#baba#anya

Oli-napló - Végre itt a jó idő, irány a szabadba!

Mozgalmas két hét áll mögöttünk, végre itt a jó idő, így amikor csak tehetjük, elmegyünk kirándulni, vagy csak sétálni egy nagyot.

Ellátogattunk Mr. Mimi két nővéréhez is, örültek nekünk nagyon, jól körbepuszilgatták a kis unokahugit és nekünk is jó volt kicsit kimozdulni, elhagyni a várost, elfeledkezni a történtekről.

És persze kilátogattunk mi is a Babanet Anyák Napi rendezvényére, végre megismerkedtünk Diával és Szofiékkal is. Egyébként igen, igaz: Micó nem csak a képeken cuki, elképesztően mosolygós, kedves kisfiú, mert akárhogy is néztem, Micó már nem baba, igazi kis szívtipró!

Oli még nem igazán fogott fel bármit is a rendezvényből, és azon kívül, hogy nagyon sok emberrel „megismerkedett” aznap, neki ez csak egy nagy autózás és séta volt. Este egy picit zaklatottabb volt és nehezen aludt el, azért megfigyelhető rajta, hogyha sok inger éri, akkor azért utána nyugtalanabb.

Oli betöltötte a két hónapos kort, így sajnos oltást kellett kapnia. Sok picur volt a rendelőben, mindegyik sírt, kivéve őt, nagyon jól viselte a várakozást és még az üvöltő gyerekek mellett is nagyon jót tudott aludni. A rendelőben egy szó nélkül vidáman tűrte, hogy vizsgálgassa a doki, nézelődött, járt keze-lába közben. Amikor a doktor bácsink megszúrta, akkor egy icipicit sírt, de amint felvettem és megszeretgettem, abba is hagyta és megnyugodott. Egyedül voltam vele éjszaka, tartottam tőle, hogy belázasodik, de egy pici hőemelkedésen és nyűgösségen kívül nem volt semmi. Azért a biztonság kedvéért a lázmérőkkel aludtunk.

A tejemet sajnos nem sikerült visszaszaporítanom, Oli mellett pedig nagyon sok teendő van, ráadásul, ha változik az idő nagyon nyűgös és még több figyelmet igényel. Beszéltem szoptatási tanácsadóval, de igazán hasznos tanácsot nem kaptam sajnos. Azon kívül, hogy tegyem minél többet mellre, és ha kell, kössem magamra egész napra, nem igazán tudtak mást mondani. Ezzel csak az a baj, hogy a gyereket nem tudom egész nap cipelni kendőben, mert a műtét után még vigyáznom kell az emelgetéssel, húzódik a hasam, ráadásul az állóképességem sem az igazi. Egyébként próbálkozom minél többször mellre tenni, de szegény olyan türelmetlen, ha éhes, nem elég, hogy ennyi megpróbáltatáson mentünk keresztül, még sirassam egész nap a gyereket?! Jelenleg annak is örülök egyáltalán, hogy még van tejem, és amit lefejek, kanállal megtudja inni..

Kövezzetek meg, de azt az időt, amit együtt tudunk kettesben vagy hármasban lenni, próbáljuk hasznosan és önfeledten, minél több időt a szabadban, a jó időben, napsütésben tölteni. Ennek köszönhetően kezd egy kicsit több energiám lenni és Oli arcán is napról-napra látszik a kiegyensúlyozottság, a bizalom és a boldogság, elégedettség. És persze hála az égnek egészséges baba és nagyon szépen gyarapszik, erős, masszív, stramm lányka. Elképesztő, hogy már több hete milyen kis határozottan tartja a fejét, egyáltalán nem nyeklik, sőt már el tud fordulni a jobb- és a bal oldalára is.

Viszont ha már a tápszernél tartunk.. Tápszeres-babás anyukák! Ti is észrevettétek, hogyha etetitek a gyerkőcöt, akkor mindenki odamegy, elkezd beszélni és úgy csinál, mintha a pl. baba csak nézelődne az ágyon?! Amíg szoptattam nyugodtan, békésen tudtunk enni, nem zavart senki közben, csendben-halkan mászkáltak körülöttünk, most viszont ez éppen az ellenkezője. Pedig szerintem Olinak is jobb, ha kevés inger éri őt evés közben és hiába van ott az a cumisüveg, attól ez még egy meghitt, bensőséges pillanat kellene, hogy legyen anya és baba vagy maximum apa és baba között…

A fürdetés kezd egy fokkal jobb lenni. Megfogadtam a tanácsotokat és kipróbáltuk a fürdető dézsát, mint kiderült, a védőnéninknek van egy, és nagyon szívesen kölcsönadta, így ki tudjuk úgy próbálni, hogy nem kell egy kisebb vagyont kiadni egy „vödörre”.

