Nincs tejem, de attól még én is anya vagyok!
„A csecsemő legjobb tápláléka az anyatej. A legegészségesebb táplálási mód a szoptatás.” – áll az általunk használt tápszer dobozán pirossal kiemelve. Amikor először elolvastam ezeket a sorokat, úgy éreztem, hogy még ez a doboz is az arcomba vágja, hogy nekem igazából szoptatnom kéne. Sajnos azonban akárhogy küzdöttem a kisbabám születésétől kezdve, hogy minden csepp anyatejet kicsikarjak magamból neki, amit csak lehet, mindössze 8 hétig jártam sikerrel és azt sem nevezném mennyiségnek. A babám 2 hónapos korára már túl voltam több szoptatási tanácsadón, masszázson, szoptatós teán és maláta tartalmú löttyökön, csak hogy még fenn tudjam tartani az amúgy igen siralmas állapotot.
A kislányom pedig természetesen jó evőnek számít, így elvárta volna, hogy minél gyorsabban hozzájusson a tejhez a mellemből. Azonban sem a sebesség, sem a mennyiség nem kedvezett neki és az sem, hogy a nyolcadik hét környékén egyszer csak úgy döntött a menstruációm, hogy ő márpedig visszatér a jól kiérdemelt helyére. Azt mondják, hogy a menzesz megjelenésével a tej íze megváltozik és a baba ezt könnyen elutasíthatja: nos, nálunk pontosan így történt. Aznap, amikor megláttam a pecsételő vérzést a tisztasági betéten, már tudtam, hogy elvesztettem a harcot a testemmel szemben és hogy nem fogom tudni magamtól táplálni a gyerekemet. Persze már addig is kénytelen voltam neki pótlásként némi tápszert adni, hiszen nem volt elég a tejem, az utolsó két hétben pedig a lányom üvöltött, fintorgott, amikor nem jött a mellemből és követelte a cumisüveget.
Elég sok idő telt el már azóta és azt hiszem most már elmondhatom, hogy megbékéltem a helyzettel, bár nagyon nem volt könnyű. Egyrészt nehéz volt kimondani, hogy az a gyerek érdeke, hogy a védelmet nyújtó anyatejet felváltsa a tápszer. Másrészt nem tudtam elképzelni, hogy etetés közben ne legyen köztünk olyan testi kontaktus, ami meghatározó lehet a baba kötődésére nézve. Az is roppant mód nehezítette az elfogadást, hogy akárkivel találkoztam, - zömével nőkről beszélek most-, úton- útfélen a szoptatást magasztalták és amikor meghallották, hogy én már sajnos nem tudok szoptatni, szinte egytől-egyig úgy reagáltak, mintha meghalt volna valakim. Mondhatni meggyászolták a tejemet, de sajnos csak a rossz ízű megjegyzések maradtak meg a fejemben.
- Micsoda? Nem szoptatsz? És ez már visszafordíthatatlan? – minden egyes alkalommal úgy éreztem, hogy a körmömre néznek, amikor tálaltam nekik a valóságot. Fokozták a témához kapcsolódó rossz érzéseimet és sokszor még hülyeségeket is kérdeztek.
Hetek alatt úgy ömlött rám a szoptatást magasztaló áradat, -magazinokból, reklámokból-, hogy hiába is akartam volna elengedni ezt a témát, képtelen voltam. Aztán a hosszú szenvedés után végre elmentem a nőgyógyászomhoz, akinek a nyugtató szavai most is csengenek a fülemben.
„Szerintem nyugodjon meg! Sajnos nem mindenkinek van teje, még akkor sem, ha minden lehetséges dolgot kipróbált már a serkentésére. Ez lehet akár genetikai, vagy alkati kérdés is önnél: lehet, hogy a következő babánál másként lesz és tud majd szoptatni, de az is lehet, hogy ez mindig így lesz, fogadja el. Szerencsére ma már remek tápszerek vannak, amelyek íze szinte azonos az anyatejével. Ne ostorozza magát, erről senki nem tehet, de főként nem ön.” – mondta a doktor.
Ezután még hónapokig egy hatalmas érzelmi hullámvasúton ültem a sikertelenségem miatt, rengeteget sírtam, valahányszor szembe jött velem a szoptatás téma. Hiszen mi mást látsz manapság a magazinokban, online újságokban, ha nem azt, hogy ki, mikor, hol és hogyan szoptatott, kiküldték-e az adott nyilvános helyről, vagy sem. Minden platformon azt kiabálják az arcodba, hogy ha anya vagy szoptass, és ha lehet teljes erőbedobással. Ha más anyák meghallják, hogy tápszeres egy baba, sokszor olyan, mintha átmennének térítőbe és elkezdenek kéretlen tippeket osztogatni arról, hogy mivel kéne még szerintük próbálkoznod.
Dehát miért nem érti meg mindenki, hogy nem kell a tanács, hiszen te tudhatod legjobban, hogy mi a jó a gyerekednek?
Nekem például most már az a fontos, hogy magam mellett tudjam a babát etetés közben és már teljesen mindegy számomra, hogy az az evés cumisüvegből történik-e. A babám érzi, hogy ott vagyok és törődöm vele, hiszen elkészítettem az ételét, italát, miközben pedig eszik, érezheti minden rezdülésemet, akár csak a pocakban. Így hozta a sors, ezért nem tudom tovább ostorozni magam akkor sem, ha még ötvenen okoskodnak, amikor meghallják, hogy Zsófi már nem kap anyatejet.
A velem hasonló cipőben járó, a kevés, vagy nem létező teje miatt szégyenkező nőknek üzenem, hogy nincs min bánkódni! Fontos, hogy tudatosítsd magadban és másokban is, hogy azért, mert nem tudsz szoptatni, még ugyanúgy anya vagy és ezt nem veheti el tőled senki. Ettől nem leszel rosszabb szülő, mint mások, sőt: beláttad, hogy valami nem működik és még időben kapcsoltál a gyermeked egészsége érdekében.
Szóval bátran engedjétek el a fületek mellett a „nincs tejed?” kezdetű kérdéseket és koncentráljatok arra, ami a legfontosabb: hogy értékes perceket töltsetek együtt a babáddal!
B.F., 2018. december 20.
