Ideje leszámolni a szégyennel, amivel a szülők a tápszer használata miatt szembesülnek

Amikor saját küzdelmeimet vetettem papírra, majd posztoltam, miért adtam fel a szoptatást és döntöttem a tápszer mellett, kommentek és email-ek árasztottak el – sok közülük támogató volt, mások nem igazán. Írtam akkor a megbélyegzés okozta szégyenről is, majd a megkönnyebbülésről amiatt, hogy már nem szoptatok, de sok szidalmazást kaptam döntésem miatt, amiket igyekeztem lerázni magamról. De miért foglalkoztatja az embereket és vált ki belőlük ilyen mértékű negatív, bíráló érzelmeket, hogy más hogyan táplálja gyermekét?

Azóta sok történetet hallottam, többek között homoszexuális édesapákról is, akiket a kórházban azzal nyomasztottak, hogy anyagtejjel kell etetni a kicsit, bármilyen módon, bármilyen eszközt, igénybe véve. Hallottam anyákról, akiknek mindkét mellét eltávolították és szégyenkeztek, mert nem voltak képesek szoptatni. Olyanokról is, akiknek azt mondták, hogy a szülés utáni depressziót követően a szoptatás segíti majd a kötelék kialakulását gyermekével.

Minden szülőnek megvan az oka, miért a szoptatást, illetve a tápszert részesíti előnyben, de a probléma olyan érzelmi húrokat pendít meg és annyira mélyen gyökerezik az identitásunkban, hogy az általa okozott megosztottsággal különösen nehéz megbirkózni az újdonsült szülőknek. Erre az extra nehézségre, stresszre pedig legkevésbé van szükségünk, különösen most, ebben a vírus okozta nehéz időszakban, amikor szimultán próbálunk jó szülők és munkaerők lenni – az otthonunkból.

Mikor ér véget már ez az értelmetlen harc: szoptatás kontra tápszer?!

A nyomás, hogy szoptassunk, igenis létezik

Emelkedik azoknak az édesanyáknak a száma az USA-ban, akik a szoptatás mellett döntenek, ami – természetesen – mutatja, hogy sok előnye van az anyatejnek: erősíti az immunrendszert, segít megelőzni az elhízást és az egyes és kettes diabétesz kialakulásában is jelentős mérséklő szerepe van. De mindez nem jelenti azt, hogy azért, mert nem szoptatsz, rossz szülő vagy.

Egy szakértő meséli, hogy amkor első gyermekét várta, az édesanyja erős nyomást tett rá, hogy mindenképpen szoptassa majd születendő gyermekét, amit nagyon rosszul viselt. A kutatók szerint azoknál az édesanyáknál, akik nem képesek anyatejjel táplálni gyermeküket, mégis nyomás alá helyezik őket, sokuknál megjelennek a szülés utáni depresszió tünetei.

Bár a szakértő hölgy maga is szoptatta mindkét gyermekét, mégis szót emel azokkal szemben, akik állandóan azt hangoztatják, hogy a szoptatás az egyetlen üdvözítő út – orvosi okokból.

Több szakember elkezdte vizsgálni, mi lenne, ha az édesanyák nem rettegnénk a tápszer használatától, és attól, hogy annak egészségre és az intelligenciára gátló hatása van. Ezzel egyet is érthetünk, meg nem is. A tanulmányok nem teljesen egyértelműek, hogy a szoptatás hogyan hat a gyerekek kognitív fejlődésére, egy azonban megvizsgálta azokat a babákat, akik szülés után nagyobb súlyt vesztettek, és azt állapították meg, hogy azok az újszülöttek, akik az anyatejen kívül tápszert is kaptak, kevesebb számban kerültek vissza a kórházba. Ez nem azt jelenti, hogy a tápszer jobb lenne, de azt igen, hogy semmiképpen sem kell rossznak beállítanunk.

Az egyet nem értés azt jelenti, hogy megváltoztatjuk a csecsemőink etetésével kapcsolatos beszélgetést, és figyelembe vesszük, hogy különféle okokból lehet választani a tápszert a szoptatás helyett, és fordítva.

A szoptatás, mint kulturális kérdés

A szoptatással és a tápszerrel kapcsolatos vita kulturális, érzelmi és történelmi következményekkel, hatásokkal jár együtt sok fekete szülő és az Egyesült Államokban élő színesbőrű család számára.

„Más kultúrából jöttünk, mások a gyökereink” meséli Collins, egy színesbőrű bába.