Oli még mindig sírdogál fürdés közben, de már nem annyira, mint amikor a kiskádban próbálkoztunk. Amin még változtattunk, hogy nem fürdés után etetjük meg, mert akkor nagyon éhes és még türelmetlenebb, hanem valamennyit kap enni előtte és a nagyobb részét pedig már utána, alvás előtt. Úgy tűnik, hogy ez így kezd beválni, egy alkalom már volt, amikor egyáltalán nem sírt, bár azért a biztonság kedvéért nagyon szorította az ujjamat és kapaszkodott. De most már eltudjuk terelni a figyelmét, „hajlandó” nézelődni, és ha nem is vidáman, de aránylag nyugodtan, sírás nélkül fürdeni.

Mimi

Mimi, 2013. május 14.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(19 hozzászólás) 

2013 05 14. 12:59
Mimi, az első kép fergeteg
→ válasz erre
2013 05 14. 13:00
Kedves Mimi!

Figyelemmel kísértem írásaidat,amennyire csak a kicsi fiam engedte! :) Örülök,hogy jól vagy már,és végre élvezni is tudod az anyaságot.Nem lehetett egyszerű amin keresztül mentél.Sajnos részben át is tudtam érezni,mert én is császáros voltam,és utána sok minden nem úgy alakult,mint ahogyan az lehetett volna....A tápszeres etetést tökéletesen jól látod.Azt szinte senki sem tartja olyan etetésnek,mint a szoptatást.Szerintem a császárosok egyébként hátrányosabb helyzetből is indulnak,e téren is.Nem tudtam én sem szoptatni csak 3 hétig.Ne bánkódj ez miatt,a mi gyerekeink is olyan erős és édes gyerekek,mint az anyatejesek! :)14 hósak vagyunk,és nem vagyunk betegesek,sőt! :)Tündéri a képeken a baby,és sok boldogságot kívánok nektek!Legyen szép boldog további anyaságod! :)

Tímea

Tímea
→ válasz erre
2013 05 14. 13:25
Valóban, a cumisüvegből történő etetés sokkal nagyobb "látványosság" mások számára! Ezt én is tapasztalom! És tényleg úgy van, hogy a nyugis evés jobb a babának is!
Tápszer vs tej: nekem már az első gyereknél is szenvedés volt a szoptatás+tápszeres etetés+fejés+altatás végeláthatatlan körforgása, akkor kb 4 hónapig húztuk... A max mennyiség kb napi egy adag kajának felelt meg és mindketten megszenvedtünk vele. A második babánál (aki Olinál csak pár nappal idősebb) már úgy álltam hozzá, hogy lesz, ami lesz! Próbálkoztunk most is teával, bogyóval, meg minden egyéb praktikával, de talán még kevesebb is volt a tej mennyisége. Most 1 hónapig bírtam, mikor még este 10-kor lefekvés helyett mentem fejni, akkor már a párom is mondta, hogy hagyjam, ne szenvedjek! És valóban, miután abbahagytam ezt a végeláthatatlan körforgást és minden másra, főleg a gyerekekre több időm jutott, azután sokkal kiegyensúlyozottabb lettem és így az egész család is! Szóval csak azt tanácsolhatom, hogy mérlegelj! Van-e annyi tejed még, ami megéri az áldozatot, ami nem kerül sok energiádba, mert ez a lényeg! Maradj kiegyensúlyozott, úgy érsz a legtöbbet a családodnak és így Olinak is!!! A tápszeres babák ugyanúgy felnőnek!!!
→ válasz erre
2013 05 14. 14:09
Helló!
Én császáros vagyok szintén,rengeteg tejem volt,volt tejtesónk is és nagyon sok ment a fagyóba,amit aztán öntöttem ki,mert nem fogadta el a fiam! Most várom a második babát és nem tudom most mi lesz,de ha nem lesz,hát nem lesz! Én nem hiszek abban,hogy az anyatejes babák egészségesebbek! A kisfiam 1 éves korág sosem volt beteg, a 2. télen viszont minden hónap végén orvosnál kötöttünk ki és sajnos keményen injekciózni kellett. Nagyon magas láz,torok+fülgyulladás és krupp! Nem hiszem,hogy ha tápszert kapott volna,akkor ez lehetett volna rosszabb is! SENKI ne aggódjon ezen,ezt hozta a sors,a mai tápok ugyanolyan jók,mint az anyatej!És ismétlem,én szoptattam,egy csepp tápot nem fogadott el a lurkóm,de ha most adnom kell neki,akkor nem bánom! Persze imádtam szoptatni és most is szeretnék,de abban igaza van mindenkinek,hogy szoptatni+fejni+altatni 3 óra leforgása alatt annyit jelent,hogy nekem volt fél órám,hogy aludjak. De nem bántam,próbáltam nappal is pihenni,majd meglátjuk mi lesz!

