Picik & kicsik

Koppi-napló – Fogak, nyál és étkezési szokások

Jelentem, ma reggelre Koppány első foga – bal alsó - kibújt! Megszenvedett érte rendesen, elég régóta a fogzás tüneteit mutatja - 5 hónapja -, de kibújt végre. Így lassan jönnek a fogas képek is. Elkezdődött a négykézláb állva hintázás, persze az elején csak a mama kiváltsága volt ezen művelet megtekintése és nekem még nem sikerült fotón prezentálni. Megvolt az első nem itthon alvás, ahol új dolgot tanult reggelre: az elviselhetetlen hangterjedelemben való sikongatást. Ezzel a hangnemmel itthon akkor tisztel meg, ha éppen úgy döntök, picit pihenni kéne.

A szilárd étkezések száma háromnál stagnál, de már a csirkemell, a sóska, valamint a borsó és a szilva is bekerült a repertoárba. Az utóbbi kettő konzerves formában gyarapította életünket. Hát nem tudom ki, hogy van vele, de az üveges zöldborsó kinyitását ezentúl csak maszkban vagyok hajlandó vállalni. Igen, adok neki üvegeset és el is mondom miért. Szeretnék egyre többet elmozdulni-kimozdulni itthonról, szeretnék nyáron kivonatozni Koppival Németországba a keresztanyumhoz és a keresztgyerekeimhez. Így hozzá szeretném szoktatni az üveges verzióhoz is, persze egyelőre szigorúan cukormentesen.

Átnyálazok mindent, hogy mit is tartalmaz. De rossz hírnek tekintem, hogy Koppány szeretné már enni, amit mi is. Ha le akarom nyugtatni, odatolom mellénk, míg eszünk és nézi lelkesen. Miért is rossz hír ez? Mert elég akaratos, akaratosabb, mint én és lassan elkezd harcolni azért, amit eszünk. Egy reggeli alkalmával már megszerezte az akkor már üres kávés bögrém, addig ügyeskedett, míg a szájához nem emelte, úgyhogy kitöröltük és hagytuk, hadd játsszon vele. Ugyanezt megteszi kanállal, tányérral és villával is, de utóbbit elszedem tőle. Az ételdarabok megszerzése még nem volt sikeres, de nemsokára eléri, amit szeretne.

Ha már szóba került az utazás, megcsináltattam Koppány első személyiét. Percekig kitartani egy gyermeket, hogy le tudják fotózni, na azért ennyire nem edzett a karom, de megoldottuk, mondjuk mindenki azt nézte, mit szenved az a szegény gyerek. Vicces volt, még úgy is, hogy Koppány elérte a türelme végét. Az utazás autóval nagyon jól megy, akkor tele tudom tömni a kocsit, minden eshetőségre fel tudok készülni, de az a 12 órás vonatút megrémiszt. Igaz, hogy ugyanez a táv autóval, egyedül sem tűnik még kivitelezhetőnek, de a nyár vége még messze van, addig bármi lehet.

Végre én is eljutottam endokrinológushoz, hát igen, az első lépés a legnehezebb, de ezen belelkesülve a szervezetem le is termelt magáról pár kilót, remélem, vissza nem szedi. Nem, az én szándékom nem az áhított alkatért történő fogyás, hanem az egészségesebb élet Koppánnyal. Úgy vagyok jó, ahogy vagyok, a hasitasit, ami a szülés után maradt és a fogyással sajnos nem fog eltűnni, csak egy szike tudja majd javítani - vagy együtt élek vele. Párt meg úgyis úgy keresek, hogy így legyek neki jó, ha nem vagyok jó, akkor nem is én vagyok a megfelelő.

Koppi továbbra is vidám, mosolygós, beszédes gyerek, aki nyáltermelését vígan porlasztja a világba. Egy dologra allergiás, ha valaki gügyögve szól hozzá. Szerencsére a legtöbbet gyermekhez méltóan, de nem gügyögve beszélnek vele. Ezt gügyögést hangos sírással jutalmazza, illetve nagyon megjegyzi annak gazdáját, így órákba tart megbékíteni. Felismeri azokat, akiket már látott, legalább is úgy veszem észre, hogy azokat nem vizsgálja meg újra, hanem bizalommal közelít feléjük.