Stresszmentes és altató fürdetés
Miután megszületik a baba, jó esetben hagyják egy picit pihegni, megnyugodni a mama mellkasán, míg a köldökzsinór még pumpálja neki az oxigént, majd csak ezután viszi el a csecsemős nővér fürdetni-öltözködni. Nem tudom, láttatok-e már kórházi fürdetést, de ha nem, akkor röviden leírom: a csecsemős nővér általában a pici hónalja alatt öleli át a babát, karjával megtartva a fejét, így teszi be a kicsit a folyó (meleg) víz alá. Gyors mozdulatokkal megtisztítja a magzatmáztól, majd már veheti is fel élete első hacukáját.
Nálunk minden egyes fürdetés komoly stresszforrást jelentett a gyereknek, pedig nem voltunk bénák, a víz hőfoka is mindig megfelelő volt – a fürdőszoba hőfoka is -, halkan duruzsoltunk hozzá közben, lágy mozdulatokkal fürdettük le. Mégis, minden egyes alkalommal rákvörösre üvöltötte magát. Persze, nem vagyok benne biztos, hogy ez az első pár fürdetés élményével lenne kapcsolatban, de mindenesetre furcsa, főleg annak fényében, hogy kilenc hónapig mégiscsak a víz volt a lételeme, természetes közege előtte.
Talán, ha annak idején a gyereket a Sonia Rochel, újszülött szakápoló által Párizsban kifejlesztett speciális fürdetőmódszerrel ismertették volna össze a vízzel, másképp is alakulhatott volna. A „Thalasso Bain Bébé” különleges módszerét több év kutatásra és megfigyelésre alapozták, a lassú, lágy, simogató mozdulatokból álló fürdési módszer körülbelül 10-15 percig tart. A módszert a legkisebbek számára találták ki, maximum kéthetes korig.
Jól látható, hogy a baba szó szerint elalszik a fürdetés alatt, minden egyes testrésze ellazul, láthatóan kicsit sem bánja, hogy a víz így körülöleli – netán a fejére csurog. Az ellazító fürdés után a szakember azonnal beburkolja a babát, hogy esélye se legyen megfázni, de utána még jó néhány perces lazító masszázzsal fejezi be a procedúrát. Közben a baba gyakorlatilag alszik – de ha mégsem, hát biztos vagyok benne, hogy pár perc etetéssel végleg kiüthető a gyerek vele pár órára a nap végén.
Nekem csak egyetlen kifogásolnivalóm van a módszerrel kapcsolatban: vajon nem gond, ha közben felázik a köldökcsonk?
Ugyanakkor a módszerrel kifejlesztője szerint csakis szakember fürdethet, anyukák-apukák, otthon ne próbáljátok ki!
Szilágyi Diána, 2012. július 16.