Oli-napló - Végre itt a jó idő, irány a szabadba!

Ellátogattunk Mr. Mimi két nővéréhez is, örültek nekünk nagyon, jól körbepuszilgatták a kis unokahugit és nekünk is jó volt kicsit kimozdulni, elhagyni a várost, elfeledkezni a történtekről.

És persze kilátogattunk mi is a Babanet Anyák Napi rendezvényére, végre megismerkedtünk Diával és Szofiékkal is. Egyébként igen, igaz: Micó nem csak a képeken cuki, elképesztően mosolygós, kedves kisfiú, mert akárhogy is néztem, Micó már nem baba, igazi kis szívtipró!

Oli még nem igazán fogott fel bármit is a rendezvényből, és azon kívül, hogy nagyon sok emberrel „megismerkedett” aznap, neki ez csak egy nagy autózás és séta volt. Este egy picit zaklatottabb volt és nehezen aludt el, azért megfigyelhető rajta, hogyha sok inger éri, akkor azért utána nyugtalanabb.

Oli betöltötte a két hónapos kort, így sajnos oltást kellett kapnia. Sok picur volt a rendelőben, mindegyik sírt, kivéve őt, nagyon jól viselte a várakozást és még az üvöltő gyerekek mellett is nagyon jót tudott aludni. A rendelőben egy szó nélkül vidáman tűrte, hogy vizsgálgassa a doki, nézelődött, járt keze-lába közben. Amikor a doktor bácsink megszúrta, akkor egy icipicit sírt, de amint felvettem és megszeretgettem, abba is hagyta és megnyugodott. Egyedül voltam vele éjszaka, tartottam tőle, hogy belázasodik, de egy pici hőemelkedésen és nyűgösségen kívül nem volt semmi. Azért a biztonság kedvéért a lázmérőkkel aludtunk.

A tejemet sajnos nem sikerült visszaszaporítanom, Oli mellett pedig nagyon sok teendő van, ráadásul, ha változik az idő nagyon nyűgös és még több figyelmet igényel. Beszéltem szoptatási tanácsadóval, de igazán hasznos tanácsot nem kaptam sajnos. Azon kívül, hogy tegyem minél többet mellre, és ha kell, kössem magamra egész napra, nem igazán tudtak mást mondani. Ezzel csak az a baj, hogy a gyereket nem tudom egész nap cipelni kendőben, mert a műtét után még vigyáznom kell az emelgetéssel, húzódik a hasam, ráadásul az állóképességem sem az igazi. Egyébként próbálkozom minél többször mellre tenni, de szegény olyan türelmetlen, ha éhes, nem elég, hogy ennyi megpróbáltatáson mentünk keresztül, még sirassam egész nap a gyereket?! Jelenleg annak is örülök egyáltalán, hogy még van tejem, és amit lefejek, kanállal megtudja inni..

Kövezzetek meg, de azt az időt, amit együtt tudunk kettesben vagy hármasban lenni, próbáljuk hasznosan és önfeledten, minél több időt a szabadban, a jó időben, napsütésben tölteni. Ennek köszönhetően kezd egy kicsit több energiám lenni és Oli arcán is napról-napra látszik a kiegyensúlyozottság, a bizalom és a boldogság, elégedettség. És persze hála az égnek egészséges baba és nagyon szépen gyarapszik, erős, masszív, stramm lányka. Elképesztő, hogy már több hete milyen kis határozottan tartja a fejét, egyáltalán nem nyeklik, sőt már el tud fordulni a jobb- és a bal oldalára is.

Viszont ha már a tápszernél tartunk.. Tápszeres-babás anyukák! Ti is észrevettétek, hogyha etetitek a gyerkőcöt, akkor mindenki odamegy, elkezd beszélni és úgy csinál, mintha a pl. baba csak nézelődne az ágyon?! Amíg szoptattam nyugodtan, békésen tudtunk enni, nem zavart senki közben, csendben-halkan mászkáltak körülöttünk, most viszont ez éppen az ellenkezője. Pedig szerintem Olinak is jobb, ha kevés inger éri őt evés közben és hiába van ott az a cumisüveg, attól ez még egy meghitt, bensőséges pillanat kellene, hogy legyen anya és baba vagy maximum apa és baba között…

A fürdetés kezd egy fokkal jobb lenni. Megfogadtam a tanácsotokat és kipróbáltuk a fürdető dézsát, mint kiderült, a védőnéninknek van egy, és nagyon szívesen kölcsönadta, így ki tudjuk úgy próbálni, hogy nem kell egy kisebb vagyont kiadni egy „vödörre”.

Oli még mindig sírdogál fürdés közben, de már nem annyira, mint amikor a kiskádban próbálkoztunk. Amin még változtattunk, hogy nem fürdés után etetjük meg, mert akkor nagyon éhes és még türelmetlenebb, hanem valamennyit kap enni előtte és a nagyobb részét pedig már utána, alvás előtt. Úgy tűnik, hogy ez így kezd beválni, egy alkalom már volt, amikor egyáltalán nem sírt, bár azért a biztonság kedvéért nagyon szorította az ujjamat és kapaszkodott. De most már eltudjuk terelni a figyelmét, „hajlandó” nézelődni, és ha nem is vidáman, de aránylag nyugodtan, sírás nélkül fürdeni.

Mimi