Olinapló - Hosszú éjszakák és huncut hajnalok

Múlt héten újból jelenésünk volt a doki bácsinál, Oli megkapta az ismétlő oltást, most is ugyanolyan ügyesen tűrte, mint legutóbb, kivéve az otthonról való indulást. Le se lehetett tenni a fenekét annyira sírt szegény, míg próbáltam mindkettőnket csatasorba állítani. Öltözés után gyorsan belebújtam a hordozójába, felkaptam Olit és belecsúsztattam, aztán szaladtunk is. Ahogy magamra kötöttem el is csendesedett, sőt mire a rendelőbe értünk el is aludt.

Mostanában többször előfordul vele, hogy nyűgösebb és eljutottunk odáig, hogy leginkább csak én tudom megnyugtatni. Nem mondom, hogy nem esik jól, sőt kifejezetten jó a lelkivilágomnak, amikor mindenkinél sír, és ahogy a karjaimba veszem, el is hallgat rögtön. Bújik, ahogy csak tud, de azért már jó kis súlya van a kis porontyomnak és nem lenne rossz, ha az apukájánál is megbékélne néhanapján.

Az új tápszere is ténylegesen beválni látszik, most már nem a tápszer folyik folyton-folyvást a szájából, hanem a nyál. De az dögivel… Kicsit korainak tűnik, de elképzelhető, hogy lassan kibújik a első fogacskája, az ökle és minden más is állandóan a szájában van, és az egyik pontján az ínye, amikor rág, érzékeny lehet, mert azonnal elkezd keservesen sírni.

Aminek örülünk nagyon, hogy kezdi magától már most elhagyni a cumit, csak akkor van rá szüksége, ha el van fáradva és nyűglődik, akkor viszont, ha a szájába tesszük, néhány percen belül elalszik és ki is köpi a szájából. A többi alkalommal rögtön kiköpi, ha betesszük neki, sőt néha még öklendezni is elkezd tőle.

Már születésekor is nagyon figyelmes baba volt, de most aztán pláne csüng a szavainkon, sőt vissza is válaszol, ha kérdezünk valamit. Észrevehető, ahogy mindennap újabb és újabb hangokat ad ki. Sokszor annyira belelendül a „beszélgetésbe”, hogy elkezd közben sikongatni, aminek mindig köhögés a vége, ahogy visszafelé szívja a levegőt. A kedvencünk az, amikor elkezd kamu sírni, mert éppen unatkozik, de azért ha valamin megakad a szeme, akkor abba is hagyja. Ilyenkor felismerhető, hogy teljesen máshogy sír, mint amikor van valami baja, kicsit kiabálva próbálja a figyelmünket magára vonni, sírásra emlékeztető hanggal, de közben úgy hallatszik, mintha azt kiabálná, hogy „ajjajjjajjj”.

Az éjszakai felkelés és alvás terén is nagy előrelépést tettünk. Lassan már két hete 7-8 órát egyhuzamban végigalszik 8-9 órától kezdve, így csak egyszer kell az éjszaka folyamán felkelni hozzá, ilyenkor magunk közé vesszük, ott megetetjük és általában vissza is alszik. Így ilyenkor már nem szoktuk vissza kommandózni az ágyába, maradhat közöttünk, aztán reggel indulhat a móka, amikor apa kel 6 óra körül. Oli ilyenkor a legaktívabb, annyira be tud lelkesedni, hogy lihegve jár keze-lába, fülig ér a szája, és kiabálva ossza meg velünk a hajnali gondolatait, mint például: „heee”, „hööö”, „ekkü”, „meee”, „aja”.

Egy hónapja még hihetetlennek és messzinek tűnt, hogy nem kell háromóránként kelni éjszaka, persze most már ott motoszkál a gondolat, hogy mikor fog picit még többet aludni. Hajnali 3-4 óra között még mindig nem vicces felkelni hozzá, de ahogy odamegyünk az ágyához és felkapcsoljuk a villanyt, az a mosoly, amit olyankor kapunk, amikor meglát minket, mindent elfeledtet az emberrel. A kiscsajnak már most megvannak az eszközei, hogy mivel tud minket abszolút levenni a lábáról, de most még legalább nem él vissza vele.

Nagyon jó érzés igazi családnak lenni, nem érezzük nyűgnek az Olival való foglalkozást, hiába kicsi még, próbáljuk mindenbe bevonni és vinni magunkkal mindenhová. Nehezen tudunk elszakadni tőle, sőt igazából nem is nagyon akarunk. Mindketten úgy érezzük magunkat nyugodtnak, ha tudjuk, hogy a másik vele van.

Még nem gondolkozunk kettesben töltött hosszú órákról nélküle, persze annak is biztos el fog jönni az ideje. De szerencsére eljöttek azok a napok, amikor sikerült a kórházzal kapcsolatos gondolatokat félre tenni és újra kiegyensúlyozottnak, nyugodtnak lenni. Sőt, végre tudtunk egy kis meghittséget is újra lopni az estéinkbe.

Mimi