Mindenki csinálja, mégis mindenki tagadja: őszintén az együttalvásról

Magyarországon két téma van, amihez mindenki ért: a foci és a gyereknevelés. Akárkivel is hoz össze a sors, egészen biztos lehetsz benne, hogy megingathatatlan véleménye van arról, mit és hogyan kellene máshogy csinálnod a gyereked gondozása, nevelése során – különösen abban az esetben, ha neki még nincs gyereke, vagy van, de felnőtt, és a gyereknevelés a megszépítő messzeség homályába veszett már.

Már a terhesség során kezdhetsz hozzászokni a kéretlen véleménynyilvánításhoz: valaki azért szól meg, mert gyakori nevet választottatok a gyereknek, valaki azért, mert ritkát. Van, akinek a mosható pelenkázás ötlete nem fog tetszeni, van, akinek meg az, hogy számodra evidencia az eldobható. Fogsz kapni egymásnak ellent mondó jó tanácsokat cumiról és ujjszopásról, szoptatásról és tápszerről, megfelelő öltöztetésről (bármi is legyen a gyereken, biztos, hogy valaki szerint melege van, más szerint pedig meg fog fázni).

Van azonban az a téma, ami menetrendszerűen minden közeli és távoli ismerősnél kicsapja a biztosítékot.

Ha egyetlen témát kell említenünk, amelyről a várandós kismamáknak sziklaszilárd elképzelésük szokott lenni, az az altatás: tízből kilenc szent meggyőződéssel ismételgeti, hogy ő aztán soha nem fogja maguk közé venni a gyereket. „A hálószoba tabu”, „Így lehetetlenné válik a házasélet”, „Hallottam olyanról, aki még tízévesen is a szülei között aludt” – szólnak a leggyakoribb érvek.

Az érvek, amelyek a gyerek születése után villámsebességgel végzik a kukában.

Anyuka ugyanis nagyon hamar rájön, hogy az ő energiakészlete is véges. Iszonyú nehéz éjszakánként két-három-négy vagy ki tudja hány alkalommal kikelni az ágyból, ülve megszoptatni a babát, majd álomba ringatni, hónapokon keresztül ez egyszerűen nem működik. Ezért hatalmas lelkiismeret-furdalással kísérve egy szép napon lefekszik, magához öleli a babát, és végre kialusszák magukat mindketten.

A dologból pedig szép lassan rendszer válik. Van, akinél néhány hetes együtt- és különalvó periódusok váltják egymást, másnál a helyzet bebetonozódik. Anyuka – vagy akár mindkét szülő – rájön, hogy a baba szuszogása megnyugtató, a bőre illatos, a szexet máshol is meglehet oldani, a nyugodt alvás pedig minden elvnél többet ér. De mit szól ehhez a külvilág?

Léteznek profi szülőpárok, akik kezdetektől nem beszélnek erről senkivel. Biztosak magukban, nem hiányoznak nekik a kéretlen megjegyzések. Sokan azonban, főleg, akik bizonytalanok, és megerősítést várnak, hogy talán mégsem most siklott félre végérvényesen a gyereknevelésük, a tapasztalataik megosztását követően meglepően indulatos, sőt ellenséges reakciókkal találják szembe magukat. Az ismerősök szerint „olyan nincs”, hogy egy gyerek ne aludjon el egyedül, csak akkor, ha együttalvásra „szoktatják”, „meg kell tanulni nemet mondani a gyereknek”, „az ilyennek mindig válás a vége”, különben is „soha nem fogjátok tudni kitenni magatok közül.” A szülők pedig őrlődnek a saját jó tapasztalataik és a külvilág harcos ellenkezése között.

Ezért alszanak a babák jobban a szüleik mellett

Hogy mit kell mondani azoknak, akik kéretlenül kritizálják az alvási szokásaitokat? Igazából semmit. Ha nem szeretnél vitába beleállni, egy „nekünk így jó” tökéletesen elegendő. Ha azonban szívesen mész bele kicsit mélyebben a témába, nyugodtan elmondhatod a következőket:

• Az emberi fejlődés során létfontosságú volt, hogy a csecsemő szorosan testközelben maradjon, főleg éjszaka. Ha nem így történt volna, a magára hagyott csecsemőt azonnal felfalták volna a ragadozók. A 21. századi ember ugyanazzal a génkészlettel, és ugyanazokkal az ösztönökkel rendelkezik, mint a Homo sapiens több százezer éve a szavannán. Ezért az éjjel magában síró baba nem „hisztizik”, hanem retteg.
• A baba első néhány hónapját nem véletlenül nevezik a negyedik trimeszternek: az anyaméh biztonságából kiszakadva még sokáig annak a meghittségét és melegét szereti. A babát nem kell „rászoktatni” a testközelségre, hiszen arra már a terhesség 9 hónapja alatt rászokott, ezért keresi idekint is.
• A bölcsőhalál – vagyis az, amikor a baba szíve minden ok nélkül egyszer csak megszűnik dobogni - gyakorlatilag ismeretlen azokban a kultúrákban, ahol együtt alszanak velük. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a szülei közvetlen közelében a pici átveszi a szívverés és a légzés ritmusát.
• Valóban előfordulnak tragikus balesetek, amelyek összefüggésbe hozhatók az együttalvással, de kis körültekintéssel ezek mindegyike kivédhető. Tilos a babával együtt aludni kanapén, ahol beszorulhat a háttámla alá, vastag párnák között, ha alkoholt, drogot vagy nyugtatót fogyasztottál, és akkor sem javasolt, ha dohányzol.
• A család akkor tud megfelelően működni, ha minden tagja kipihent. Ahol kisbaba van, ott nem megúszható néha egy-egy zűrös éjszaka, de hosszú távon a lényeg az, hogy így vagy úgy, de aludjon mindenki. Mindez pedig egyedül rajtatok múlik, és nem függ a külvilág jóváhagyásától.

- VIA -