A BCG VÉDŐOLTÁS SZEREPE A COVID-19 ELLENI KÜZDELEMBEN
Kisebb mértékű az új koronavírus okozta halálozás azokban az országokban, ahol a tuberkulózis megelőzésére kifejlesztett újszülöttkori BCG védőoltást a 20. század első felétől egészen napjainkig kötelező jelleggel alkalmazzák – ismertet egy nemrég napvilágot látott epidemiológiai vizsgálatot dr. Ruppert Mihály PhD-hallgató. Eszerint, ha a megfigyelés helytálló, Magyarország – ahol 1954 óta alkalmazzák az oltást – a kedvezőbb helyzetű országok közé sorolható. Az epidemiológiai megfigyelés bizonyítására a következő napokban, hetekben a világ számos pontján indulnak klinikai vizsgálatok.
A COVID-19 által okozott járvány hetek alatt pandémiává vált. Bár a fertőzés valóban minden földrészen jelen van, bizonyos országok között jelentős különbségek figyelhetők meg a vírus által okozott megbetegedési és halálozási mutatókban. Újabb kutatási eredmények felvetették, hogy e jelenség hátterében – a kulturális normákban és az egészségügyi ellátás minőségében tapasztalható különbségek mellett – a védőoltások alkalmazásának eltérő gyakorlata is szerepet játszhat.
Egy nemrég napvilágot látott epidemiológiai vizsgálat szerint ugyanis a Mycobacterium tuberculosis által okozott gümőkór, vagyis tuberkulózis (TBC) megelőzésére kifejlesztett védőoltás (Bacille Calmette-Guérin, BCG) alkalmazása fordított összefüggést mutat a COVID-19 fertőzöttséggel, illetve a betegség lefolyásával. Figyelemfelkeltő adat, hogy azokban az országokban, ahol a 20. század első felétől kezdődően (ide sorolható Brazília, ahol 1920-as évektől, illetve Japán, ahol 1937-től végeznek rutinszerű oltást) egészen napjainkig az újszülöttkori BCG oltást kötelező jelleggel alkalmazzák, a COVID-19 fertőzés az átlagnál kisebb mértékben vezet a betegek halálához. Ezzel szemben azokban az országokban, ahol a BCG oltási programokat felfüggesztették (pl. Spanyolország, Franciaország) vagy a kötelező jellegű oltási gyakorlat sosem került bevezetésre (pl. Olaszország) a vírusfertőzés meglehetősen nagy arányban követeli a betegek életét. Tekintve, hogy a COVID-19 elsősorban az idősebb korosztály számára jelent fenyegetést, azokban az országokban, ahol a BCG vakcinát viszonylag későn vezették be (pl. Iránban, ahol erre 1984-ben került sor) a védőoltásból származó előnyök szintén kevésbé érvényesülnek. Reményre adhat okot, hogy hazánkban az újszülöttkori BCG védőoltást 1954 óta kötelező jelleggel alkalmazzák. Így, amennyiben a megfigyelés helytálló, Magyarország a kedvezőbb helyzetű országok közé sorolható.
A pontos molekuláris mechanizmus, melyen keresztül a BCG vakcináció a TBC mellett a COVID-19 és egyéb felső légúti vírusfertőzésekkel szemben is védelmet biztosít, jelenleg kevésbé ismert. Bizonyos állatkísérletes adatok a BCG oltás pleiotróp protektív hatását azzal hozzák összefüggésbe, hogy a vakcina olyan gyulladásos mediátorok képződését segíti elő, melyek a nem specifikus vírusellenes immunitás hatékonyságát fokozzák. Ennek igazolására további alapkutatások szükségesek.
Szintén korlátozottak az ismereteink arra vonatkozóan, hogy a BCG beadása után mikortól számíthatunk a COVID-19 ellenes védelem kialakulására. Részben ennek a kérdésnek a megválaszolására, részben magának az epidemiológiai megfigyelésnek a bizonyítására a következő napokban, hetekben a világ számos pontján indulnak klinikai vizsgálatok. Ezek közül külön említésre méltó az ausztráliai BRACE vizsgálat, ahol közel négyezer egészségügyi dolgozót terveznek oltásban részesíteni.
Dr. Ruppert Mihály
Forrás: http://semmelweis.hu/ Correlation between universal BCG vaccination policy and reduced morbidity and
mortality for COVID-19: an epidemiological study. Aaron Miller, Mac Josh Reandelar, Kimberly Fasciglione, Violeta Roumenova, Yan Li, and Gonzalo H. Otazu
doi:https://doi.org/10.1101/2020.03.24.20042937.