Papinapló 9. – Poplacsek bácsi felgyújtotta a hegyet

Amíg Viru a dokinál volt, a hazaérkezésemig az anyukája, aztán pedig én őriztem Mimót. Ebben benne volt az etetés és a fürdetés is, minden velejárójával. Ezeket most egyedül kellett megoldanom. Imádok a fiammal lenni, mert tök jó arc, de már nagyon vártam, hogy megérkezzen a feleségem. Most pillantottam csak bele igazán, mit csinál egész nap Virág. Minden pasinak tudnia kellene ezt, mert elképesztően nehéz munka anyának lenni. Nem csak azért, mert folyamatosan tenni-venni kell, úgy, hogy közben ne legyen baj, de a gyerek ordít, ha unatkozik ezért szórakoztatni is kell. Vagy kitalálni, mi baja van éppen. Mindezt úgy, hogy egész nap be van zárva, és csak a sétáltatásnál jut ki az utcára. Szóval tisztelet a nőknek, és nem csak egy szál virággal nőnapon vagy anyák napján.

Egyre többet beszélgetünk Mimóval. Nem gügyörészve, mert arra úgysem reagál. Virág énekel neki sokat, én meg inkább a kedvenc idézeteimet mondom el. Nem mintha értené őket, de egyre több jut így eszembe. Nekem agytorna, neki meg majd egyszer talán hasznos tudás lesz.

Próbálom összeszedni az álbölcsességeket is, amiket a szüleim mondtak gyerekkoromban. Például Papa szerint a járdán a puklik úgy keletkeznek, hogy törpék üldögélnek a földön, akiket nem látnak a munkások. Véletlenül aszfaltozzák le őket, mert nem figyelnek. Logikus magyarázat, és megtanulja általa az ember, hogy mindig figyelni kell a lábad elé, meg a kisebbekre. A másik ilyen a hétvégén jutott eszembe, mert jól látszik tőlünk a távolban, a Duna másik oldalán a Vöröskő nevű hegy. Papa a lábánál lakott régen, mindig láttuk, ha valaki avart égetett a kertjében. Ilyenkor Papa azt mondta, hogy Poplacsek bácsi megint felgyújtotta a hegyet. Kisgyerekként ez nagyon misztikus volt, mert ugye a hülye Poplacsek bácsi minden hétvégén gyújtogatott. Mire felnőttem, megtanultam, hogy nem szabad csak úgy mindenfélét elégetni az udvaron, és figyelni kell, nehogy szétterjedjen a tűz. Majd Mimó is megtanulja, mert miért ne lehetne neki is egy Poplacsek bácsija.

Volt nagy öröm is a héten: az új hinta. Elég meglepő, de ha leng, akkor Mimó csöndben marad, aztán percekkel később elalszik. Egyelőre még fekvő, de átállítható ülőhintává is, amiből ki lehet dugni a lábakat. Ha lenne a méretemben, csak abban henteregnék. De persze ahhoz még legalább kilenc lukat kellene a plafonba fúrni, hogy elbírjon.

A másik nagy újdonságot akkor próbáltuk ki, amikor jöttek vendégek gyereknézőbe. Persze Mimó pont a közepén éhezett meg nagyon, így kipróbálhattuk a leplet, amit Virág anyukája varrt az ilyen esetekre. Ez eltakarja az éppen étkező gyereket, úgy, hogy nem kell otthagyni a társaságot. Valójában egy vékony szoptató poncsóról van szó, amit elneveztem szoponcsónak. Nehogy már ne legyen neve egy hasznos eszköznek.