A háromévesem még nem szobatiszta, na és?!
Minden életkornak megvan a maga sajátossága: szakkönyvek ezrei szólnak arról, hogy a gyermekünknek x hetes, hónapos, éves korában milyen készségeket kell(ene) elsajátítania. Mivel nem vagyunk robotok, és nem gombnyomásra működünk, nem lehet azonos fejlődési ütemről sem beszélni minden kisgyereknél.
Két-három éves kor körül nagyon ajánlott elkezdeni leszoktatni gyerkőcünket a pelenkáról, ám minden ilyen korú gyerek szülei tudják, hogy mennyire bonyolult feladat ez – a legtöbb esetben persze nem is megy zökkenőmentesen. A szobatisztaság hátterében sok minden áll: a gyermeknek fel kell ismernie a vizelési/székelési ingert, ha azt beazonosította, meg kell tanulnia visszatartani a mosdóig, ugyanakkor a szülőkről való leválásról, az autonómia kialakulásál is szól ez a dolog.
Néha az az érzésem, hogy az egyik legnépszerűbb közösségi témává vált a gyermeknevelés: szülők, gyermektelenek, fiatalok, idősek, közeli ismerősök, rokonok, idegenek… mindenki feljogosítva érzi magát, hogy beleszóljon a másik dolgába, abba, hogy hogyan bánok a gyerekemmel.
Van egy hírem ezeknek az embereknek: nincs szükségem a kéretlen tanácsokra, össze is szedtem, mit gondolok a bilire/WC-re szoktatásról – úgy hiszem, a következő sorok nem csak az én véleményemet tükrözik, hanem sok-sok anyukáét és apukáét:
- Egyáltalán nem segít, ha minden áldott alkalommal, amikor összefutunk az utcán, vagy vendégségben, vagy nálunk és épp pelust kell cserélnem, azzal nyaggatsz, hogy „na és sikerült már szobatisztaságra nevelni Marcit? (Látom, nem.)”. Nem kellenek a gúnyos megjegyzések, a grimaszok, a lesajnáló hangnem, hiszen nem tízéves a fiam, hanem csupán három, és valószínű még nem jött el az ideje annak, hogy önállóan felismerje, mikor kell kis/nagy dolgát végeznie. Tisztában vagyok vele, mennyire fontos fejlődési lépcsőfok a szobatisztaság egy kicsi életében, és hidd el, rajta vagyunk az ügyön!
- Igazság szerint elolvastam egy csomó cikket, kértem tanácsot tapasztalt anyukáktól, szakemberektől is a szobatisztaságra való nevelésről, de valahogy egyik itiner sem akar beválni, hiába kérdezgetem Marcit napjában hússzor, hogy nem kell-e pisilnie, a válasz mindig egy fejcsóválás, aztán röviddel ezután „bekövetkezik a baj”. Hidd el, már minden praktikát kitaláltam, mire eljutottam oda, hogy „elengedem ezt a témát”, majd lesz, ami lesz. Néha azt kívánom, bár kevesebbet tudnék ez ügyben.
- Őszintén; ha választanod kellene, hogy az éjszaka közepén felébresszen a gyerek, vagy inkább ráadsz egy pelust és örülsz neki, ha a hosszú évek kialvatlanságát kezded bepótolni – mit választanál?! Lehet-e miatt bármelyik szülőt hibáztatni?! Amikor anyává váltam, meg kellet tanulnom lemondani a tökéletességről, ugyanakkor pedig megtalálni mindig az egyszerűbb utat, a kiskapukat.. Nos, a pelus is egy ilyen. Gyakorlatilag fél kézzel, becsukott szemmel megy már a csere, így sajnos vannak olyan szituációk, amikor nincs idő Marcival kísérletezni és bizony felkerül rá az a bizonyos pelenka. Tudom, így persze sokkal nehezebb és lassabb a szobatisztaságra, önállóságra nevelés.
- Nem állok készen a bilire szoktatásra. Ahogy fentebb is írtam, ez a folyamat nem csak a kicsin múlik, sőt, legalább annyira kell hozzá a szülő is, mint a gyerek. Szóval nem csak az fordulhat elő, hogy ő nem áll rá készen, hanem az is, hogy az anyukája/apukája jelenleg nem tudja úgy alakítani az életét, hogy egész nap kérdezgesse a szeme fényét, hogy éppen pisilnie kell-e. Ha pedig erre nincs lehetősége, ugye mindnyájan tudjuk, hogy egy „kis baleset” mennyi plusz munkával jár…
Nekem hál’ Istennek már sikerült ezeket letisztáznom magamban, de persze néha én is kétségbe esek, Marci fejlődését illetően. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy lesz még vagy 99 éve a WC-t használni, illetve, hogy a nevelés eddigi összes akadályát sikerült megugrani (miért épp ezt ne tudnánk?).
Panna, 2018. december 30.
Babanet hozzászólások(1 hozzászólás)