#baba#anya

Mennyi alvásra van szüksége egy kétéves kisgyermekeknek? – Hogyan küzdjünk meg a nehézségekkel?

Ha úgy gondolja, hogy az alvás könnyebb lesz, miután gyermeke betöltötte az első életévét, nagyon sajnáljuk, hogy rossz hírt közlünk, mert az alvás továbbra is ugyanolyan küzdelmes lehet, mint babakorban. Gyermeke ekkor már önállóan és magabiztosan kezd mozogni a világban. Növekszik, fejlődik és tanul. Ezekkel a változásokkal együtt kevesebbet is szundít napközben, mert bizony sok minden történik ebben az időszakban. Tehát a legjobb, ha ezt az időszakot nyugalommal, hálával viseljük (és talán készenléti állapotban is, állandó kávéval). Ha pedig gyermeke végigalussza az éjszakákat, kevés problémával, akkor az már önmagában felér egy lottónyereménnyel.

A többiek számára ez az időszak viszont kihívásokkal teli lehet. Alább néhány ötlet, hogy minimalizáljuk a fáradtságtól kódorgó gyermekek és édesanyák számát. Nézzük is meg, hogyan.

Mennyi alvásra van szüksége egy kétéves kisgyermeknek?

Egyéves és hároméves kor között egy gyermeknek napi 11-14 óra alvásra van szüksége. Általában ez az éjszakai alvás mellett egy délutáni szundit tartalmaz.

Miben különbözik a kisbaba alvása a kétévesétől?

Először is, gyermeke kevesebb éjszakai alvást igényel, mint csecsemőként: a napi 12-16 óra helyett egy kisgyermeknek már elég a 11-14 óra. És bár normális, hogy egy csecsemő naponta három-négy órát alszik napközben, több szundira elosztva, a kisgyermekek már általában napi egy alvással beérik – ami egy vagy két órát jelenthet délután. Ez jelentős változás, ami hatással lehet az éjszakai alvásra is.

A gyerekek idősebbek, érettebbek és tudatosabbak lesznek. Ezzel együtt elkezdik érvényesíteni a függetlenségre való vágyukat és elég intenzív szeparációs szorongást is kezdenek érezni. Milyen erős keveréke az érzelmeknek, igaz? Mindez új kihívások elé állítja a kicsit, akinek már ekkortól az alvás a saját szobájában történik és egymagában.

Mikor fektessünk le egy kétéves gyermeket?

Minden gyermek és minden család rutinja más és más, de vannak olyan elemek, amelyek segítenek a jó lefekvési rutin kialakításában. Nincs ajánlott lefekvési idő, mégis, néhány alvásszakértő azt javasolja, hogy próbáljuk 18: 30-19: 30 óra körül elkezdeni a fektetést, hogy a kicsi (remélhetőleg) nyolc órára már aludjon.

Szerencsés, ha a lefekvés előtti idő csendes és nyugodt. Ez azt jelenti, hogy ne legyenek a szobában erős fények, ne legyen a közelben a televízió bekapcsolva, ne legyen komoly evés, étkezés sem már ekkor. Érdemes a fektetést fürdetéssel kezdeni, és természetesen, a fogakat is alaposan megmosni.

Miután kisgyermeke készen áll a lefekvésre, ajánlott valamilyen csendes tevékenységet találni, amelyet szeret, például ilyen a könyvolvasás, vagy egy kis simogatás, nyugtató masszázs, de lágy altatódalokat is énekelhet gyermekének. Próbálkozások, kísérletezések során, de ki fog alakulni a lefekvési rutin, ami megnyugvás lesz mindannyiuk számára.

Milyen alvási nehézségek lehetnek ebben a korban?

Nem tudjuk pontosan meghatározni minden kisgyermek alvási problémáját, van azonban néhány tipikusabb:

Küzdelem az alvással és az elalvással

Az egyik meglehetősen gyakori alvási probléma, amikor a kisgyermek nehezen alszik el és az éjszaka során többször felébred.

Felriadni és „rémálmodni”

Előfordul, hogy a kisgyermekek felriadnak álmukból, amik – bár rémisztőek - meglehetősen gyakoriak. Olyan is van, amikor a kicsik rémálmot látnak. Ilyenkor rendkívül fontos, hogy megnyugtassuk őket.

Egyéb alvászavarok

A wc-re szoktatás időszakában előfordul, hogy az ágy nedves lesz, ami a kisgyermek alvását is megzavarhatja. Egyéb, kevésbé gyakori problémák közé tartozik még az alvajárás és az alvási apnoe is.

Hogyan „tréningezzem” a kisgyermekem, hogy jól aludjon?

Igenis lehetséges az alvás „tréningezése” még akkor is, ha ez lehetetlennek tűnik.

Dr. Harvey Karp, az elismert és tisztelt alvásszakértő az ún. „Twinkle Interruptus” nevű módszert ajánlja. Szerinte ez a módszer megtanítja a gyerekeket, hogy türelmesebbek legyenek és egy kissé huncutok is. Este bemész velük a szobába, majd kimész, aztán visszajössz, aztán újra kimész, majd megint visszajössz. Pár nap elteltével egyre hosszabb időkre mész ki, majd, amikor egy-két vagy három percre kimész, ők elalszanak, miközben várnak rád. Ez a módszer általában sírás és komoly küzdelem nélkül megoldja a problémát.

Kipróbálhatja a Ferber-módszert is, bár ez lehet, hogy ezt nem olyan egyszerű megvalósítani, ha gyermeke nem a saját kiságyában alszik.

 - VIA - 

B.Zs., 2021. január 03.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?