„Amikor rabszolgaként éltünk, csecsemőink alultápláltak voltak, mert nekünk rabszolgatartóink gyermekeinek a gondját kellett viselnünk, ezen kívül a szoptatást magát is tabu övezte. Ez az oka, amiért tulajdonképpen elfogadottá vált a tápszer a fekete közöségben” folytatja. „A kórházakban ezért a tápszert inkább a fekete és a barna csecsemőknél használják, mert a szoptatás még mindig rosszallást vált ki némely fekete családokban, pusztán a mell szexuális megbélyegezettsége miatt.”

„Létezik egy mozgalom a szoptatás támogatására (a fekete közösségen belül), elsősorban a történelmi különbözőség kezelése céljából.”

Collins azért alapította a szervezetet, mert hazájában nagyon kevés támogatásra számíthatnak a fekete bábák. Szeretett volna létrehozni egy "egyablakos ügyintézési pontot", amely segíti, támogatja a szülőket és a szakembereket, amely célja csökkenteni a csecsemőhalandóságot a fekete közösségekben, és egyfajta vezetést is biztosítani a színesbőrű családok számára.

Collins támogatja a szoptatást, de emellett azt is megérti, hogy ez nem minden esetben a szülők, az édesanya döntésén múlik.

A múltban az egészségügyi egyenlőtlenségek és a rasszista intézmények szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a fekete és barna családok nem kapták meg a támogatást, ellátást amire szükségük lett volna ahhoz, hogy felelős, megalapozott döntést hozhassanak például az anyatej kontra tápszerrel kapcsolatos kérdésben – mondja Backwell, egy szintén a témával foglakozó szervezet társalapítója.

„Nem úgy tekintek erre az egészre, mint egy csatára,” mondja a kicsik táplálásáról folyó vitáról. „Elkötelezettek vagyunk munkánk iránt, hogy visszaszerezzük és helyreállítsuk jogunkat arra vonatkozólag, hogy a csecsemőinket úgy tápláljuk, ahogy jónak látjuk. És nem minden nő fogja szoptatni gyermekét, vagy mert nem szeretné vagy mert egyszerűen nem képes rá.”

Habár Blackwell a szoptatást támogatja, egyúttal arra is figyelmeztet, hogy ne ítélkezzünk a tápszert választó szülők felett. "Nem hívjuk harcba a nőket" - mondja -, hanem abban támogatjuk őket, amiben jól érzik magukat. És ez mindenkinél mást jelent.”

A tápszer körüli eszmecsere változása

Modi, egy amerikai édesanya meséli, hogy tápszerre váltott első kisbabájánál, mert nem volt elég anyateje. Amikor 2020. májusában megszületett harmadik gyermeke, a saját vállalkozását és a másik kettő iskoláztatását otthonról kellett megoldania a világjárvány miatt, így a tápszer használata magtól értetődő volt számára. Modi mégis érezte a szégyent, amit korábban is, amikor más édesanyákat látott a parkban, akik gyermekeiket szoptatták. Az édesanya szégyenkezve vette elő a tápszert, vagy elrejtette a tartályait, amikor valaki hozzá ment látogatóba. „Igazán szégyelltem és másodrendűnek éreztem magamat. Kemény volt.”

Amikor észrevette, hogy a dolgozó anyák nagy része, akiket ismert, Európából szerzik be a bio tápszereket, szükségesnek látta, hogy tegyen azért, hogy az USA-ban is elérhető legyen olyan egészséges, adalékanyagmentes (kukoricaszirup és pálmaolaj mentes) szer, ami a kicsiknek nem okoz egészségügyi problémákat (pl. szív- és érrendszeri betegségek). A Bobbie nevet viselő babatápszer gyártó vállalkozás, amit teljes mértékben édesanyák alapítottak és vezetnek, Modi nevéhez is fűződik. Szerinte a vállalatának nem az a célja, hogy az összes szülő számára népszerűsítse a tápszereket, hanem hogy megváltoztassa a beszélgetést (egyik szlogenjük a "Ne vállalja"), és támogassa azokat a szülőket, akik bármilyen okból is, de a tápszert választják.

Nem minden édesanya tud szoptatni, de vannak, akik tudnak és mégis úgy döntenek, hogy nem teszik. A kérdés az, hogy miként változtathatjuk meg a párbeszédet, hogy egyetlen szülő se érezze a szégyent választása miatt, hiszen mindenki a legjobbat szeretné gyermekének.

Hagynunk kell a nőknek, hogy azt mondhassák: "azt teszed, amit a legjobbnak gondolsz, a rendelkezésedre álló információkból" - mondja Collins. "Fel kell szabadítanunk az édesanyákat, hogy ne érezzenek bűntudatot, bárhogy is döntenek.”