Hogyan neveld a gyereked, hogy kalandvágyó legyen - és ne felelőtlenül vakmerő
A gyermekeknek élményekre, újabb és újabb megtapasztalásokra van szükségük ahhoz, hogy a világból minél több dolgot megismerjenek. A fejlődésük elengedtethetetlen kelléke némi rosszaság, elevenség és egy nagy adag kíváncsiság, melynek kielégítése érdekében néha igen veszélyes dolgokat tesznek (vagy legalábbis megkísérlik megtenni).
De vajon hol a határ a természetes kalandvágy és a buta, felelőtlen vakmerőség között? És hogyan tudjuk rávenni csemeténket, hogy az előbbi és ne utóbbi viselkedésmintát követők csoportjába tartozzon?
A kisbabák mentális fejlődését vizsgáló szakemberek megállapították, hogy a picik agyában több milliárd receptor található, melyek száma percenként nő. A fejlődésük kulcsa pedig minél több élmény megtapasztalása.
Amikor tehát megtiltunk nekik valamit, nem tapasztalhatnak meg egy adott szituációt, ezzel a fejlődést gátoljuk és maradandó károkat okozunk benne – ezen megtapasztalásokat később már nem tudják bepótolni (pedig sokan féltésből arra hivatkozunk, mikor tiltunk valamit, hogy túl kicsi hozzá a gyerek).
Azonban nem csak a normális növekedési ütemük szempontjából fontos ez, hanem a belső érdeklődésük, nyitottságuk fejlesztése miatt is. A gyerekek természetükből eredendően „mini felfedezők”, folyamatos interakcióban, kapcsolatban vannak a környezetükkel, ha viszont állandóan csak tiltjuk nekik a külvilág ingereinek megtapasztalását: „ne nyúlj hozzá”, „ne fuss oda”, „ne fogd meg”, elveszítik ezt a fajta önbizalmukat.
Bizonyos helyzetekben muszáj a saját bőrükön megtapasztalniuk a fájdalmat vagy a veszélyt (nyilván nem a tűzzel való játszadozásra gondolunk), például, mikor sokat mondjuk, hogy ne szaladgáljon zokniban a konyhakövön, mert el fog csúszni, egy idő után, jobb, ha ráhagyjuk és egy remélhetőleg kisebb sérüléssel megússza az esetleges balesetet (persze, álljunk készen létben). Az ilyen momentumok után már komolyabban tudják venni a figyelmeztetéseinket, főleg, ha a későbbiekben hozzá tesszük, hogy „emlékszel, mi történt a múltkor is”. A szakemberke szerint nagyjából 2,5-3 éves korára jut olyan fejlettségi szintre egy lurkó, hogy megértse, felfogja, hogy mi az, amit nem szabad megtennie, különben pórul jár.
Tehát a tiltások helyett sokkal jobb taktika, hogy minél több dolgot megengedünk a totyogósunknak, azonban folyamatosan biztonságos környezetet próbálunk biztosítani Neki. Ha azonban mégis megsérti magát, nehogy leszidjuk! Inkább vigasztaljuk meg és csak, ha már megnyugodott, akkor higgadtan magyarázzuk el Neki, mi miért történt. Fontos, hogy ne keltsünk benne valótlan félelmet, hagyjuk, hogy a maga szavaival fogalmazza meg, mit érez, mi fáj neki, aztán ígértessük meg Vele, hogy többet ilyet nem csinál. Persze, lehet, hogy még egy párszor belecsúszik ugyanabba a hibába, de mi akkor is álljunk mögötte és támogassuk.
Egy nagyon érdekes jelenségre is figyelmes lehetsz, ha nem szaladsz oda rögtön a gyerkőcödhöz, minden egyes térd-bibi után: a pici elesik, körülnéz és csak akkor kezd bömbölni, ha látja, hogy az anyja mérges vagy aggódik. Ugyanakkor ezekből a helyzetekből azt is megtanulhatja szemünk fénye, hogy a kísérletezések bizony „járulékos veszteségekkel” járnak, de ettől még nem szabad feladni, nem történt semmi tragédia, azért, mert elesett…
Kulcsfontosságú lehet, együttesen belemenni a gyerkőc félelmeiben és lassan megmutatni, mi történik akkor, ha mondjuk a szappanos testével ugrálni szeretne a kádban/fel akar mászni valahova segítség nélkül. Lecsúszhattok közösen egy csúszdán is, és finoman megbökheted a kezét az olló hegyével, hogy megértse, miért nem való még Neki.
Rá is kérdezhetünk: „szerinted mi történne, ha most innen leesnél?”
A különbség a túlzottan vakmerő és a bátor gyermekek között az, hogy míg a veszélyes dolgokat művelő gyerekek nincsenek tisztában a következményekkel, az egészséges érdeklődésű porontyok mögött mindig ott áll egy szülő, akire védőhálóként tekinthetnek és aki elmagyarázza nekik azt is, miért NE tegyenek meg valamit, de sok dologban szabad utat hagynak, még akkor is, ha közben a legjobbakért imádkoznak.
Plézer Panna, 2019. január 30.
