A csoda elmaradt, avagy a hiszti elkerülhetetlen?

Hiába tervezel előre, bármi megtörténhet.

Egy kérdéssel indítanám a beszélgetésünk, előfordult-e már veled az, hogy gondosan kidolgozott terveidet tönkretette gyermeked „derült égből villámcsapás” -szerűen feltört nyafogása? Képzelj el egy szituációt: Izgatottan várod, hogy a kisgyermekeddel töltsd a délelőttöt - talán az állatkertbe vagy a kedvenc játszóterére tartotok, de egy bizonyos ponton valami balul sül el. tegyük fel, dugóba kerülsz, elfelejtettél uzsonnát csomagolni, vagy talán rossz irányba fúj a szél. Hirtelen gyermeked vidám énje eloszlik és helyébe egy nyafogósabb, nyűgösebb változat lép fel. Nyugodt lehetsz, mindannyian voltunk már így és ez a jelenség nem csak titeket érint. Bónusz infó, amikor egy kisgyerek ilyen szeszélyes állapotba kerül, látszólag nem lehet vele szót érteni. Látszólag, de azért tegyünk egy próbát.

Szólj, ha készen állsz

Bármennyire is frusztráló egy ilyen szituáció, fontos megjegyezni, hogy ezeknek a piciny lelkeknek a nyafogása fejlődési szempontból megfelelő és helyénvaló - akár hiszed, akár nem, van néhány taktika és stratégiai lépés, ami segíthet orvosolni a kialakult helyzetet. A kérdés továbbra is az, hogy készen állsz-e arra, hogy megfékezd az énekes-hangos nyöszörgést és nyögést? Ha igen, tarts velem, olvass tovább, mert lehet megoldás.
 

Olyanok, mint Edison, keresik a megoldást

Amikor egy problémát szeretnék megoldani, minden esetben az ok-okozati kapcsolatot kell megfejteni. Egyszerűen fogalmazva, a kisgyermekek azért nyafognak, mert azt akarják, hogy meghallgassuk őket. Ebben a korban és ebben a szakaszban még csak most találják ki, hogyan kommunikáljanak, és hogyan érjék el, hogy az igényeiket kielégítsék. Tapasztalási időszakban vannak és az a feladatunk, hogy segítsük őket ebben. "Mivel még csak most kezdik megismerni az érzéseiket és az érzelmeiket, még nincs meg a nyelvük vagy a képességük arra, hogy kifejezzék, mi zajlik a testükben" - mondja Jill DiPietro, LCSW, a New York-i Small Brooklyn Psychology szociális munkása.

Nem kell, hogy csak ez legyen a módja

Amikor ezek az érzések túl soknak bizonyulnak számunkra, gyakran nem tetszésüket egy elégedetlen hangvételben közlik felénk – azaz nyafognak teljes gőzzel. "A gyerekek túlterheltek lehetnek a saját élményeiktől, és nem tudják, mit tegyenek" - mondja Martha Edwards, PhD, a New York-i Ackerman Családügyi Intézet Fejlődő Gyermek és Család Központjának igazgatója. "Kellemetlenségük nyafogás formájában nyilvánulhat meg, mert ez a belső állapotukat közvetíti".

Abból főznek, ami van…

Persze van egy másik, kissé irritálóbb magyarázat is a gyerkőceink nyafogására: Lehet, hogy a múltban sikeres stratégiának bizonyult számukra ez a fajta viselkedés. "Lehet, hogy akarnak valamit, és azért nyafognak, mert ez valóban működik, hogy megkapják, amit akarnak. A nyafogás hangja olyan, mint szög a krétatáblán, és ez valószínűleg növeli a gyerekek szüleikre gyakorolt hatását" - teszi hozzá Edwards. Alapvetően a múltban engedtünk, és az okos kis cukorfalatjaink ezt tudomásul vették és miért ne kaphatnánk az alkalmon, ha úgy érzik nyitott a lehetőség?  Ennek érdekében fontos, hogy véletlenül se alakítsuk ki azt, amit DiPietro "nem hasznos kommunikációs mintának" nevez.

Ez volt a rossz hír, na és mi a jó?

Ha ez volt a kevésbé jó hír, akkor jöhet az abszolút jó hír? Úgy néz ki, igen, ugyanis segíthet az egészséges reakciók és megküzdési mechanizmusok kialakításában, hogy a nyafogás ne váljon normává vagy egyfajta kézenfekvő narratívává. "A kisgyermekek esetében remek lehetőségünk van arra, hogy már korán megtanítsuk az érzelemszabályozási készségeket és megerősítsük a pozitív viselkedést, mielőtt még keresnék a figyelmet" - mondja. Ezek a taktikák nemcsak abban segítenek, hogy a kisgyermek nyafogását kezelni tudjuk, amikor az felbukkan, akár egy a sarokban leselkedő mumus, hanem remélhetőleg azt is megakadályozzák, hogy egyáltalán megtörténjen.

Legyél nyugodt helyette is!

