Koppi-napló – Az első szülinaphoz közeledve
Amikor Koppány felnő, örülnék, ha tisztelettudó, kedves és érzékeny ember lenne, persze mindehhez önálló és ésszerű, talpraesett. Aztán máskor jön egy másik élettapasztalat és úgy érzem, azzal járnék a legjobban, ha másokkal nem törődő, törtető, önző ember válna belőle. Ha így lenne, nekem sem lenne pici fiacskám, aki hazajár néha-néha öregedő édesanyjához, de tudnám, mi mindent elérhetne az életben. Mi lenne a jobb, ki tudja, mit hoz az élet vagy a jövő?
Ugyanez a kettőség van jelen az élet minden területén. Koppi közelít az első szülinapjához és eszembe jut, olvasom, hogy milyen nehéz a munkaerőpiacon újra elhelyezkedni egy anyának, pici gyerekkel. Alternatívák pörögnek a fejemben, hogyan tudnám a legmegfelelőbben megadni neki az élethez szükséges dolgokat. Versenyzik bennem a mindent megkapjon, és a szeretetemet adom száz százalékig anyuka.
Az arany középút piciny országunkban kivitelezhetetlen, jelenleg úgy érzem. A legegyszerűbb az lenne, ha édesanyám maradna vele itthon és én dolgoznék, de a nagyszerű rendszer annyira támogatja az édesanyákat, hogy a nagymamának még 10 évig dolgoznia kellene, hogy nyugdíjba mehessen. Szóval nekem 36-38 évesen kellett volna ahhoz szülnöm, hogy a gyermekem biztos elhelyezése megoldott legyen.
Igen, mondhatnánk, hogy van bölcsőde, de itt a környéken egyszerűen nincs, ha pedig a legközelebb eső városi bölcsődét választanánk, akkor lakcím problémák jelentkeznek. Igen, még van bő egy évem ezen gondolkodni, de valahol el kell kezdeni. Mint sokan, én is gondolkodom külföldi elhelyezkedésen, de nincsen olyan egetverő szakmám és nyelvtudásom - egy kinti irodához kevés -, amivel biztos helyem lenne.
És hova helyezném el Koppit munkaidő alatt? Tanyáról költözzek egy lakótelepre vele? Vagy hagyjam itthon a nagyszülőkkel, hogy megkereshessem a betevőre valót külföldön? Vagy visszavesznek a volt munkahelyemre? Szívesen látnak, várnak vissza?
Igen, sajnos ezeken a kérdéseken is el kell gondolkodni. Fura az is, hogy nem jut eszembe egy páros alternatíva. Kezdem megtanulni, hogy én küzdhetek, mint az őrült egy normál életvitelért, esetleg egy normál, egyszerű szép párkapcsolatért, de az biztos, hogy Koppány, akármi akárhogy alakulhat, az én édes kötelességem!
Mindenki esküdött rá, hogy télen Koppány még nem fog kint rohangálni a hóban, őt még nyugisan elhúzhatom szánkóval, a cipővásárlás is ráér. Hát már nem, elkezdett lépegetni a bútorok mellett, még nem halad folyamatosan, de napok kérdése. Így okos anya éjszaka szandál akciókat les a neten, hogy a legjobb megoldás a kezébe kerüljön. Megvan a legjobb, legcsinosabb, a legjobb áron, legnagyfiúsabb minőségi szandál, most várjuk a következő hó elejét. És már forog az agyam az első zárt cipőn és az első csizmácskán is, valamint azon, hogy minimum három overáll kell a télre ahhoz, hogy legyen egy tiszta és egy koszolós száraz itthon mindig.
Az is csak napok kérdése, hogy kockázva adjam a reggelit Koppinak, illetve már kapott kockázott gyümölcssalátát tízóraira, kiszedte a tányéromból a mozzarellát és megette, majd így ő is mozzarellát tízóraizott. Két hét alatt még két foggal bővült a készlet, jelenleg 7-et tartalmaz a kollekció és egyre kevesebbet pihen és alszik, akár éjszaka is. Persze a járás miatt a tiplik száma is nő, ami nagyon zavar, állandóan a szeme körül üti meg.
Csumpi
Csumpi, 2014. július 22.
