Előzd meg a betegségeket: 5 gyógytea, amit a kicsik is bátran ihatnak!
Lassan hűl már a levegő, egyre több időt töltünk a lakásban, az oviban, az iskolában, így nem kérdés, hogy ilyenkor a gyerekek is gyakrabban betegszenek meg. A megfelelő vitaminpótlás mellett gyógyteákkal is erősítheted a kicsik immunrendszerét!
Ha lerobbansz, amint lehet, gyógyteát főzöl magadnak, mert tudod, hogy az bizony életmentő? Így is kell csinálni, de ne feledd, a gyerekek számára is nagyszerű megoldás a teázás. Sőt, a kamilla és a borsmentatea már a szoptatás alatt is adható, pláne, ha a pici hasfájós. Persze ilyenkor az adagok egészen mások: még anyatejes babáknak érdemes 2 szoptatás között kínálni a teát, de legfeljebb 1 evőkanálnyit, hogy ne attól lakjon jól a pici.
Arra azért figyelj, hogy nem minden tea jó a kisgyerekeknek, a következőket viszont bátran adhatod nekik immunerősítés, betegségmegelőzés céljából, és persze akkor is, ha gyorsítani szeretnéd a gyógyulást!
Macskamenta
Javítja az emésztést, erősíti az immunrendszert, és nyugtatja az idegrendszert is. A macskamenta tea nem csak a megfázás ellen nagyszerű, de a fejfájással küzdő vagy az álmatlanságban szenvedő kiskorúaknál is simán bevethető. Keserű íze miatt érdemes egy kis mézzel feldobni!
Borsmenta
Hasfájás, puffadás, székrekedés, hasi görcsök esetén nagyon hasznos a borsmenta tea, ez ugyanis a beleket arra stimulálja, hogy mielőbb szabaduljon meg a salakanyagoktól. Persze ha a székrekedés hosszú távon fennáll, akkor a tünetek kezelése helyett érdemes mielőbb megkeresni a probléma gyökerét. A borsmenta tea fogyasztását túlzásba sem szabad vinni: napi 2 csésze bőven elég belőle, mert a túl sok refluxot is okozhat.
Kamilla
A belőle készült tea is nagyon jótékonyan hat az emésztésre, ha evés előtt adod, abban is segít, hogy már akkor beindítsa az emésztési folyamatokat. Ha a gyerek gyomra kikészült, mert netán túl sok édességet evett, a kamillatea arra is nagyszerű gyógyír. Ezek mellett remek nyugtató, gyulladáscsökkentő feszültségoldó hatása is van a kamillának, így fogzáskor is sokat segít!
Édeskömény
Egy újabb csodás tea a gyomorpanaszokra: segíti az emésztést, és görcsök esetén is nagyon hasznos. Édes íze miatt a gyerekek is szívesen fogyasztják. Enyhíti a hányingert is, hányás után is nagyon jót tesz – persze ilyenkor érdemes apró kortyokban meginni.
Hibiszkusz
Csodaszép virág, de teaként is nagyszerű, pláne az immunrendszer szempontjából! Megfázáskor életmentő lehet, hiszen ilyenkor különösen sok folyadékra van szükség. Magas a C-vitamin és az antioxidáns tartalma. Enyhe hashajtó hatása van, így ne ijedj meg, ha fogyasztása után ezt tapasztalod a gyerekeknél.
Fontos tudni
A fenti teák alapvetően jó hatással vannak az immunrendszerre, ám minden szervezet más és más, és ritkán, de előfordulhatnak kellemetlen reakciók. Ha új dolgot próbálsz ki a gyerek étkezésében, bevezeted a teákat, mindig figyeld a reakciót, és azt, hogy nincs -e kiütés, fejfájás… Ebben az esetben érdemes másik teát választani, és abból is a napi 2, esetleg 3 csészényit nem túllépni. Ezt viszont tényleg érdemes, a teázás ugyanis nagyon hasznos, pláne a hidegebb hónapokban!
Barbara, 2019. szeptember 27.