Csongor naplója – Kilenchónapos

Mindegyik gyerekemnél meghatott kicsit ez a kilencedik hónap és az, hogy innentől már több ideje van a pocakomon kívül, mint amennyit odabenn töltött. Ez is egyfajta mérföldkő, az elsők egyike a lassan - azazhogy éppen hihetetlen gyorsan – felnövekvő gyerekeink életében.

Csongor jelenleg kilenc kiló, 74 centi, nyolc fog büszke tulajdonosa, az utolsót épp a hófordulója körül növesztette ki. És már nem mondhatom, hogy nem ül, nem áll és nem mászik, ugyanis már néhány hete felült támaszkodva, és az egyik reggel a mi ágyunkban óriási erőfeszítéssel, hol húzva, hol tolva magát, támaszkodás nélkül is felült mellettem. Nagyon figyeltem, hogy ez csak véletlen eset volt-e nála, de most már olyan rutinosan, ügyesen felül, ülve játszik és tapsol, hogy most már egész nyugodtan elmondhatom róla: bekövetkezett a nagy áttörés a mozgásfejlődésben: Csongor felült.

És mire ezt így elkönyveltem, tegnap este a kiságyban fel is térdelt, úgyhogy azzal a lendülettel kaptam ki az ágyból, nyomtam a bokasérüléssel pihengető apja ölébe és szereltem lejjebb a kiságy fekvőfelületét. Megint elmorzsoltam pár nem létező könnycseppet a szemem sarkában: mekkora már az én legkisebb babám is! Olyan büszke vagyok rá... Most már szépen le is fekszik ülésből, eleinte még egyszerűen hátradőlt, és nagyokat koppant szegény feje, de most már előredől, megtámaszkodik és átevickél hason fekvésbe.

Holnap megyünk a konduktorhoz, most már teljesen biztos vagyok benne, hogy semmi jelentősége nem lesz ennek a látogatásnak, mégis szeretném, hogy ezt a szakember mondja ki. Aztán várjuk a mászást és a felállást, Regő ülésből kezdett mászni, és aztán állt fel, ezt Csongor is megismételhetné. Olyan érdekes, hogy milyen mások, Marci először mászott, aztán felállt és onnan leült.

Szóval most a mozgás a legnagyobb attrakció nálunk, de azért tud még egyet s mást ez a kilenc hónapos: tapsolni, magát hintáztatni, kis felelgetős játékokat játszani és a környezetét egy-egy mosollyal elvarázsolni. Integetni még nem, tanítgatjuk, mutatjuk sokat, de még nem állt össze neki a kép, hogy mit is várunk tőle.

Jól eszik – remélem, ez így is marad, bár anyósom azzal biztatott, hogy ekkora korában még Regő is jól evett, mégis extrém válogatós gyerek lett belőle hároméves korára. Remélem, Csongorból nem lesz, egyelőre mindent szeret: zöldségféléket, gyümölcsöket, húst. Napjában háromszor kap szilárdat, ezt is a hóforduló körül vezettem be, bár ma épp elaludt a tízórai előtt.

Szopizik is, azt legalább négyszer nappal: reggel, este és a két nappali alvás előtt. Aztán ha úgy alakul, akkor a nappali alvások után is, meg az esti nyűgösség idején is előfordul. Éjjel kétszer-háromszor ébred, mióta megvan a nyolc foga, remélem, az ennél gyakoribb keléshez már nem térünk vissza, így már egész jól kipihenem magam.

Amikor ilyen összefoglalókat írok valamelyik gyerekemről, a végén mindig tudom, hogy elfelejtek valamit... Aztán bezárom, elküldöm, és utána ugrik be, hogy jaj, de jó lett volna még beleírni ezt is, meg azt is, és az a múltkori kis sztori milyen aranyos volt, de kár, hogy elfelejtettem... Most is biztosan így járok.

De a lényeget úgyis tudjátok: Csongor a mi kis örömbabánk, a ráadásunk, napjaink bearanyozója. Most ébred, úgyhogy megyek, és kiveszem a lejjebb szerelt kiságyból.

Timi