"Ha nem tudom szoptatni, attól még lehet jó kapcsolatom a gyerekemmel?" - a biztos kötődés alapjai

 Az irányzat terjedésének számos pozitív hozadéka van, hiszen ráirányítja a figyelmet az anya-gyermek kapcsolat fontosságára a személyiségfejlődésben, azonban azt tapasztalom, hogy az édesanyák egy részében szorongást, bűntudatot kelt, és egyben hatalmas terhet helyez a vállukra, hogy megfeleljenek a kötődve nevelő anya képének. Rosszul érzik magukat, mert nem tudnak vagy akarnak szoptatni, a tápszerrel történő etetés miatt pedig attól félnek, hogy nem fog, vagy nem úgy fog kötődni a gyermekük. Aggódnak azok is, akik nem szeretnek hordozni, vagy a gyermek nem szereti, ha hordozzák, akik nem tudnak együttaludni a gyermekükkel, mert az nem pihentető számukra, vagy egyszerűen csak azt gondolják, hogy a babának a saját ágyában a helye, nekik pedig a férjük mellett. 

A kötődés és a szoptatás kapcsolatát már több kutatásban is vizsgálták, azonban nem találtak direkt összefüggést a biztos kötődés és a szoptatás között. Valószínű, hogy két különböző fogalomról van szó ebben az esetben, a korai kötődésről a gyermek oldaláról, mely nem áll összefüggésben azzal, hogy az anya szoptat-e, és az anya kötődéséről, az anya gyermeke iránt érzett érzelmeinek erősségéről, amire a szoptatás hatással van az anyák beszámolói alapján. A szoptatás abban az értelemben, indirekt módon hathat a kötődés minőségére, hogy pl. egy kutatás szerint a szoptató anyák jobban keresik gyermekük közelségét, az együtt töltött idő pedig növeli az anyai válaszkészséget, azonban a gyermek kötődésének minősége független a táplálás módjától.

Ha nem a szoptatás, hordozás, együttalvás triásza az, ami meghatározza a kötődést, akkor mi?

Valójában minden ember a kötődés alapvető igényével születik, és kötődni fog nem csak az anyához, hanem az apához, a testvéréhez, a nagyszülőkhöz és számos számára fontos személyhez. (A továbbiakban az anyát fogom említeni, mert általában ő az elsődleges gondozó.) Bowlby a fogalom megalkotója szerint a kötődési viselkedés veleszületett, a táplálás ösztönétől független humán-specifikus viselkedési mintázat, melynek célja, hogy veszély esetén fokozza a gyermek közelségét az anyához, és megnyugtató viselkedését kiváltsa. 

A gyermeknek egyszemélyes, folyamatos, érzelmileg kielégítő és biztonságot nyújtó gondoskodásra van szüksége, mely az anya és a gyermek számára is örömet és kielégülést jelent. Az anyának a biztonságos bázist és biztonságos menedéket kell jelentenie gyermeke számára, ő a központ, ahová betegség, nyugtalanság, veszély esetén vissza lehet térni, és ahonnan el lehet indulni a világ felfedezésére abban a biztos tudatban, hogy bármikor van visszaút.

A kötődés minőségének (biztos vagy bizonytalan) alakulása szempontjából a hangsúly tehát a biztonságon, a bizalmon van. Ainsworth azzal egészítette ki Bowlby kötődés fogalmát, hogy a csecsemő azért keresi az anyja közelségét, mert az érzelmi biztonságot ad számára, míg hiánya szorongást és nyugtalanságot vált ki.

Az anyai szenzitivitás

Az anyai oldalt vizsgálva, vagyis azt, hogyan viselkednek az anyák a gyermekeikkel és ez milyen összefüggésben állhat a gyermek kötődésének minőségével a kutatók azt találták, hogy a biztonságosan kötődő gyermekek anyái otthon több interakcióban is kiemelkedően szenzitívek voltak, jól olvasták csecsemőik jelzéseit és megfelelően reagáltak rá, különösen a sírásra és a testkontaktus iránt igényre. A gyermekben ezáltal az a belső munkamodell alakult ki, hogy a kötődési személy elérhető, reagál rá, biztonságot nyújt számára és támogatja. 

