elég sokszínűnek tartják, az orvoslás több területén is kísérleteznek vele. Most végtaghiányos gyerekeknek készítettek művégtagokat ezzel az eljárással, de nem is akármilyet!
Az ötlet az amerika Aron Brown fantáziáját dicséri, neki köszönhetően váltak a 3D nyomtatóval készített és gyerekeknek szánt művégtagok szuperhős-tartozékok. Brown egy Enabling Future nevű szervezetnél önkénteskedik, akik művégtagokkal látják el a rászorulókat.
És ha egy művégtagot kapni remek dolog, akkor képzeljétek el, mekkora jóság, mikor nemcsak végtaggal rendelkezel, de mondjuk a segítségével a Farkas vagy épp Pókember bőrébe is bújhatsz!
A szuperhős végtagokat egy kiállításon mutatták be és azonnal zajos sikert arattak. Az első, már kész darabot Brown egy gyermekkórháznak adományozta, és további művégtagok készítésén munkálkodik azóta.
És még mielőtt valaki aggódna, eláruljuk: a tervező maga nyugtatta meg a Hufftington Postnak nyilatkozva a közönséget, hogy a Farkas kezén található pengék egyáltalán nem élesek.
Egyébként 3 hónappal ezelőtt a szervezet már küldött egy Vasember-kezet a hároméves maui kisfiúnak, Babának.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz hozzánk a Facebook-on is!
Szilágyi Diána, 2014. szeptember 15.