Hónapok óta nem aludtam, reszketek a kimerültségtől, hagyhatom sírni a babámat?

A legtöbb nő, amíg nincs gyereke, nem igazán érti, mi ez a cirkusz a sírni hagyás körül. „Minket is hagytak sírni, mégis felnőttünk.” „Nehogy már egy csecsemő ugráltassa az egész családot.” – ismerős gondolatok? Amikor aztán megszületik a saját gyermekük, a felébredő ösztönök és a hormonok megteszik a hatásukat: általában 180 fokos fordulatot vesz a hozzáállásuk, és egy percig sem bírják hallgatni a babájuk sírását – nem akarják magára hagyni azt a pici lényt, akinek egyedül ők jelentik a biztonságot.

Lassan telnek a hetek, múlnak a hónapok. A baba már 4 hónapos, féléves – és az anya még mindig nem aludt át egyetlen éjszakát sem. Nem gondolta, hogy ennyire megterhelő lesz. Elkeseredésében és kimerültségében pedig egyre inkább befészkeli az agyába magát a gondolat: nem érné meg mindenkinek jobban, ha pár éjszakát sírni hagyná a babát, cserébe onnantól az egész család visszakapná a nyugalmát?

Régi módszer új köntösben

Richard Ferber gyermekorvos először 1985-ben adta ki Solve Your Child’s Sleep Problems (Oldja meg gyermeke alvásproblémáit) című könyvét. Módszere azonban – amelynek lényege nagyon leegyszerűsítve az, hogy a sírni hagyott gyermek egy idő után megtanulja magát megnyugtatni, így egyedül elalszik, az esetleges éjjeli ébredést követően pedig visszaalszik -, nem számított újdonságnak. Lényegében a huszadik század elejétől a 90-es évekig ezt a módszert propagálták a gyermekgondozási szakkönyvek Benjamin Spocktól Pikler Emmiig. Spock szerint például a 3 hónaposnál idősebb gyerek altatásának a következőképpen kell működnie: „rakjuk az ágyikójába, amikor eljön az ideje, köszönjünk el tőle kedvesen, de határozottan, és menjünk ki a szobából. Visszamenni nem szabad! Első este lehet, hogy 20-30 percig dühösen fog sírni, de ha látja, hogy nincs eredménye, egyszer csak elalszik. Második esete már esetleg csak 10 percig sír. A harmadik nap már rendszerint egyáltalán nem sír.”

Ferber-módszer a gyakorlatban

Ferber elődeihez képest annyit finomított az eljáráson, hogy az ő javaslata szerint rendszeres időközönként be kell menni a csecsemőhöz megnyugtatni. Módszere a következő szakaszokból épül fel:

1. Esti rutin: A lefekvést megelőző szertartás minden alkalommal ugyanúgy történjen. Fürdés, dédelgetés, kisebb babáknál etetés, majd a bágyadt – de még mindenképpen ébren lévő – gyereket helyezzük a kiságyba. Ezután köszönjünk el, és menjünk ki a szobából.
2. Sírás: Az alvástréning kezdetén garantált, hogy a baba sírni fog. 3 perc múlva menjünk be a szobába, nyugtassuk meg, esetleg simogassuk a hátát, de semmi körülmények között ne vegyük ki az ágyból. Ezután hagyjuk el a szobát újra.
3. Egyre nagyobb szünetek a nyugtatások között: Mivel a baba ettől még nem fogja befejezni a sírást, 5 perc múlva menjünk vissza hozzá, ezután 10, majd 15 percet várjunk. Egy idő után kimerül és elalszik.
4. Következő este: Következő este már egyből 5 perces szünettel kezdjünk, harmadik este 10 percessel, és így tovább növeljük az időt, amíg bemegyünk a síró babához.

Ferber a módszerét 4-6 hónapos kor között javasolja elkezdeni, külön kiemelve, hogy a szeparációs szorongás időszaka (8 hónapos kor táján) nem alkalmas erre a tréningre. Ha azonban az alvás már a szoktatásnak köszönhetően jól beállt, majd bármi probléma – betegség, költözés – miatt felborul, a módszert újra be lehet vetni.

De kinek jó mindez?

Az elhamarkodott ítéletalkotás előtt nem árt észben tartani, hogy Ferber módszere leginkább az Egyesült Államokban népszerű – egy tőlünk eltérő gazdasági-kulturális közegben, ahol egymástól gyökeresen különböző gyereknevelési szokások élnek és virágoznak egymás mellett, és ahol hároméves gyes híján már az ilyen pici babákat nevelő anyák is gyakran teljes állásban dolgoznak. Igaz, nem kell ehhez házon kívüli munka, egy magyar édesanya is a saját bőrén tapasztalhatja, mi a szélsőséges kimerültség, amikor már bármire hajlandó lenne néhány óra zavartalan alvásért cserébe.