Ennyi olvasat után már türelmetlenül várhatod, mi is az a módszer, amivel ez a helyzet elmulasztható vagy akár megelőzhető, hisz a tudatos hozzáállás kulcsfontosságú. Sajnos az az egy biztos, hogy az alkalmi kisgyermekes nyafogás elkerülhetetlen. Ez a dolog velejárója és teljesen normális. A kulcs az, hogy megőrizzük a hidegvérünket, ami sok esetben bizonyulhat nehéznek, hisz számtalan irányból kapunk impulzust, ingert, amit kezelnünk kell. Első számú lépés, ne hagyjuk, hogy azt higgyék, a nyafogás elfogadható eszköz arra, hogy elérjék az akaratukat. Nem, nem. Akármennyire is kacsingatunk afelé, hogy könnyű és gyors megoldással aknázzuk ki ezeket a lehetőségeket – ne tegyük. Na és akkor a várva várt tippe

Majdnem, mint a gonoszok – plusz egy

Nyolc tipp, ami akár csodával határos eredményt érhet el, első kézből javaslom, hogy tervezze különleges, négyszemközti játékidőt, amikor csak a gyermeked és te vagytok, ő is érzi, hogy ő áll a fókuszban, nem zavar be értesítő, egyéb zavaró tényező. Fontosnak érezheti magát. Következő taktikai lépés, hogy rendszeresen értékeljük a cselekedeteit és dicsérjük a pozitívumokat. Ha úgy érzékeli, hogy értékelve van, azt nyilvánvalóan pozitív élményként könyveli el és megkapja azt a fajta ingert, ami helyrebillenti benne az egyensúlyt, így a lavinaként érkező hiszti is elkerülhetővé váli

Együtt és egymástól tanultok

Harmadik a sorban a „nyugodj meg attól megnyugszol” alternatív kicsit más csomagolásban, ugyanis a nyugtatás csak akkor lesz valóban hatásos, ha mi szülők mindezt nyugodtan tesszük. Tudom, ez egy feszültebb helyzetben koránt sem egyszerű, de törekednünk kell rá. Egy gyermek mellett folyamatos tanulás a hétköznapok vakvágánya, így ez a lépés abszolút egy kiváló önfejlesztői gyakorlat is lehet. További opció az érzelmek érvényesítése, azaz nem lekezeljük, lekicsinyeljük gyermekünk érzéseit, hanem valódi számításba vesszük. Ezzel azt az érzetet keltjük benne, hogy neki is van döntésjoga, akarata és nem nézünk keresztül rajta. Ez számára a biztonság érzetét fogja kelteni és csökkentheti a késztetését arra, hogy hiszti rohamokban adja a tudtunkra – nem nem és nem!

Lekicsinylés így?

Az utolsó négy tipp zónájába léptünk, ahol az alulreagálás is lehet pozitív és ahol a kontroll átadása nem egy kierőszakolás, hanem egy tudatos lépés eredménye. Az alulreagálást méltóságteljes lekicsinyítésként kell érteni, ahol ez jelenti a kulcslépést a helyzet eloszlatásához, miközben egyidejűleg kipróbálhatsz néhányat a fenti javaslatok közül is. Emellett a kontroll átadásával egyidejűleg a döntés jogát is a kezébe adod, és ahogy azt korábban is taglaltam, így a „semmibe vevő” érzés elkerüli.

Szinte „indigóval másolható”

Végül, de nem utolsó sorban az alapvető szükségletek figyelembevétele lehet az aduász egy krízis helyzet esetén. Nyilvánvalóan szülőként mindig a legjobbra és legtöbbre törekszünk gyermekeink felé, de akarva-akaratlanul el tudunk siklani egyes pontok felett. Itt a hangsúly azon van, hogy időben érzékeljük és tegyünk is ellene. Az utolsó és talán az egyik legfontosabb, hogy tudatosítanunk kell magunkban, a gyermekünk rólunk másolja a viselkedési formákat és az egyes helyzetek érzelmi lereagálását. Ha azt látják, hogy a feszült helyzetekben is képesek vagyunk nyugodtak maradni, hogy képesek vagyunk megőrizni a hidegvérünket és nem nyomban csapkolódni, törni-zúzni, akkor ez a fajta mentalitás rájuk is átruházódik, amolyan „ami ragad az tapad” módon.

Azonban a csoda elmaradt

A fent említett tippek nagy részét már kipróbáltam, és igaz, beleestem abba a hibába, hogy csodát vártam, azaz, hogy a hisztik elmúlnak és ez a probléma már nem tud nyomasztani, akár egy szupermarket kellős közepén… De sajnos nem, mert hiába az össze proaktív stratégia is, a nyafogás időről időre előfordul. Igaz, hogy az élet egy kisgyerekkel olyan lehet, mint egy érzelmi hullámvasút, ezért sem szabad felednünk, hogy kegyelmet és együttérzést nekünk is meg kell adnunk mind magunknak, mind a kicsiknek.