És az első kép valóban szenzációs! Annyira szép baba Oli!
→ válasz erre
2013 05 14. 15:38
Tunderi a babo - szerintem a legtobb, amit tehetsz a boldogsagaert, ha te magad boldog vagy. Persze minden elso babas anyuka paras egy kicsit, de az irasaidbol itelve te eddig nagyon jol csinalod!
→ válasz erre
2013 05 14. 15:41
@k_inga: 'a mai tápok ugyanolyan jók,mint az anya'tej!
Hat ez hihetetlen butasag! Meglepo, hogy manapsag meg letezik ekkora foku tudatlansag.
Es nem, egyaltalan nem allitom, hogy a szoptato anyukak jobb anyak, mint a tapszeresek.
→ válasz erre
2013 05 14. 18:52
@kelica: Mindenkinek lehet véleménye! Nekem ezt speciel a gyerekorvos mondta a kórházban. Ettől függetlenül én szoptatás párti vagyok,de azt fenntartom,hogy egy tápos baba semmiben nem szenved hiányt az által,hogy tápszert kap. Sajnos van,aki direkt azt ad különféle okokból,holott lenne teje... Na az a tudatlanság és a butaság!
→ válasz erre
2013 05 15. 10:45
Szia Mimi!
Oli gyönyörű, most már egyre inkább lányos, mint babás arca van. Dénesemnek tökéletes lesz feleségnek! :-)))
Örülök, hogy a fürdetés egyre kellemesebb számára.
Az anyatej miatt szerintem ne izgulj tovább, ez már így alakult, Te mindent megtettél és ezért őszintén csodállak is, micsoda erő és kitartás van Benned!
Élvezzétek a napsütést és egymás társaságát.

→ válasz erre
2013 05 15. 11:38
dia
@k_inga: Sajnos, a gyerekorvos rosszul tudta: a mai tápszerek sem olyanok, mint az anyatej, és vélhetően sosem lesznek olyanok. A tápszer nem tud alkalmazkodni egy-egy etetés között a baba igényeihez, a tápszerben nincs élőflóra, és főleg azok az immunanyagok sincsenek benne, amiket a mama szervezete előállít azokkal a kórokozókkal szemben, amelyekkel ő már megküzdött... De még folytathatnám. A tápszer akkor lenne a legközelebb az anyatejhez, ha anyatejből gyártanák. De még akkor is különbözne.

