Az alvás tréning megtanítja a babákat, hogy csendben legyenek egész éjszaka avagy a gyermekkel való alvás egészségtelen?

Harminc hetes terhes voltam, tisztán emlékszem arra az időszakra, és mint a legtöbb újdonsült anya, én is lelkesen fészkelődtem; felmértem a számtalan babaholmi előnyeit és hátrányait, mérlegeltem, szántam-vetettem, és listát írtam arról, mire van szükségem, azaz szükségünk pontosan.

Szakértői szemmel

Az összes összegyűjtött tárgy közül a fiunk kiságyát éreztem a legközelebbinek magamhoz. Emlékszem, hogy órák hosszat szenteltem a babamatracok összetevőinek elemzésére, már-már szinte mániákusan, mégsem éreztem rossznak, mivel olyan kiságyat szerettem volna, ami a legközelebb állt a tökéleteshez. A sok kutatómunka, a témának való utána járás azt eredményezte egyrészt, hogy konkrét ikea szakértő lettem, ami a kiságyak alapanyagait, felépítését, praktikumát jelenti, másrészt pedig a lehető legjobb döntést tudtam hozni. Olyan kiságyra tettem szert, amelynek elkészültekor erdőminősített fát és organikus, nem mérgező festéket használtak, amely azt ígérte, hogy biztonságban tartja a babámat és csökkenti a SIDS kockázatát. Számomra ez volt a legfontosabb.

Egészen biztos?

Egy tökéletes buborékvilágban éltem egészen addig a pillanatig, amíg a szülésznőnk bele nem gázolt ebbe az álomvilágba és megnyitott egy ajtót egy másvilági lehetőség felé. Nem is tudtam, hogy az ágyunk megosztása a fiunkkal egyáltalán egy lehetőség. Hogyan lehetne működőképes? Nem fog kigurulni, leesni? Nem fogunk mi ráfeküdni akaratlanul? Biztonságos lenne egyáltalán? 

Akkor már kétség sem fért hozzá…

Kíváncsiságom kiült az arcomra, a szülésznő jót derült a reakciómon, de minden kérdésemre készségesen válaszolt, ezzel egyidejűleg pedig elmerültem a kötődő szülői magatartás világában. Valahol itt kezdődik el, igaz? Minél mélyebbre hatoltam, annál izgatottabb lettem az anyasággal kapcsolatban. Bár a módszerek a mi kultúránkban szokatlanok voltak, nekem mégis megfelelőnek tűntek - éreztem, hogy pozitív paradigmaváltás történik

A döntés az enyém volt

Azóta olyan nevek váltak legendássá nálunk, mint James McKenna és Helen Ball professzor. A csecsemők alvásával kapcsolatos megközelítésüknek van értelme, és szigorú tudományos, evolúciótörténeti és antropológiai bizonyítékok támasztják alá. A legfontosabb, hogy megerősítik a kedves, empatikus és együttérző megközelítést az éjszakai szülői neveléshez. Ezt remeknek találtam.

Félrevezettek

Amikor az éjszakai szülői tevékenységről van szó, úgy tűnik, mintha azt várnák tőlünk, hogy megkeményítsük a szívünket és elveszítsük az empátiakészségünket. A mai szülőket a kortársak arra kényszerítik, hogy tagadják meg a babájuk igényeit. Amikor a babák nem alkalmazkodnak, ahelyett, hogy meghallgatnánk és reagálnánk a kommunikációjukra, arra bátorítanak minket, hogy állítsunk be időzítőket, viseljünk füldugót, és találjunk ki jóindulatú elnevezéseket, mint például a kontrollált sírás vagy a távoli megnyugtatás, hogy jobban érezzük magunkat az alvásnevelési taktikák miatt, amelyeket nekünk mondanak.

Nem kell mindenhol ott lennünk

Végső soron a társadalom meggyőzi a szülőket arról, hogy cselekedeteikkel azt a nemes célt szolgálják, hogy megtanítsák a csecsemőket aludni. Azzal ijesztgetnek bennünket, hogy ha a babánk nem alszik át az éjszakát, akkor valamit rosszul csinálunk.  Akkor bennünk van a hiba és ez frusztrációt generál. Fenséges. Az igazság valóban az, hogy a babákat nem kell megtanítani arra, hogyan kell aludni, ahogyan arra sem kell megtanítani őket, hogyan kell lélegezni, járni vagy beszélni. Ez automatikus.

„Mi van akkor, ha…?” – helyzet volt

A kulturális kondicionálásnak köszönhetően belegabalyodtunk egy olyan zavaros hálóba, amely azt mutatja, hogy milyen a normális csecsemőalvás. Fel kell ismernünk, hogy néha a "tudományt" manipulálni lehet, akármennyire is szeretnénk egyes tényekkel takarózva mentesülni a felelősségvállalás alól. Azt mondják nekünk, hogy a tanulmányok szerint az alvástréning segít a csecsemőknek megtanulni, hogyan "nyugtassák meg magukat", hogyan altassák vissza magukat és hogyan "aludják át az éjszakát". De mi van akkor, ha a tudomány egyáltalán nem ezt mutatja? Ha ez is csak egy olyan anekdota, ami a szülőket kerülgeti és tévhitbe hajtja őket?

Kizárt dolog…vagy mégsem?

Vannak kutatások, amelyek azt pedzegetik, hogy a csecsemők képesek átaludni az éjszakát, egy olyan anyának ez mind hihetetlennek tűnik, akinek a gyermeke legalább négyszer-ötször felkel egy éjszaka, nem igaz? Egy amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia folyóiratában, a Pediatrics-ben megjelent egy cikk, amelyben egy tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy "a 4 és 9 hónapos korban a szoba megosztása mind rövid, mind hosszú távon kevesebb éjszakai alvással, csökkent alváskonszolidációval, valamint a korábban alvással összefüggő halálesetekkel összefüggésbe hozott nem biztonságos alvási gyakorlatokkal jár".  

Nem élhetünk félelemben!

Továbbá a szerzők azt javasolják, hogy "az AAP-nak újra kellene gondolnia és felül kellene vizsgálnia az ajánlást, amíg nincs bizonyíték arra, hogy a szoba megosztása 1 éves korig támogatható", mert "az AAP ajánlása, hogy a szülők 1 éves korig osszák meg a szobát csecsemőjükkel, nincs alátámasztva adatokkal, nincs összhangban a SIDS epidemiológiájával, nincs összhangban az első év második felében a szocioemocionális fejlődéssel kapcsolatos ismereteinkkel, és nem szándékolt következményekkel járhat a csecsemők és a családok számára".  A publikálás idején a mainstream média ezt a tanulmányt arra használta fel, hogy félelemkeltő cikkeket és címlapokat készítsen, amelyek azt sugallották, hogy a szoba megosztása veszélyes a gyermekre nézve, mivel csökkenti a csecsemők alvás idejét és negatívan befolyásolja az agy fejlődését. Ez a tény nem helyénvaló és megalapozott, ugyanis számtalan ellenpélda igazolja az ellenkezőjét, beleértve a saját magam precedensét is, mert mióta a mellalvást alkalmazom gyermekemen, az életünk kiegyensúlyozottabb és ezt a fiamon is érzem.