A szorongó elkerülő és a szorongó ambivalens kötődésű gyermekek anyái kevésbé szenzitíven reagáltak a gyermekük kommunikációjára, sírására sokszor késve vagy egyáltalán nem válaszoltak, és kevésbé voltak gyengédek a testi kontaktus során. 

A szorongó-elkerülő gyermekek anyái esetében azt figyelték meg, hogy gyermekük többfajta megnyilvánulását utasították el, kedvességük gyakran haraggal vagy ingerlékenységgel keveredett. Az anya és gyermeke közti testi kontaktust sokszor színezte durvaság, erélyesség vagy a gyermek számára kényelmetlen testhelyzet fenntartása. Ezeknél a gyermekeknél a belső munkamodell az lett, hogy a megnyugtatás iránti igényének kifejezése nem vált ki reakciót, azaz annak nincs hatása a környezetre.

A szorongó-ambivalens gyermekek anyái ugyan nem utasították el a testi kontaktust, sőt úgy tűnt, hogy ez számukra örömet jelent, de nem reagáltak következetesen a csecsemő jelzéseire, reakcióik nem voltak a csecsemő igényeinek megfelelőek. Az anya gyakran a saját kontaktusigényének megfelelően reagált olyankor is, amikor a gyermeknek erre nem volt szüksége, így a belső munkamodell az lett, hogy az anyai válaszkészség kiszámíthatatlan, és a gyermek saját igényei kielégíthetetlenek.

Bowlby azt feltételezte, hogy ez a belső munkamodell, vagyis a kötődési kapcsolat reprezentációja a kisgyermekkort követően viszonylag stabil és egész életen át fennmarad, a jelenlegi nézőpont szerint azonban a kötődés változhat az egyes életkori szakaszokban, melynek külső és belső okai is lehetnek.

Az anyai szenzitivitás tehát az a kulcsképesség, mely összefüggésben van a kötődés minőségével. A fogalom az anya érzékeny odafigyelését jelenti a gyermek jelzéseire, e jelzések helyes értelmezését és jelzésekre időben és intenzitásban megfelelő anyai reagálást takarja.

A megfelelően szenzitíven reagáló anya képes arra, hogy a dolgokat a csecsemő szemszögéből lássa, képes empatizálni a gyermek érzéseivel és vágyaival és képes arra, hogy a gyermek jelzéseit és kommunikációját olvassa, még a legfinomabb jelzések értelmét is értse…  (Ainsworth, 1969)

Az anyai szenzitivitást számos tényező befolyásolja, úgy, mint a gyermek biológiai adottságai, temperamentuma, a szülők saját élettörténete, a szülőséggel kapcsolatos sémáik, a gyermekneveléssel kapcsolatos hiedelmeik, a házastárssal való kapcsolat, a munkával való elégedettség, a szűkebb közösség elvárásai és a társas támogatottság. 

Félelmetesen hangozhat, hogy milyen sok minden hatással lehet a szenzitivitásra, azonban Winnicott óta tudjuk, hogy nem tökéletes, hanem elég jó anyának kell lennünk, és ugyancsak Winnicott szerint az, hogy a baba az anyjában fejlődik, különösen alkalmassá teszi őt csecsemője óvására és az igazodásra a baba valóságos szükségleteihez. Az anya képességei az érzelmi beállítódáson alapulnak, ami a várandósság előrehaladtával fokozatosan fejlődik. Érdemes már a várandósság időszakában ismerkedni a gyermekünkkel, mert megismervén őt érzékenyebbé válhatunk a jelzéseire a szülést követően. 

A kötődés bizalom. Forduljunk érzékenyen, empatikusan a gyermekünk felé, nyugtassuk meg, ha sír, etessük meg, ha éhes, szeressük és szeretgessük, foglalkozunk vele, legyünk biztos pont az életében, számíthasson ránk, és bízzunk benne akkor is, ha a saját útját járja. Szoptatás, hordozás és együttalvás kérdésében pedig legyünk rugalmasak, önazonosak, és ne legyen lelkiismeret furdalásunk, ha valami nem megy, vagy nem szeretnénk.