Más kérdés, hogy nyilván adott helyzetben a tápszerért adjunk hálát az égnek - vagy az adott gyártónak -, hiszen ha semmilyen módon nem sikerül szaporítani a tejet, ha a baba sehogy sem rávehető a szopásra, stb., akkor remek, hogy van...
→ válasz erre
2013 05 15. 12:29
Ezen kár vitatkozni és főleg itt...de ,,Kelica" és ,,Dia" is rosszul tudja a tápszerek tulajdonságait.Az 100% -ig biztos,hogy egy egészséges anya,ha megfelelően táplálkozik és szoptatja a kincsét,az a legjobb ami történhet a babával.De itt jön a DE!...ha nincs tej,akkor nincs,és ezért kár ostoroznia magát 1 anyukának is!A mai tudomány nagyon igyekszik már arra törekedni,hogy nagyon jó és az anyatejhez hasonló minőségű legyen a tápszer.Nem csoda,hisz azért a XXI.században élünk már!!!Nem is olcsó,és rengeteg fajta tápszer van a babáknak,attól függően melyik mit igényel.A hipp ha 1 tápszerben amit például mi ettünk,van tejsavkultúra ami a bifidusz más néven.Van probiotikus tápszer is.Szóval igyekeznek nagyon a gyártók.Nekünk azt kell tudni róla,hogy nem etethetjük annyiszor mint az a szoptatós babákat,hisz nekünk a tápérték tökéletesen ki van számolva adagonként,még akik szopiznak nem biztos,hogy mindig olyan tápláló amit kapnak.Ezen kár harcolni...anyatej a legjobb,de tökéletesen megfelel a jó tápszer a babának,ha úgy hozta az élet!Hajrá Oli! :) Szép napot nektek!
→ válasz erre
2013 05 15. 18:51
Mar elnezest, de mit irtam en a tapszerek tulajdonsagairol, amit szerinted rosszul tudok?!
Szerintem Dia tokeletesen osszefoglalta a lenyeget es nem, ez nem igazan velemeny kerdese, ahogy k_inga irja, mint ahogy az sem az, hogy a Fold forog-e a nap korul vagy forditva.
A hsz-od egy reszevel egyebkent egyetertek, egy dolgot kiveve: a tapszer meg csak nem is a legjobb, amit a mai tudomany produkalni tud.
Volt ugyanis egy nemzetkozi szakmai konferencia a tapszer osszetetelerol, amin eleg sok orszag kepviseltette magat. A gyermekorvosok a legujabb tudomanyos eredmenyek fenyeben szerettek volna megvaltoztatni a tapszer osszetetelere vonatkozo eloirasokat, ami ahhoz vezetett volna, hogy kevesebb tehentej szuksegeltetik az eloallitashoz. Gondolod, sikerult nekik? Azon orszagok gyartoi hiusitottak meg, ahol a legerosebb a tehentej-lobbi, akik a fentiek miatt nem kis haszontol estek volna el.
Hogy a gyartok nagyon igyekeznenek? Valoban. Ejt nappalla teve igyekeznek novelni a profitjukat.

→ válasz erre
2013 05 15. 18:52
@timea35: hoppa, a fenti hozzaszolast elfelejtettem neked cimezni.
→ válasz erre
2013 05 15. 19:23
Rendben ,,Kelica",akkor nem adunk enni a babáknak semmit,ha nincs anyatejünk!Itt én a témát lezártnak tekinteném részemről,mert értelmetlennek látom...
→ válasz erre
2013 05 16. 07:38
@timea35: nem ezt mondta Kelica, mindössze arra mutatott rá, hogy butaságot írtál, a tápszer nem egyenértékű az anyatejjel. Még akkor sem, ha ezt egy (tápszergyártók által szponzorált) orvos mondta. vagy csak te értetted alaposan félre.
Dia nagyon korrektül leírta, miért nem olyan jó a tápszer, mint az anyatej, kérlek, olvasd el újra.
A tápszernek helye van, nagyon fontos, hogy létezik és a rászoruló babáknak nem feles tejet adnak az anyák, DE sohasem lehet olyan jó, mint egy élő biotikus folyadék, azaz az anyatej, amely igazodik a baba fejlődéséhez, igényeihez, az anyai test által termelt, antibiotikus hatású, steril stb.stb.
→ válasz erre
2013 05 16. 09:04
Mimi, ne aggódj tovább, ne kínlódj a tejjel, hidd el ugyanolyan tökéletesen táplálod Olit, ha tápszert kap. Látszik ezen a kis tündéren, hogy milyen jól érzi magát, szép, egészséges, és csak ez számít! És azt azért ne felejtsd el, hogy te mindent megtettél, és csak a körülmények okolhatók, hogy így alakult. Az etetésnél meg kérd meg a körülötted járkálókat, hogy legyenek kedvesek elcsendesedni, mert Olinak és neked nyugalomra van szükségetek. A fürdéshez gratula! ;)

