MIÉRT NEM AKAR ALUDNI A GYEREK SEMMI ÁRON? EZÉRT TILTAKOZIK OLYAN HEVESEN
Szinte minden szülő ismeri azt az állapotot, amit leginkább a Go the f*** to sleep című vers ír le: a gyerek ezredszerre is vizet kér, pisilnie kell, mesét akar, hisztirohamot kap, tévézni surran ki, tulajdonképpen bármit kitalál, ami csak fizikailag lehetséges annak érdekében, hogy ne kelljen aludni mennie. Miért nem akar aludni?!
A gyerekek nem szeretnek aludni. Ott a csecsemőkor, amikor éjjel és nappal összeolvad, annyiszor riad fel a baba. Aztán jön a foga, megbetegszik, front van, bölcsibe szoktatják, aztán óvodába, ő pedig nem és nem alszik. És kész. Mindeközben ott lebegnek a szemünk előtt a táblázatok, amelyekben világosan le van írva, hány óra alvásra van szüksége a gyereknek ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön. Kár, hogy pont az érintettek nem olvassák ezeket, és nagyon gyenge kifogásként tudom csak elképzelni azt, hogy azért, mert nem tudnak még olvasni.
Valami más kell, hogy legyen a háttérben, főleg akkor, amikor nyilvánvaló, hogy az illető kiskorú bizony hullafáradt, de ennek ellenére halogatja a lefekvést vagy csak ordít, ahányszor csak közeledik az éjszaka. Persze bizonyos engedmények hatására ágyba cipelhető, de ehhez általában bele kell mennünk abba, hogy velünk aludjon, vagy oda kell feküdnünk mellé az ágyába. Miért nem nyújt minden alkalommal elegendő biztonságérzetet a mese, az altatódal, a plüssállatok garmada, az égve hagyott kislámpa, a biztos tudat, hogy anya és apa ott van a szomszéd szobában? Ennek járt utána dr. Peter Gray, és elég meglepő eredményekkel szolgál.
Először is nézzük, hogy reagáltak a szakemberek annak idején a gyerekek alvásmegtagadására – mert ne képzeljük, hogy ez csak modern korunk elkényeztetett ifjainak flúgos futama. Régen se szerettek aludni a kicsik. John B. Watson amerikai pszichológus az 1900-as évek első felében foglalkozott a kérdéssel, és arra jutott, hogy a megnövelt szülői szigor a siker kulcsa. A behaviorista gyereknevelési tanács szó szerint így hangzott: „Az anyák nem is tudják, hogy mikor csókolják meg gyermeküket, felveszik, ringatják őket, babusgatják, és térdükön lovagoltatják őket, szép lassan egy olyan embert nevelnek fel, aki teljességgel alkalmatlan lesz azzal a világgal való megbirkózásra, melyben később felnőttként élnie kell.” Épp ezért Watson azt ajánlotta, hogy ne elégítsék ki a gyerekek érzelmi szükségleteit, tartsák be minden este a lefekvés időpontját, és ne vegyék figyelembe a gyerek nyafogását, kéréseit, igényeit.
A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.
Kép forrása: Love photo created by pch.vector - www.freepik.com