Lehet, hogy most engem megköveznek itt a többiek, de én nem fejek. Szoptatom a 7 hetes kisfiamat, rengeteget eszik, "leszívja" mindkét mellem, ezért feleslegesnek tartom, hogy pár csepp bent maradt tej miatt órákat töltsek fejéssel. Ha úgy érzem, kézzel esetleg rásegítek, de semmilyen kütyüt nem használok. Meg ugyebár (normális esetben) a fejés miatt nem fog kialakulni a kereslet-kínálat.
→ válasz erre
2013 05 16. 09:07
zsuzska27, látod ezért írtam részben,hogy ,,értelmetlennek tartom a vitát!"
Írsz nekem valamire,amit nem is én írtam...nem írtam,hogy ,,egyenértékű az anyatejjel és azt sem,hogy orvos mondta",ezeket más írta!!!
Csupán annyiról van szó,hogy nem látok összeesküvés elméletet,bizonyára van haszon a tápszeren,miért van valami amin nincs ebben az országban?De kit érdekel,ha a gyerekem megkapja ami az adott helyzetben neki a legjobb?Másrészt nem akartam és főleg nem itt,pro és kontra érveket a tápszerről...én is utánaolvastam sok mindennek,és tartom magam a leírtakhoz!Mivel ez az oldal nem ezért jött itt létre,szerintem e témában ne írjunk már....!!!
→ válasz erre
2013 05 27. 15:01
szeretem ahogy a szoptatni nem tudó/inkább nem akaró anyukák védik magukat :)
→ válasz erre
2013 06 07. 14:21
Először is elnézést mindenkitől, aki hozzászólt a naplóhoz, sajnos illetve annyira nem is sajnos, elég keveset vagyok net közelben mostanában, Oli leköti a figyelmemet maximálisan.

@madame szofi: Ugye, hogy ugye?! :D


@timea35: Kedves Tímea! Sajnálom, hogy te is császáros voltál és egyet értek veled, tényleg hátrányosabb helyzetből indulnak a császárosok.
Hála az égnek én is azt látom Olin, hogy erős és egészséges, annak ellenére, hogy már csak tápszert kap, remélem ez a továbbiakban is így marad.
Etetés terén pedig próbálok határozott lenni és Olival "látványosan" félrevonulni, így egyre kevésbé zavarnak minket közben.
Köszönöm a hozzászólásodat és a jókívánságokat!
Neked is nagyon boldog és önfeledt babázást kívánok!


@mangora: Az én férjem is pont így tett, az egyik este megkérdezte, hogy meddig fogjuk ezt így csinálni még, amikor hullafáradtan azon merengtem este 11-kor, hogy fejnem kéne megint..
Ráadásul én annyi tejet sem tudtam lefejni már, mint te a második babánál, és amit lefejtem annak a felét Oli kiborította a hadonászásával, a másik felét meg amit megevett, annak kibukta felét..
Azóta én is kiegyensúlyozottabb vagyok és végre ráérek a gyerekkel foglalkozni.
Neked is önfeledt és nagyon örömteli pillanatokat kívánok a picihez! :)


@k_inga: Kedves Kinga, ez pontosan így van, ha az ember etet is, majd altat és fej, esetleg még ő maga is akar enni, esetleg lezuhanyozni, akkor pihenésre már egyáltalán nem marad idő, ami a babának sem jó.
Én is szerettem szoptatni és nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de nem csinálok belőle lelkiismereti kérdést.
Szerintem az anyatej a baba szempontjából jobb, mint a tápszer, de tény, hogy a környezetünkben lévő anyatejes babák nem beteg kevesebbszer. De legalább megpróbáltuk. :)
Köszi a bókot Oli nevében is !
→ válasz erre
2013 06 07. 14:33
@kelica: Köszönöm szépen, igyekszem nagyon, de egyébként számomra is meglepő, hogy mennyire nem parázok Olival kapcsolatban, valahogy olyan természetesen jönnek most már a dolgok. :)

@cviki: Kedves Viki! köszi a bókot, szerintem is egyre lányosabb lesz! :)
Még meggondoljuk a dolgot, de azért biztos ami biztos felvesszük Dénest is a "lehetséges férjek" várólistájára Micó mögé! :) ;)

Nektek is önfeledt és nagyon boldog perceket kívánok!

@picuralmos: Köszi! Már nem sanyargatom magam, bekellett látnom, hogy ez így nem megy!
Viszont ha elég tejed van, akkor felesleges fejned, a lényeg, hogy a pöttöm napii adagja meglegyen! :)
Gratula a picihez!
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?